Nem látok, összetörték már a cvikkeremet, <br>Nemkülönben szegény, vérzővé vált szívemet. <br>Én már nem látok semmit, nem is hallok, <br>Már nem is érzek, mert oly' aszalt vagyok. <br> <br>Mondhatom, hogy elmegyek határozatlanodva, <br>Amilyen ez az élet, ez a mennyország pokla. <br> <br>Érzem, zászlómat csattogtatja a szél… <br>Jobb jövő vagy mit az ember annak vél? <br>Nem hiszem, hogy... nem vagyok én nyafka, <br>De most el vagyok kámpicsorodva! <br> <br>Vecsés, 2013. november 08. - Kustra Ferenc József <br>

Estefelé… <br> <br>Lelkem már lassult, <br>Lehet, hogy hunyni vágyik… <br>Álom, jótékony. <br>* <br>Érdekes… nap is! <br>Ő is alvóra fogja? <br>Álom jótékony… <br>* <br>Fuvarosló is <br>Alig emeli lábát. <br>Álom jótékony. <br>* <br>Madárzaj halkul, <br>Énekcsicsergés… lanyhul. <br>Álom jótékony. <br>* <br>Kutyaólból meg <br>hallom, a kutya horkol. <br>Álom jótékony. <br>* <br>Otthon a család, <br>Jó délutánit alszik. <br>Álom jótékony. <br> <br>Vecsés, 2023. január 29. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban, fél-haiku láncban. <br>

Az élet, maga egy nagy vasúti állomás, <br>Innen megy és jön vissza a vonat-utazás. <br>Van itt mellékvágány, meg váltó és indóház, <br>Az életben, hogy van meleg váróterem… máz? <br>Van resti, meg szerszám-takarítószer raktár <br>És van vonatunk, ami nem is állt meg ma már. <br> <br>Szokott lenni télen hófúvás és ebből jeges hóakadály, <br>Mikor is a vonatunk elakad, így marad a ködös homály… <br>Van itt még, jó nagy, nyitott, töredezett és szeles peron, <br>Ott kell várni, felszállni és már fent vagyunk vonatunkon. <br>De van ám itt peronlakó, aki kiszorult a meleg váróból, <br>Ő olyan, mint bepiszkított macska, amit jól kivágtak a házból… <br> <br>Peronlakó ül és alszik, ha tud, sínközeli rozzant padon, <br>Zacskóban tartja lopott kenyerét, pad alatt, lent a betonon. <br>Olyan szegény ő, hogy ez a lelkiségét, az eszét befedi, <br>Keskeny perontető alá, a vihar az esőt is beveri. <br> <br>Télen van, hogy a szél a perontető alá is behordja a havat, <br>Peronlakó az összes göncét fölveszi, sírósan várja a nyarat… <br>Inni sem tud, erre sincsen pénze, ivóvíz meg csak a vécében van. <br>Nem tud ő sokat, de a túléléshez irtózatos szerencséje van… <br> <br>Én is csak egy peronlakó vagyok, sokszor nem is férek el a padon… <br>Nos, ilyenkor fúj vagy esik, nincsen más helyem, mint pad mellett a beton… <br>Az életútam soha nem volt hozzám kegyes, életem nem kellemes. <br>Életútam, hozzám nem volt kegyelmes… mindig én voltam: a névleges. <br> <br>Vecsés, 2022. október 30. – Kustra Ferenc József – Íródott; önéletrajzi írásként. <br>

A költő is meghal, ha időn túlhalad, <br>A sok léleksimogató műve: marad… <br>A költő, életében ír, költ, papírra ró és híven. <br>Isten talán megadja… majd ha elmegy, nyugodtan pihen. <br> <br>Elfelejtik-e? Írásaiban oly' sok mindent rögzít, <br>Olvasók meg olvassák, még örömében... ló is nyerít! <br>Föntről figyeli, ha beszélgetnek műveiről és róla, <br>Már sokat írt a mának, sok műve meg is maradt, mint stóla… <br> <br>Vecsés, 2015. január 31. – Kustra Ferenc József <br>

Az öreg kínai törökülésben és hajlott <br>háttal ül az alacsony asztalnál.<br>Az üres papírt, tintatartót és ecsetet <br>bámulja, de aztán kiegyenesíti<br>a gerincét és lehunyja a szemét.<br><br>Légzése emelkedik és süllyed és<br>Szemhéja mögött szaporodnak a képek.<br>Suttog neki a szelllő amint enyhe <br>Lehelettel a lombok közt fecseg, <br>És a bivaly prüszköl amint<br><br>Felrántja fejét a mocsárból <br>A veszélynek gyanújára.<br> A nyári égbolt színekben beszél:<br>Havas fehérben és búskomor kékben.<br>A hegyek viszont makacsul hallgatnak.<br><br>Az öreg kinyitja a szemét,<br>az asztal felé hajol és bemártja <br>az ecset a szénfekete tintába.<br>A nedves ecset hegye űgesen<br>Halad a papíron, amint árad a szó.