Nézd meg Uram a könny áztatta, kétségbeesett arcokat,<br>Látod? Tegnap még mindenük volt, s mára már semmi sem maradt.<br>Tegnap még csillagfényes éj volt, most ében fekete éjszaka,<br>melynek homálya eltakarja a reményt, s nem tudják, merre van.<br><br>Mennyi ártatlan, apró gyermek vágyna, de nem mehet haza,<br>s ki tudja, holnap mire ébred? Lesz e hazája, otthona?<br>Oly sok ártatlan ember szenved néhány kegyetlen zsarnokért,<br>kik pénzéhségből, hatalomvágyból dúlnak. Istenem! Mondd, miért?<br><br>Jóság kellene Uram végre! Kérlek! Nyisd meg a szívüket!<br>Oly sok ártatlan vétlen ember nem leli helyét nélküled.<br>Hisz az életünk olyan röpke. Úgy száll, akár a porszemek,<br>miért nem tudjuk békességben leélni ezt a keveset?<br><br>Uram! Nem tudod, milyen szörnyű hol sátrat vert már a félelem,<br>s zokogva, sírva hozzád szólnak, segíts meg minket Istenem!<br>Ezt a kis időt hadd élhessük azokkal, kiket szeretünk!<br>Kérlek Uram! Most nézz a földre, s hozd el a békét mindenütt!

Voltam már fent és voltam már lent is,<br>néha az élet mostoha,<br>próbára tesz és mázsás súllyal<br>földig húzza a vállamat.<br><br>Néha megrogyok. Majd felállok,<br>ugyanúgy, ahogy máskor is,<br>ember vagyok, és néha gyönge,<br>de tudom: Isten jó, s megsegít.<br><br>Minden nehézség egy – egy próba,<br>mégis kiállom szüntelen,<br>erős vagyok és talpra állok!<br>Nem fog ki rajtam semmi sem.<br><br>Amíg a szívem dobban, lázad,<br>s ily sok benne a szeretet,<br>nem engedi, hogy összetörjek,<br>s begyógyítja a sebhelyet.<br><br>Mert még szeretni, élni vágyik,<br>s érzem: már sokkal könnyedebb,<br>hiszen ezernyi dolgom van még,<br>amely vár reám idelent.

Szüntelenül csak rád gondolok,<br>vágyaimtól aludni sem tudok.<br>Ha látlak nagyot dobban a szívem,<br>felöltözve szerelmes díszben.<br><br>Testem, lelkem remegve vágy rád,<br>cipelve szerelmet, mint málhát.<br>Mi lenne, ha ezt mind ledobnám?<br>Várnék rád szerelmünk peronján.

Bárcsak lehetnék én őszi szellő,<br>hogy borzoljam szőke hajadat.<br>Vagy lehetnék én egy remek festő,<br>festhetnék szerelmes szavakat.<br><br>Lehetnék egy vízzel töltött csésze,<br>hogy ajkaink összeérjenek.<br>Érezném, hogy enyém vagy már végre,<br>rólad írnák költeményeket.<br><br>Ecset az én kezembe nem való,<br>szellő sem leszek soha, tudom.<br>Ez a lap egy palackba zárható,<br>összehajtom, bele is dugom.<br><br>Beledobom vágyam tengerébe,<br>bízva, hogy eljut tehozzád.<br>Elindítom hát a messzeségbe,<br>szerelmem bont majd rá vitorlát.

Gyönyörű volt, akár egy álom,<br>mind az, mit képzeltem veled,<br>gyönyörű, mit arany tollal<br>színesre festett a képzelet.<br><br><br>Gyönyörű, de rá kellett jönnöm,<br>mind az, mit elhittem neked,<br>hazugság volt. Most rideg minden,<br>s nem találom a helyemet.<br><br><br>Kihűlt szívemben néma gyász van,<br>s a könny, mely lelkemről pereg,<br>eleven sebként sajdul bennem,<br>aztán elmúlik hirtelen.<br><br><br>Időm kevés, és nem akarom már<br>rád pazarolni, mert lehet,<br>azt dobom el, ki csöndben, némán,<br>tiszta szívéből szeretett.<br><br><br>Néha még itt vagy álmaimban,<br>de többé nem leszek veled,<br>messze tűnök, hol talán egyszer<br>rám talál még a szerelem.