Léptem nyomán cuppan egyet<br>az ősi mocsár szeglete,<br>álmosan emeli fejét<br>bús felriasztott szelleme.<br><br>Hideg ködbe burkolódzva<br>tűnődik ez a holt világ,<br>síron túli reccsenéssel<br>letörik egy száraz faág.<br><br>Ki nem mondott félelemben<br>bagoly huhogása hallik,<br>a sűrű iszamós talaj<br>rothadás szagától bűzlik.<br><br>A félelem megbilincsel<br>csak úgy lüktet minden erem,<br>ki kell jutnom borzalomból<br>vagy halálomat itt lelem.<br><br>Isten fényére gondolok<br>így nem vagyok már egymagam,<br>kézen fogott, kivezetett<br>szabad lett hát az én utam.

Maszkot vett fel a Télapó <br>és elindult a szánnal<br>remélte, hogy nem lesz nagy baj<br>még tegnap küzdött lázzal.<br><br>Óvatosnak kell lennie<br>hisz lehet, hogy Covidos,<br>meg ne fertőzzön valakit<br>bizony ez nem humoros.<br><br>Ajándékkal a zsákjában<br>megállt a falu szélén,<br>mosoly volt a maszkkal takart<br>láztól vöröslő képén.<br><br>Tüsszentett egy hatalmasat<br>nagyon hamar megbánta,<br>mert a házból kikukkantva<br>kis Karcsika meglátta.<br><br>Szia kedves Télapócska<br>szeretettel fogadlak,<br>védettségi igazolvány<br>van-e nálad mondjad csak.<br><br>Sajnos nincsen kisbarátom<br>kérlek, ne hozzál hírbe.<br>Itt van a te ajándékod<br>le van fertőtlenítve.

Este a gangon, csak ülök én csendben, nem rombolom a rendet, <br>Sötétben templomi harang szól, halkan meg is töri a csendet… <br>Körbenézek, sötét pillanat elvarázsolja a lelkemet… <br> <br>A kettő együtt olyan szép, hogy kicsit leteszem a pennámat, <br>Hátra dőlök, és élvezem, mit a láthatatlan nekem nyújthat… <br> <br>Csillag bár világít, de a sötét valahogy olyan élő, <br>Az asztalomon is már csak leégett gyertyacsonk, mi égő. <br>Gondolataim elszállnak, most a sötétben, harangszó elvarázsolt, <br>Most a lelkem a mély, matt-sötét harangszóval szárnyalt, sötét meg árnyalt… <br> <br>A békességben én <br>Kicsit el is szunyókáltam. <br>Varázslat fönnmaradt. <br>* <br>Harangszó elmúlt már, <br>Sötét fátyol, tovább borít. <br>Szellő meg széllé lesz. <br> <br>A sötét erősödik, csillagok eltűntek, felhők már takarják, <br>A harangszó is megszűnt, elhalt, messze jár, hátha ott is akarják. <br> <br>A gyertyámnak léte vége... bemegyek, <br>Hogy írjak, nem akarják az Istenek…?! <br> <br>Versezhetnékem volna még talán, meglehet… <br>Rám terül az álomvilág, valós lehelet… <br>Párnám habosítom, nyálam ráfolyik, <br>Majdan eljön hajnal, és rám virradtik. <br>A Nap majd egyre jobban pironkodva lépdel, <br>És én majd gyertya nélkül, elleszek sorvéggel… <br> <br>Vecsés, 2016. június 15. – Kustra Ferenc József – íródott: Versben és HIAQ –ban… <br>

Mán’ én öregszek, megettem a kenyerem javát, <br>De öregségemben még jobban szeretem hazát. <br>Írok is én érte, mindent, amit csak tudok, <br>Én már nem megyek el, el sehova sem futok. <br> <br>Tollam is van nekem, golyós és töltőtoll is, <br>Fiatalon az dukált, volt még tollszáram is. <br> <br>Ha én a tollam, marokba fogom és csak írok, <br>Akkor ott papír nem marad üresen és bírok <br>A tintával, hogy pacanyomot ne hagyjon… írok. <br> <br>Tollnok vagyok én, poéta mind a létem, <br>Hogy egyszer nem írok többet, azt úgy félem… <br>Úgy reménykedek… soká lesz, hogy megélem. <br> <br>Vecsés, 2016. január 8. – Kustra Ferenc József <br>

Halk neszezés idáig el is hallik, <br>Közeledő gyertyafény körbe nyaklik. <br> <br>Jő a szeretet, terjesztése reményével, <br>Jő a szeretet, kiosztása reményében. <br> <br>Ez, bíz még csak az első gyertya, <br>De hosszú advent időszaka… <br>Lesz még itt kis gyertya több is, <br>Lesz itt még melegség több is… <br> <br>Messze még a január hatodika, <br>Bízzunk, szeretet addig uralkoda. <br> <br>Vecsés, 2021. november 22. – Kustra Ferenc József <br>