Mikor a szív újra érez...<br><br>Szív hét lakatnál,<br>kulcs rég sötétbe veszett.<br>Most mégis nyílik.<br>*<br>Csöndes kopogás,<br>idegen, ám ismerős.<br>Remeg már zár is.<br>*<br>Rozsdás zár reccsen,<br>egy érzés óvatosabb...<br>Belép és marad.<br>*<br>Szívem ajtaja<br>nyílik, mint sosem előbb.<br>Valaki belép.<br>*<br>Azt hittem, nem lesz<br>de lám, a fény visszatér.<br>Régi sötétre.<br>*<br>Nem hittem többé,<br>de ő máshogy érkezett.<br>Nem tört, csak várt rám.<br>*<br>Érzés közeleg, <br>nem kérdez, csak ott marad...<br>Ajkam nevét súg.<br>*<br>Szívem rég hallgat,<br>de most a csend közepén. <br>Valaki beszél.<br>*<br>Lakatról lakat<br>hullott - és nem félek már!<br>Újra szeretni.<br><br>Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-<br>Írtam: Senrjú csokorban

Piroslik bár az alma héja szépen,<br>Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.<br>Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,<br>Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.<br><br>Így van az ember is e zord világban,<br>Félelem marcangolja, rejtve magányában.<br>Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,<br>A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.<br><br>Az ember elvész ? magára maradva,<br>Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.<br>Tanácstalan bolyongás csapdájában van,<br>Keresi az utat, de nem leli magában.<br><br>S már-már feladná, hogy van mégis kiút,<br>Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.<br>Nem ereszti, ha rálel egyszer,<br>Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.<br><br>Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

Az est láthatatlan érkezik,<br>Csendben suhan, mint hűvös szél,<br>Árnyékba vonja perceink,<br>S a fény lassan szárnyra kél.<br><br>Sötét palástját kitárja lágyan,<br>Csillagok gyúlnak fent az égen.<br>Holdfény játszik tó tükrén bátran,<br>S álmodik a világ, szépen.<br><br>Láthatatlan árnyak ölelnek,<br>Egy bagoly visít a csendben élesen,<br>Az utcák néma dallamot zengenek,<br>S az est mesél a csillagfényben.<br><br>Szívem is nyugszik, elpihen lassan,<br>Vágyak alszanak, gondok némán,<br>Álmok szövik szelíden, halkan,<br>Az éjben rejlő csend titkát.<br><br>Hajnalfény bontja majd a fátylat,<br>Ám most még őrzöm az est hangját,<br>Míg a világ pihen, álmodozgat,<br>Az éj csendben rám borítja magányát.<br><br>Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva

A tatamin állok, itt kezdődik az út,<br>minden lépés, minden dobás egy újabb tanúbizonyság.<br>Ez több mint sport – ez az életem része,<br>erő, önuralom, tisztelet mind belém vésve.<br><br>Minden izmom dolgozik, feszül és tanul,<br>a testem formálódik, de az elmém is alakul.<br>Kitartás hajt, ha elfáradok,<br>mert a judo megtanít: soha ne add fel, harcolj!<br><br>Az esések nem kudarcok, csak leckék,<br>minden talpra állás egy újabb győzelem bennem,<br>a fájdalom is tanít, a csend is beszél,<br>és minden küzdelemben önmagamat ismerem fel.<br><br>A kedvencem? A belső combdobás,<br>egy mozdulat, ami pontosságot és időzítést kíván.<br>Egy pillanat, és az ellenfél súlytalan,<br>de a valódi erő belül van, láthatatlan.<br><br>Ez a világ legjobb sportja, kétségem sincs benne,<br>nem csak a testet edzi, de formálja a lelket.<br>A judo az út, amin napról napra járok,<br>és minden egyes küzdelemben egyre erősebbé válok.<br><br>Siófok, 2025. február 25. -Gránicz Éva

(Női tapasztalatból írt társadalmi látlelet)<br><br>Rövid ezen versem, elmesélem női létet,<br>Hogy igaziból megtudd, mi az a női élet!<br><br>Mikor megszületünk, már megvan a vétkünk:<br>Nő lettél, kislányom, hát viseld a létünk.<br>Masnit kötnek hajunkba, mosolyt tanul arcunk,<br>„Légy majd kedves, csöndes” – ezzel sulykolják agyunk.<br><br>Főzőcskézni kell, babát nyomnak kezünkbe,<br>Hogy később majd másnak főzzünk reggel-este.<br>Iskolába járunk, okosnak tanulunk,<br>De ne villogj túl nagyon, csendben maradunk.<br><br>Ha szorgalmas vagy: stréber, ha szép: butácska,<br>Ha sírsz: hisztis vagy, ha nem szólsz: mulya lányka.<br>Ha mindent kibírsz: azt mondják, ez a dolga,<br>A világ terhét is, mosolyogva hordja.<br><br>Masni, szoknya, mosoly, jókislány,<br>Ne mássz fára, ne vitázz, ne légy túl vagány!<br>Ha hallgatsz: hülye vagy, ha mersz: pimasz,<br>Válassz hát mi leszel, és mi maradsz?<br><br>Ha fiús vagy: baj, ha lányos: gond,<br>Ha önmagad lennél: „na, ez meg bolond”.<br>Gyerekként mosoly, kamaszként szégyen,<br>A tested bűnös, de legyen kívánatos szépen.<br><br>Takarj el mindent, de csábíts közben,<br>Ha megerőszakolnak: „mi volt rajtad éppen?”<br>A felelősség nálad lakik mindig,<br>Tettes „hibázott”, te meg „tanulhattál volna addig”.<br><br>Ha elbuksz: "lám, ezt is megérdemelte"...<br>Ha sikeres vagy: „kivel feküdt le?”<br>Ha fáradt vagy: gyenge, ha bírod: kötelesség,<br>Ha panaszkodsz: „túl sok a női érzékenység”!<br><br>Tanulsz, dolgozol, töröd magad te szegény,<br>De plafon a fejed fölött betonkemény.<br>Ha főnök vagy: sárkány, ha kedves tán' gyenge,<br>Szúrós? Kielégítetlen, mondják csendbe’...<br><br>Otthon második műszak, fizetés nincs,<br>De a szeretetből élni „természetes kincs”.<br>A házimunka nem munka, csak női reflex,<br>Mint a lélegzés, csak ha nincs, akkor vesztesz.<br><br>A tested köztulajdon, vélemény tárgya,<br>Szül vagy nem szül? Későn - Korán? - mind hibája.<br>Ha anya vagy: az kevés, ha nem: selejt lettél,<br>Ha mindent akarsz: önző – na döntsd el, mit szeretnél?<br><br>A férfi „érik”, a nő „elhasznált lesz".<br>S végül, mikor már senkinek se kellesz,<br>Akkor kapsz békét, újra lesz pelenkád, csönded,<br>És akkor, furcsa mód, először nem kell jól viselkedned!<br><br>Siófok, 2025. december 30. -Gránicz Éva-