Futnak az évek<br><br>Futnak az évek, de amíg élek<br>szeretnék átélni ezer csodát,<br>melletted lenni, ha bármi is jönne,<br>hogy elmondhasd majd, ha valami bánt.<br><br><br>Futnak az évek rohanó lépttel,<br>és néha nem tudjuk, hogyan tovább,<br>egyetlen csak, mi biztosnak tűnik,<br>hogy szeretlek téged egy életen át.<br><br><br>Történjen bármi, én nem fogok bánni<br>semmit sem, amíg mellettem állsz,<br>mert amíg itt vagy karomba bújva,<br>addig gyönyörű ez a világ.<br><br><br>Jöhet a tél és pustolhat hó is<br>hófehér leplét terítve ránk,<br>mert az a tűz, mely belőlünk árad,<br>úgy fűt, akár egy meleg kabát.<br><br><br>Futnak az évek. Messze tűnt régen<br>az ifjúkori álmodozás,<br>de míg egy csöppnyi remény is éltet,<br>Addig gyönyörű ez a világ.

Ne búsulj bent a hideg szobában,<br>állj fel! Tárd ki az ablakod!<br>Hagyd, míg a napfény meleget áraszt<br>megpihenve az arcodon.<br><br><br>Ne búsulj bent, magadba hullva,<br>mint egy árnyék, mely egyre fogy,<br>jöjj közelebb és állj ki a fényre,<br>látod? Most minden úgy ragyog.<br><br><br>Nézd! Még a felhő is nyugodni készül,<br>átölelve a kék eget,<br>Játszi mosollyal simogatva<br>bólint, azután messze megy.<br><br><br>Ne gubbassz bent! Látod, most minden<br>olyan vidám és éltető,<br>mint a napfény, mely simogat téged,<br>mint egy érzéki szerető.<br><br><br>Ne búsulj bent! Jöjj ki a fényre!<br>Hadd simítsa az arcodat!<br>Hagyd a bánatot messze tűnni!<br>Hidd el: leszel még boldogabb.<br><br>Lesz majd még időd nevetni, sírni,<br>s holnap talán majd úgy ragyogsz,<br>mint a csillag, mely éji sötétben<br>Olyan fényesen felragyog.

Évek múltak el, és te elmaradtál,<br>emlékeimben lassan megfakulsz,<br>nem fáj már úgy, ha lehunyt szemeimmel<br>arcodat látom, ahogy lángra gyúlt.<br><br><br>Messzire tűnt az idő sodrásában<br>szemeid fénye mely úgy csillogott,<br>hogy el hittem azt a két szemedbe nézve,<br>veled lehet csak biztos holnapom.<br><br><br>Ma már tudom, hogy hazugság volt minden,<br>s hazug volt minden szó az ajkadon,<br>és az a tűz mely szemeidben égett,<br>hazug volt, mikor értem csillogott.<br><br><br>Évek múltak el. Szívem mélyén dér van,<br>nem maradt más, csak néma, bús közöny,<br>sötét hajamra sűrű dér szitál már,<br>s a rút idő szárnyán én is őszülök.<br><br><br>Néha még feltűnsz elmúlt álmaim közt,<br>de az emléked ma már oly ködös,<br>mint megfakult kép az esti szürkületben,<br>míg halk sóhajjal az este beköszönt.

Már kisgyermekként észrevették rajtam,<br>ha játszottam az öreg zongorán,<br>lábam rögtön gyors ütemre váltott,<br>ha éreztem a zene ritmusát.<br><br>Egyik reggel jött hozzánk egy bácsi,<br>s elvitte az öreg zongorát,<br>én bennem is elhalkult a dallam,<br>fájt a szívem, s nem tudtam mi bánt.<br><br>Évek múltán, poros kis pincében<br>találtam egy ócska zongorát,<br>és azóta minden egyes nappal<br>slágerektől visszhangzott a ház.<br><br>Azóta is minden este játszom,<br>s dalba mondom, ha valami bánt,<br>mert amíg a torkomban egy hang van,<br>gyönyörűvé válik a világ.<br><br>Játssz még: súgja egy halk hang,<br>játssz még! Dalold el mi bánt,<br>Játssz még! Énekelj, kérlek!<br>Zenével szép a világ.

Folyóparton víz messze viszi a bendzsó hangokat <br>Őrülten süt a nap, de nem vetít árnyék ráncokat. <br>Halak a vízben fickándoznak, csak ki-kiugranak, <br>Lent a mély vízben nem, de tán' kint… vetnek árnyékokat. <br> <br>Fent, ég kékjében látunk vitorlázó madarakat <br>Lenn, földön látni a suhanó, pici árnyacskákat. <br>Ha helikopter érkezik, vetül kicsit nagyobb <br>Utasszállító repülőnek meg sokkal nagyobb. <br> <br>Van persze titokzatos holdfény árnyék <br>És van oly' csodás színpadi árnyjáték. <br>Árnyat vet ránk a napszemüveg <br>Hűs árnyat ad a homok üreg. <br> <br>Az elrobogó gőzös füstje illanó árnyat ad <br>De az állomáson, míg vizet vesz, kicsit megmarad. <br>A madarak című filmben tömegárny borította földet, <br>Napfogyatkozásnál a holdunk árnya öleli a földet. <br> <br>A bogrács párafelhője, illatos árnyat festeget, <br>És a szakács mikor kavarja, eljátssza a felleget. <br>A fény és árnyék, mint összeesküvők csak sutyorognak, <br>Vagy lehet, hogy szerelmesek, ezért-azért összebújnak? <br> <br>Bizony oly' sok ember van, ki árnyékban éli életét <br>Mihez nem is kell felvennie a fekete mentéjét… <br>Emberi létnek is bőven van árnyékos oldala <br>És kinek ez sötét, annak nem sokat süt Napocska! <br> <br>Simléderes sapka azért van, hogy árnyékoljon <br>Bősz napsütésben, így a szem messzire ellásson. <br> <br>Vecsés, 2014. január 26. - Kustra Ferenc József <br>