(3 soros-zárttükrös) <br>Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék, <br>Inkább otthon a lét nyugalmában az ablakon át, jól kinéznék… <br>Egy ilyen bolond viharban, együtt vele akarva én nem lennék. <br>* <br>(Leoninus) <br>De! Én csak a közeli erdőben vágytam szabadságra, merőben. <br>Gondoltam, hogy sétálok délután, aztán nekem lett rém-délután. <br>Így nyárelőn már sok és nagy a lombozat, a messzire látás lefagy. <br>Én is inkább néztem az őzeket a viháncolásokat, meg őzgyerekeket. <br>Nem volt gyanús jel, nem dörgött az ég, így ravaszságból volt elég. <br>Hirtelen zuhogni kezdett a vérmes eső, nagy cseppekben ütött ő. <br>Ez semmi, de rám rontott egy szélvihar, mi vizet az arcomba kavar. <br>Nyakamba is befolyt, fenekem is úszott, meg a víz már cipőmben állott. <br>Próbáltam elbújni, de persze nem volt hova, őzeknek meg van vízálló bundája. <br>Kis tisztásra valahogy elértem, csodára vártam fölnéztem! <br>Felhőket a vihar már el is söpörte, de még úti-cseppeket biz’ rám mérte. <br>Próbáltam kitalálni szerencsével és lám sikerült is szerencsével… <br>* <br>(Septolet) <br>Hazaértem, <br>Ázott létem <br>Fürdőkádba gyömöszköltem… <br>Megmenekültem… <br> <br>Délutánon, már csak nevetek, <br>Vízbe beleesek, <br>Abban elténfergek… <br> <br>Vecsés, 2022. június 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

(Senrjú) <br>Mezőn sétáltunk, <br>Élveztük konkoly színét. <br>Kár, hogy gaz-féle. <br>* <br> <br>(10 szavas duó) <br>Nem is figyeltünk, elfoglaltak voltunk, <br>Hirtelen fölöttünk csattant és megriadtunk. <br> <br>Viharkezdet, dörgés, fölébreszti a résztvevőket, <br>És így jártunk… átéltük fültépőket. <br>* <br> <br>A vihar közeledett meghajlíthatatlanul, <br>Miránk félelem ömlött elfogadhatatlanul… <br>Miért ez? Bámultunk filozófiátlanul, <br>Aztán már csak szidtuk, heveny bárdolatlanul. <br> <br>(3 soros-zárttükrös csokor) <br>Megjöttél, te ronda vihar, <br>Már rád gondolva is lelkem fanyar… <br>Megjöttél, te ronda vihar. <br> <br>A jelenlétedet biza azt én érezém, <br>A jelenléted, szívből biza nem az enyém… <br>A jelenlétedet biza azt én érezém. <br> <br>Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen, <br>Hiába vagy itt, ittléted illetlen és nem van rendesen… <br>Hiába jöttél csattanva hallhatóan és vehemensen. <br>* <br> <br>(Haiku csokor, eredeti stílusban.) <br>Füves tisztáson, <br>Merész őzek legelnek. <br>Madárcsicsergés. <br>* <br>Liget fái közt <br>Ismeretlen szél kereng. <br>Őz csak áll és néz. <br>* <br>Fák alatt, árnyat <br>Vet szikrázó napsugár. <br>Szélvihar, lecsap. <br>* <br>Tücsök nótája <br>Megáll, ha villan villám. <br>Közben erőt gyűjt. <br>* <br>Víznyelők sora, <br>Megtelik tócsa-vízzel. <br>Minden vizes lett. <br>* <br>Hazaút rövid, <br>De, alulról áztató. <br>Jó forró fürdő. <br> <br>Vecsés, 2021. október 1. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában. <br>

Gyűrött párnák közt hánykolódva<br>tűnődöm: mi lesz velem?<br>Sebzett lelkem csapongva lázad,<br>fülembe üvölt a csend.<br><br><br>Szinte már kínoz. Magamban érzem:<br>sosem lesz könnyebb nekem,<br>mégis riadtan, félve várom,<br>hogy jöjj és maradj velem.<br><br><br>Gyűrött párnák közt várlak téged.<br>Úgy fáj, hogy nem vagy velem,<br>valami furcsa, fájó érzés<br>úgy kínoz, s nem enged el.<br><br><br>Miattad érzem. Messze vagy már,<br>s ki tudja, mi van veled?<br>Vajon gondolsz rám titkon néha,<br>vagy te már rég temeted<br><br>Az álmokat, melyet együtt álmodtunk,<br>feledni te sem tudod,<br>emlékem mindig visszatér majd,<br>tudom. Bárhogy is titkolod.<br><br><br>Mint nyirkos falakról gyöngyöző pára,<br>mely lehulló könnyként pereg,<br>én is úgy sírok, s egyre csak várok:<br>tudom, hogy megérkezel.

Nem harcolok. Vidd el a pálmát!<br>Nekem az mit sem jelent.<br>Számomra sokkal többet ér,<br>Ha valaki engem szeret.<br><br>Nem búsulok. Mit számít nékem,<br>ha mások fényben fürdenek?<br>A vakító fény gyakran csak kábít,<br>és illó délibáb lehet.<br><br>Nem hízelgek. Nem állok sorba. <br>Szánalom nem kell nekem!<br>Hiába írsz te aranyló tollal,<br>az enyém sokkal ékesebb.<br><br>Hiába vagy te büszke és öntelt,<br>Boldogabb sosem leszel,<br>Ameddig nem tudsz úgy szeretni, <br>ahogyan én szeretek.<br><br>Nekem a nap izzó korongja<br>csak távoli fénypont lehet,<br>sugara halvány, fénylő csík csak,<br>de nekem mindent jelent.<br><br>Hiszen a szívemmel érzem,<br>mennyivel értékesebb,<br>akinek talán morzsa jut csak,<br>de mégis tiszta a keze.<br><br>Nem gyűlölök. Azt átadom néked.<br>Ezerszer többet jelent,<br>ha szívem melege arra árad,<br>ahol még szükség lehet. <br>Adhatnak neked értékes díjat,<br>de győztes sosem lehetsz,<br>akit a szánalom űz csak,<br>nem tisztel. Érdekből szeret.

Hosszú órák, és néma, hosszú percek<br>telnek el, amíg utazom,<br>s amíg kattog a vonat a sínen,<br>én csak terólad gondolkodom.<br>Szeretsz e még? És visszavársz engem?<br>Ejtesz e értem könnyeket?<br>Vagy csak valahol magadban némán<br>suttogod el a nevemet.<br>Jöhetnek szebbek, és jöhetnek jobbak,<br>de senki sincs, aki így szeret,<br>akinek mindig te vagy a minden<br>amióta csak létezel.<br>Szeress még. És gondolj majd arra,<br>milyen boldogság volt neked,<br>amikor először öleltél némán,<br>rám kulcsolva a kezedet.<br>Az a tűz, amely lelkünkben izzott,<br>még ma is éppen úgy lobog, <br>tudod, hogy nekem te vagy a minden!<br>S csak együtt lehetünk boldogok.<br>Gondolj rám, mikor hallod, hogy sípol<br>valahol messze egy gyorsvonat,<br>talán most éppen ott ülök benne,<br>tehozzád keresve utat.<br>Már a szíved is zakatol. Érzed?<br>Nélkülem te is árva vagy.<br>Ne engedd azt, hogy messze tűnjek,<br>mint egy robogó gyorsvonat.<br>Szeress. És várj reám: kérlek!<br>Hidd el, hogy megérkezem! <br>Senki sincs, aki így szeret téged!<br>Ily forrón, türelmesen.