Meztelen sorsok állnak sorban<br>ítélőszék ura előtt,<br>sötét lélek felett fény lobban<br>árnyék gyűlik háta mögött.<br><br>Elválasztatott ocsú magtól<br>angyalszárnyak seprik tova,<br>jó menekül meg kárhozattól<br>fényes mennyben lesz otthona.<br><br>Az ocsú mind a mélybe hullik<br>várja ott a pokol tüze,<br>az örök csendben sosem múlik<br>kárhozatnak sötét szele.

A hegyek- völgyek és a vadvizek, <br>Ez mind a természet, mit szeretek. <br>Vadakat látni és bogarakat, <br>Megfigyelni a sok madarakat. <br> <br>Ember több az állatnál, gondolkozik, <br>A rombolásban vajh’ visszakozik? <br>Nem azért vagyunk többek, hogy ezt tegyük, <br>A Föld urai pozitívan legyünk. <br> <br>Naponta halnak kiállatok, növények, <br>Értem én, de nem minden az okos gépek. <br>Mi lesz, hogyan használjuk a gépeket, <br>Ha elpusztítjuk végleg a környezetet. <br> <br>Az ember folyton modernizálódik, <br>Ennek következtében, korcsosodik. <br>Gyerekink tán csak gépkezelők lesznek, <br>Örülnek-e majd még a természetnek? <br> <br>Hová lesznek tigrisek és kakaduk? <br>Beszántunk mindent, mi egér, - és ürgelyuk. <br>Levegő romlik, ezt érezzük, látjuk, <br>A szmog miatt gyermekeinkkel fuldoklunk. <br> <br>Pénz, gazdagság kell, de bizony nem minden, <br>Ember gondolkozz ezen! Át egy életen! <br>A reinkarnáció gyermekeinkben, <br>Utódokban él tovább… szeretteinkben. <br> <br>Vecsés, 1998. október 11. – Kustra Ferenc József <br>

Meditálok… <br> <br>Előttem az út… sötét alagút. <br>Fénynek kéne lenni ott a végén, <br>Legalább kicsi, mi mutatja út <br>Járható és kivezet a végén. <br> <br>Budapest, 1997. december 14. - Kustra Ferenc József <br>

Az emberek halandóak <br>Amíg élnek, de gyarlóak. <br>Tarol az emberi butaság, <br>Sajnos ez az alapigazság. <br> <br>Az emberek érdektelenek, <br>Büszkék rá tán', hogy képzetlenek... <br>Legalább autodidakta <br>Képzettségük, igen jó volna. <br> <br>Nem kerülne nagyon sokba, <br>Csak pici kis olvasásba, <br>Legyőzni butaságot <br>És felvenni, új tempót. <br> <br>Buta ember bölcs nem lehet, <br>Ez nem olyan, mint kikelet. <br>Ki hanyag s nem ad magára, <br>Lecsúszik tömeg aljára. <br> <br>Tucat ember van épp elég, <br>Ne növeljük a szellemét. <br>Miért hagyjátok el magatokat? <br>Emberek fenjétek vasatokat... <br> <br>Budapest, 1997. április 4. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Van-e még árny a falon és mekkora? <br>Mint a kiváltója, van-e akkora? <br>Az árny-kiváltója mozdulatlan, <br>Maga az árny, több mint nyughatatlan… <br> <br>Ha mulasztasz, és valami későn jut az eszedbe, <br>Akkor a problémák elő is jönnek, nagy hegyekbe. <br>De ami már elmúlt, azt biz' visszahozni nem lehet, <br>Ezért inkább korán tedd, azokat, amiket lehet! <br> <br>Ha ébredek, mert nyakamba csókolt a hajnal, <br>Az villan be, friss pirítóst eszek pudginggal. <br>De aztán az villan be, a &bdquo;hajnal” csókja tőled ered, <br>A vágy rögvest föltolul, lehet, hogy engem vár az öled? <br>Maradjak? Ki tudja, hogy jobb-e későn kelni, mint korán? <br>Hajnalpirkadatot elmulasztani, veszett… vágy okán? <br>Túlontúl későn &bdquo;ébredni” jó hajnali szórakozás? <br>Jobb későn, mint soha, és még ez talán nem botorkodás. <br> <br>Fiatalon voltam én fronton, szennyben és mocsokban, <br>Sokszor lőttek rám, nem gyönyörködtem barát-halottban… <br>Ott az élet, több mint rossz, egyenesen kegyetlen… <br>Ott csak parancs van, megváltoztatni lehetetlen. <br>Ott, ha későn van korán, akkor lehet az is, hogy mi meghalunk, <br>De lehet korán is késő, és dúdolhatjuk a végső dalunk! <br>Fronton a semmi, lehet, hogy a legjobb jó, az a valami! <br>Harcolni a halálért? Erre ad ki parancsot, valaki! <br>Nagy döntéseket is meglehet hozni későn, <br>A fronton, senki nem gondol rád, semmi-féltőn! <br> <br>Ha, a komplikáció előtérbe kerül és túl korán, <br>Lehet, hogy "elaludtunk", nem is vettük észre, elég korán! <br>Ha, a komplikáció csak túl-későn, lassan kerül elő, <br>A vágyott sikert, te már ne várd, ő már nem lesz neked fedő! <br> <br>Tested vágyón lüktet, eme testbe <br>Akarlak téged, most és egyszerre <br>Vagy túl későn jutott az eszembe? <br>Tán’ piszkálok a lehetetlenbe? <br> <br>Már késő van, vagy még oly' korán? <br>Tán’ mindegy is… a semmi okán… <br> <br>Az éjszaka összeszakad, ha a gyertyám leég, szinte hallhatón, <br>A spiccesen dülöngélő árny szétmállik, szinte… tűnik a falon. <br> <br>Vecsés, 2013. november 9. – Kustra Ferenc József <br>