Idő 
Értékelés 
Értékelés Visszás faramuciságok!
<br>
<br>Világ annyira el van romolva, hogy embertömegek, a „jót”, nem is értik…
<br>A rosszért rajonganak, művelik, és még kérik! Azt, hogy ezt elvesztik: félik!
<br>(Lásd. 2020 Nyugat-Európa!)
<br>
<br>Egy dühös fickó lép be a kocsmába, kezében egy pisztollyal
<br>- Úgy hallottam, ha igaz: a feleségem megcsalt valakivel!
<br>Hadd lássam, van-e elég bátorság benne, hogy kiálljon velem!
<br>Erre egy hang a háttérből:
<br>- Haver, kis tárból nem tudsz annyi töltényt kilőni a fegyverből...
<br>
<br>A legnehezebb dolog a világon tudni, hogy kell valamit -tényleg- jól csinálni
<br>És szó nélkül végig nézni, ahogy valaki, kizárólag képes, rosszul csinálni.
<br>
<br>Irodalmat olvasni olyan, egy modern újhullámos szeszély' szösszenetben,
<br>Mintha az ember megpróbálná követni a cselekményt a betű levesben.
<br>
<br>Levelező tagozat, egyetemen. A professzor rendőrviccet mesél, sikerrel
<br>Feláll egy hallgató: - Kérem, ez már mégis sok! Én rendőr vagyok! - Mondja élccel.
<br>Nem baj, fiam, akkor, hogy meg is értse; magának máris elmondom még egyszer.
<br>
<br>Tartozol egy szakajtónyi kávéval, büntetésből, mert rám hoztad a frászt…
<br>No, de! Figyeltél, hogy szakajtót mondtam, mert lepofozom arcodról a mázt;
<br>
<br>Az embereket igen könnyű meg-, és elhülyíteni,
<br>De lehetetlen erről szenvedőt… mint tényről, meggyőzni.
<br>
<br>Gyárigazgató voltál, de most elköltözik a hivatalod,
<br>Épp visznek a sírod felé, kiürített lett a ravatalod.
<br>
<br>Noé hajót megépítette, de napsütés volt hosszan az idő,
<br>Kérdezte az Istent, hol van az ígért özönvíz? Jöjjön már elő!
<br>Isten válasz: Noé! Nem lesz itt semmilyen özönvíz, oly’ szépen süt a nap,
<br>Emberiség majd kipusztítja önön magát, már erről prédikál egy pap…
<br>
<br>A sarki, lakótelepi ház előtt nagyon elhányta magát a szemeteskuka!
<br>Persze arra járt egy éhes kutya, fölborította, mert ő biz' nem is olyan buta!
<br>
<br>Szemed állítólag a lelked tükre,
<br>Rólad árulkodik már, mindörökre.
<br>
<br>Életregényemmel tele a hócipőm, meg színes-kristályos szemcsés hóval,
<br>Pedig sokat küzdöttem, mint púpos teve sivatagban, a görkorcsolyával...
<br>
<br>Vecsés, 2020. október 27. – Kustra Ferenc József - Az oximoron egy olyan nyelvi fordulat, ami (látszólag) egymásnak ellentmondó szavakat kombinál, leggyakrabban egy kétszavas főnév-melléknév pár: mondjuk, "néma kiáltás", "nyílt titok".
<br>
A poétáról…
<br>
<br>Napsütötte udvaron, árnyék... ülök a vén diófa alatt,
<br>Van pennám, meg kiterített papírom, igaz, hogy csak egy falat.
<br>Vakít a szikrázó napfény, agyam jár, zakatol, szülni készül,
<br>Itt az idő, verset kéne rittyentenem innen, úgy emlékül.
<br>*
<br>
<br>Öreg diófa.
<br>Élete véges neki.
<br>Bútorasztalos.
<br>*
<br>
<br>Hosszan tovább él.
<br>Majd még embert szolgálja.
<br>Deszka erezet.
<br>*
<br>
<br>Szép az udvar, rendezett, tyúkok kárálnak, kutyus néha vakkant,
<br>Agyam meg csak erőlködik, remélem a gondolat megfogant.
<br>A papírra leesik egy nagy diófalevél,
<br>Én nézem… ő nekem, utolsó útjáról mesél.
<br>*
<br>
<br>A színe csodás,
<br>Sötétes, meleg barna.
<br>Poéta asztal.
<br>*
<br>
<br>Fehér márványból
<br>Kalamáris. Fehér toll.
<br>Tinta sötétes…
<br>*
<br>
<br>Ilyen asztalnál,
<br>Termékeny tollforgatás…
<br>Olvasó… öröm.
<br>*
<br>
<br>Nagy dolgok, ily' melegbe, most valahogy mégsem jutnak eszembe,
<br>De tudom, ebből az öreg fából asztal lesz… az új élete.
<br>Nagy a meleg, elálmosodtam, szundítok egy kicsit,
<br>Hogy ezt leírtam nektek, álmomat vidítja picit.
<br>
<br>Vecsés, 2015. április 21. – Kustra Ferenc József - versben és senrjúban… önéletrajzi írás.
<br>
Már a múltban mondták: hajózni muszáj…
<br>
<br>Emlékezni muszáj és hajózni is kell,
<br>De, tele vagyok mindenféle emlékkel.
<br>Öregen már észlelem, hogy életemen csak a foszladozó férc vagyok,
<br>Turkálni a múltban, belelátni jövőbe? Így nem tudom, mit akarok…
<br>
<br>(3 soros-zárttükrös anaforában)
<br>Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság,
<br>Életemet körbeölelte egy földöntúli gyarlóság…
<br>Életemben szinte dühöngött a végtelen szomorúság.
<br>
<br>Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
<br>Tavasszal van újraéledés, ősszel mind lehullanak…
<br>Tavasszal már idejekorán a virágbimbók sírnak,
<br>
<br>(Septolet)
<br>Múltam romváros…
<br>Nem sármos…
<br>Nem bájos…
<br>
<br>Múltam emlékhalmaz,
<br>De sokat kifogalmaz,
<br>Újjáfogalmaz,
<br>Engem meg bántalmaz.
<br>*
<br>
<br>(Bokorrímes)
<br>Fogynak, mind eltűnnek sorjában a megfakult képek,
<br>Pedig voltak őseim között nagymenő vitézek,
<br>És bizony, már nincsenek is meg a régi fényképek!
<br>
<br>(Anaforás)
<br>Éltemet áthatja már a mély, pince-dohos szag,
<br>Én ezen nem változtathatok akaratilag.
<br>Éltem kiveszőben, sorsirány a temetőben,
<br>Én már elmúlóban, nincs mit tenni szemfedőben…
<br>
<br>(Senrjú, fél haiku láncban)
<br>Régi emlékek
<br>Búslakodnak, mind velem.
<br>Lomos kacatok.
<br>*
<br>Régi emlékek,
<br>Biz’ elhalványulóban…
<br>Körbe; romfalak.
<br>*
<br>Régi emlékek,
<br>Időt múlt veszteségek.
<br>Minden csak múlik!
<br>*
<br>
<br>Naponta eszembe vannak a régi szeretteim,
<br>Naponta lepucolom fakult lélekélményeim…
<br>A lépcsők is ódonok, pont olyként töredezettek,
<br>Ráadásul testem is, lelkem is megöregedtek.
<br>
<br>(3 soros- zárttükrös, anaforás, belsőrímes)
<br>Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben,
<br>Hol vagy már régi életem, újként már sohasem… át nem élhettem…
<br>Hol vagy már régi életem, amikor még remény tartott életben.
<br>*
<br>
<br>(Senrjon)
<br>Múlik az időm, gyorsan,
<br>Betakar… a porlepte homok.
<br>Múlt-kirándulás.
<br>*
<br>
<br>De, már a múlt köde takaró!
<br>Bénán fanyalgok!
<br>*
<br>Életbál el-végesül,
<br>Én meg készülök odaátra.
<br>Egyedül megyek!
<br>*
<br>
<br>(Anaforás, 3 soros-zárttükrös)
<br>Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak,
<br>Emlékeim akkor már… nem lesznek nekem több alkalmak…
<br>Emlékeim csak az enyémek, biztosan velem halnak.
<br>
<br>(Apeva csokor anaforában)
<br>A
<br>Múltam
<br>Régi már.
<br>Köd-fátyolos,
<br>Saját emlékek.
<br>
<br>A
<br>Végbe…
<br>Elviszem.
<br>Idejétmúlt,
<br>Saját emlékek.
<br>
<br>A
<br>Múltam
<br>Másoknak
<br>Érdektelen.
<br>Saját emlékek.
<br>
<br>Vecsés, 2020. május 11. – Kustra Ferenc József – íródott: Alloiostrofikus versformában.
<br>
Már elmúlt, nem a törvény alázatos szolgája vagyok,
<br>De a versírásban nagyon is jeleskedni akarok.
<br>Igyekszek jókat írni, legyenek tele lélekmarkok.
<br>
<br>Már elmúlt az, az élet,
<br>Közelg’ a végítélet,
<br>Ki valakivé… az lett.
<br>
<br>Immár az életem szürkületében, magam szolgája vagyok,
<br>A múltbeli adósságok megadásával, jól lemaradok…
<br>Hetvenhárom múltam, érzem, immáron örök adós maradok.
<br>
<br>Vecsés, 2021. augusztus 13. – Kustra Ferenc József
<br>
A poéta siráma…
<br>
<br>Bánattal telítve írnám a szomorú versemet,
<br>De nincsen elég gondolatom, keresek eleget…
<br>Bánatom víz alá nyom, érzem, az élet nem szeret.
<br>
<br>Bármerre nézek, vastag falak vesznek körül… ott állnak!
<br>Nézem őket értetlen, miért várják, hogy én átmásszak?
<br>A boldogságért –keleti módon- csak kell, hogy kiáltsak?
<br>
<br>Látom már, az jellemző rám, hogy pacát ejtek,
<br>Tollszáramból leesnek a tinta könnycseppek…
<br>Én meg gyorsan, kis itatóspapírt tépkedek…
<br>
<br>Nem most van, hogy átélem a boldogság pillanatát,
<br>De naponta érzem magamon az élet mivoltát…
<br>Leírnám, de hogyan, hogy értsék tollam kiáltását?
<br>
<br>Neki is veselkedtem, de tollhegy beakadt... papírba,
<br>Tenta fröccsent, cseppecske meg repült… bele a panírba!
<br>Éhes vagyok, és csak boldogtalan… ez lesz a fasírtba…
<br>
<br>Imára kulcsolnám én a kezeimet, de akkor hogy írok,
<br>A lelkem meg, ha elmegy egy teljesen más vágányon… sírok.
<br>Segítségért kiáltok... egy ilyen életet nehezen bírok.
<br>
<br>Karcolom a papírt, leírom, hogy ne fájjon a szívem,
<br>Soraim gyarapodnak, hogy alakul az életívem…
<br>Kilesek az ablakon… nekem a hold-ezüst a színem.
<br>
<br>Most ismerem fel! Írok, gondolatokat ontok a papírra,
<br>Lelkem legmélyét keresem én fel, fütyülők minden manírra…
<br>Boldogan verselek, csodálattal nézek az aszott fakírra.
<br>
<br>Vecsés, 2015. december 30. – Kustra Ferenc József
<br>
