Kérdésem van, hogy meddig tart az égi végtelen, <br>Meg, hogy a sok csillagot mi tartja a végeken? <br>Ja! És még, hogy a napfény tüze honnan végtelen? <br> <br>Kérdésem van, ugyan a fránya nyár, hogy fér össze a viharral, <br>Meg, hogy mi lesz a viharos szél által tőlem elfújt kalappal? <br>Ja! És még ha szütyőg az elázott cipő le vele, hamarral? <br> <br>Kérdésem van, az élet miért nem szép, én nem haragszok rá, <br>Meg mások mért' haragszanak, én erre nem nagyon szoknék rá? <br>Ja! Párkapcsolatban vannak viták, pedig még nem szoktak rá... <br> <br>Kérdésem van, miért van, hogy nappal a Nap, éjjel meg csak a Hold mosolyog, <br>De, ha az ég beborul, akkor nem látszik, hogy éppen melyik-ki mosolyog? <br>Ja! Miért vannak rossz kapcsolatok, hol nem látod, néha, másik mosolyog… <br> <br>Kérdésem van, bár az élet nem végtelen, sokszor, sokan, kéretlenül beleszólnak, <br>De lehet, nem is tudják az okokat, eredőket, csak tudósan beledumálnak? <br>Ja! Mindenki átgondolhatná, hogy mit mond és tesz, de miért rajtam filozofálnak? <br> <br>Vecsés, 2020. december 30. – Kustra Ferenc József – íródott: anaforás, belső rímes, bokorrímesben. <br>

(Anaforás, dupla belsőrímes, önrímes-bokorrímes) <br>Hírem van! Nos, hallgatom én önmagam. <br>Hírem van! Nos, méláztatom önmagam… <br>Hírem van! Nos, ez volnék én önmagam? <br>Hírem van! Nos, sorsomban van önmagam. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>Felismertem magam benső lelkiségét, <br>A belső, szenvedős küzdésem lényegét… <br>Felismertem magam benső lelkiségét. <br> <br>Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom, <br>Ha nem uralkodok eléggé magamon… de nincs más, fölvállalom… <br>Tudom, orcámon, láthatón, mint könnypatak, csak folyik a fájdalom. <br> <br>Ez még nem a haldokló szívem beteges össze-visszarángása, <br>Hanem a végtelenül-végesen kifáradt lelkem fásultsága… <br>Nos, ezzel együtt már kiveszett a szerető szívem csacsogása. <br> <br>Orvosság erre biz', még nem is létezik, <br>Nincsenek, amik fásultságom fékezik… <br>Hetven fölött erre módszer nem létezik. <br> <br>Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár, <br>De, ő is hetvenkettő múlt, ne feledjük immár… <br>Szívem, nem üt félre… mint veszett malomkerék jár. <br> <br>Régi öregektől sokszor hallottam én: <br>Öreg örüljön, hogy luk van a fenekén… <br>* <br> <br>(Senrjon) <br>Nem vagyok élet vidor, <br>Ok sincsen… életmulatásra. <br>Éltem: lélekcsúz. <br>* <br>Avatott lovag vagyok, <br>De már nincs keresztes háború. <br>Már örömöm sincs. <br>* <br>Tudták az igazságot: <br>Öreg örüljön fenékluknak. <br>Az még jó, ha van… <br>* <br> <br>(HIAfo) <br>Lényem kesernyés már! <br>Mi értelme van még? <br>Minden… értelmét veszített. <br> <br>Már nem is érdekel a jobb jövő, <br>Már közelg a halál... Ideér ő... <br>Kaszája életlen... Nyűszögöl ő… <br> <br>Vecsés, 2020. december 4. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában. <br>A 3 soros-zárttükrös -t olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága. (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>

A jövőm, terítéken van a boncasztalon, <br>De valóság nincs… sejtéseimet, már unom. <br> <br>Sűrű könnyem és a vastag köd azonos, <br>Nem látok át rajta, sőt, még a könnyem sós! <br> <br>Kissé fúj a szél, a falevelek belezúgnak a fülembe, <br>Kis zúgással, nagyon-nagy mondanivalót dalolnak… lelkembe. <br> <br>Vecsés, 2012. augusztus 21. - Kustra Ferenc József <br>

Kicsorbult szemek, gonosz tettek, <br>Nem akarok élni veletek. Emberek! <br>Ember teszi ilyenné a világot, <br>De fogjunk össze és más világot <br>Teremtsünk, olyat, mi jó nekünk <br>És gyerekeinkkel tovább élhetünk. <br> <br>Vecsés, 2012. március 16. – Kustra Ferenc József <br>

(3 soros-zártükrös) <br>Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe, <br>Senki ne bánatoskodjon és főleg ne éhezzen lélekbe… <br>Mindenki azt vágyja, hogy egyszerre pitymallat legyen szívekbe. <br>* <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam, <br>De az ellenvélemények zúzoznak és én... sárba taposom magam… <br>Azt, hogy én ezt tudom, kicsit emelve-magasíttatva érzem magam. <br> <br>Ahogy kinézek ablakomon, a szembeni házak nem látszanak a hótól, <br>Csak minden szikrázik, vakít és a szemembe vág, vissza, napsütötte hótól. <br>Az a fránya nap, amikor minden havas minek is küzd ily' erőlködve, <br>Az a téveszmés nap, erővel gyötri magát, majd ő, hideget legyőzve… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös, önrímes) <br>Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne <br>És csak néz, hogy mi ez, hogy futkozzon, mire vágyik, úgyis csak elsüllyed benne… <br>Kertemben milliónyi a fehér és vakitó kristály, kutyám hasig benne. <br> <br>Esteledik, hó miatt nagy sötét itt nem lesz, de a lelkem sötétben… <br>Hol a lakhelyem, mért nincs saját akaratom? Nincs ebben a laktérben... <br>A tél persze hangos, ha a hóba lépek, erős recsegés hallatszik, <br>Kinti éjben e hang erősödik, erre járók lépte behallatszik. <br>Az én lelkem recsegése kihallatszik-e, hallják, kik erre mennek, <br>És ha igen, mint gondolnak, csak nem hiányában vagyok, szeretetnek? <br> <br>Szeretet nélkül ez nem lehet az otthonom és ez tőlem nem boldog ujjongás! <br>A gonosz, ronda, arctalan törpe sors, csak nézi… bármit hísz, ez nekem fuldoklás. <br>Ez gátolja, kivel szeretetben éljek, ki kéne jelölni a harc irányvonalát, <br>Hogy aztán tavasz pitymallódon mindkettőnknek a szíveinkben, hogy nyerjük meg a csatát. <br> <br>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös) <br>Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak, <br>Nézem, hogy a kertemben van-e szeretet hó alatt, ott szívek dobbannak? <br>Nézem, hogy kertemben az elholt ruhát levetett fák, hó alatt roskadnak. <br> <br>Te ronda, arctalan törpe, micsoda gonosz gumó van a hátadon, <br>Benne hordozod éltem ellenszerét, így nincs otthonom a világon? <br>Amit te rám erőltetsz, az maga az emberi tragédiám, én így élek, <br>Ki tudja mennyim van valójában hátra, majd szemfedő jelzi... már nem élek… <br> <br>Vecsés, 2021. október 11. – Kustra Ferenc József – íródott részben: 3 soros-zárttükrös -ben. Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben, így lesz meg a 2 féle látásmód gondolatisága... (Mintha egymással szemben ülve a tortának kivágnánk 1-1 szeletét. Ugyanaz, de mégsem az!) <br>