A II. Világháborúban Albionból… <br> <br>3 rész <br>Gerhard tudta, hogy milyen a halállal szembenézni… <br>Félelmét bizonytalansága generálta… még élni! <br> <br>Romboló előttünk és mögöttünk… hátsó gyorsan közeledik! Rádiós súgta. <br>Tartsa az irányt, vigye le száz méterre… főmérnöknek ezt a kapitány súgta… <br>Első lapátok tíz, hátsó tizenöt – adta ki a parancsot a kapitány, ő is súgta. <br> <br>A hajó lent száztíz méteren állt… a kapitány intett, hogy lejjebb vigye… <br>A búvárhajó lassan, óvatosan, de araszolni kezdett süket csendben lefele… <br>A pityegés, elég erősen hallatszott, közben jól belebúj az ideges fülekbe… <br> <br>Gerhard csak és a mélységmérőt figyelte! <br>Nem gondolta, hogy kétszáz méter a hitelesítése. <br>Voltunk már százötven alattt is kicsikét vele… <br> <br>Az ejtőernyős megbabonázottan figyelte a mélységmérőt, <br>Kapitány csak intett neki, mutatta: tán’ százhetven elérhetőt. <br>Közben újabb pityegés hallatszott s figyelték, mint követendőt… <br> <br>Hajó nyolcvanra, másodlagos hajtómű háromnegyedre! <br>Az U-boot nekiindult és meredeken emelkedett felfele. <br> <br>Az első romboló kitért a haladási útvonalból, <br>A másik mögöttük, lassan távolodik az útból! <br> <br>Mély vízi bombák… vette le a rádiós a fülhallgatót. <br>A fenébe! - Látszott, hogy zavarja a kapitány hallgatót. <br> <br>Miért nem menekülünk el innen? Kérdezte Gerhard, hallkan… <br>Mert itt az Asdic vak területén vagyunk s megtalálnának a rohamban. <br> <br>A rádiós megszólalt: lassan közeledik, romboló sebessége csökkent: <br>Kapitány rögtön kiadta utasítást: Tartsuk az irányt és a sebességet. <br>Rádiós megszólalt: romboló hátramenetben gyorsan közeledik! <br>Tartsuk a sebességet és mérjék közben az időt, hogyan közeledik! <br> <br>Teljes csend, másodlagos hajtóműveket kikapcsolni! <br>Az elektromos motorok megállására nem kellett várni. <br>A romboló a motorokat kikapcsolta, de még közeledik. <br>A kapitány csak biccentett, megértette, még közeledik. <br> <br>Az első bomba, rettenetesen megrázta a búvár naszád testét… <br>Gerhard kiáltást hallott! Padlón meglátta vergődni Schislert. <br>A férfi próbálta körömmel elásni magát a hajó padlójába <br>És véresre horzsolta a csonkig letört körmeit, nagy kínjában. <br>A sturmscharführert megrázta a látvány és mélységesen megdöbbentette, <br>Hogy őt eddigi alkalmakkor a saját félelme, hogy vezette, most megértette. <br> <br>Egy bomba megint a közelben robbant és a világítás kialudt. <br>Csend lett és ez bántón, gyorsan zuhant rájuk… lét majd’ elaludt. <br>Egy perccel később gyenge, vörös fény világított. Gyenge látás alakult. <br>Romboló előttünk és gyorsan távolodik a rádiós jelentette! <br>Lüth kiadta – Mindkét hajtómű teljes sebességgel előre! <br>Mi folyik itt, kérdezte aznejtőernyős, hova sietünk? <br>Egy elektromos hiba miatt, lehet a játszmába elkéstünk… <br> <br>A hajótest héjába piczo-elektromos érzékelőket építettek. <br>Ezek felfogják a kint érkező fizikális rezgéseket! <br>Ezt jellé alakítják és a rádiós hallja a pityegéseket. <br> <br>Kicsi fölszabadultunk szólt Lüth… vegyük elő a menekülést újra. <br>Tartsuk az irányt, motorokat háromnegyed fordulatra… <br>Úgy tűnik leráztuk öket, így már indulhatunk haza! <br> <br>Utolsó parancs: emelkedés periszkóp mélységre - tán’ hazajutunk békében. <br> <br>VÉGE <br> <br>Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper &bdquo;Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában <br>

A II. Világháborúban Albionból… <br> <br>2 rész <br>A távoli csippanás, fülsiketítő dörgésnek rémlett… <br>A kapitány a fejét csóválta, látszott… ezt rossznak vélhet. <br>Schisler az ejtőernyős, a fülébe súgta, bemérnek bennünket, <br>Asdic -kel, aki aktív szonár… meghatározzák a helyzetünket. <br>Újabb csippanás hallatszott, de már hangosabban és közelről jött. <br>Romboló előttünk, gyorsan közeledik… hallatszott válla fölött. <br> <br>Másodlagos hajtómű úgy háromnegyeddel előre… nulla-harminc fordulat. <br>Witaschek, merülés hatvan méterre… finoman se adja elő a kapkodót. <br>Lapátok le ötre – mondta a főmérnök a láthatóan feszült kormányosnak. <br> <br>Egy perc múlva halkan mondta Uram... irányba álltunk – a kapitánynak csendben! <br>Motorok egynegyed fordulat… adta ki a parancsot a kapitány, csendben. <br>Romboló felettünk, súgta teljesen halkan a technikus, csendben… de rendben. <br> <br>Gerhard nagyon fülelt és egyszerre -talán- romboló-lapátok hangot hallott… <br>Csobbanások, szürkült el a rádiós arca és lekapta a fülhallgatót… <br> <br>Irány ötven, mindkét motor előre, <br>Vészmerülés most... kilencven méterre… <br>Mordult föl Lüth kaptány keményen... csendbe. <br> <br>Az első robbanás elemi erejű volt, Gerhard a padlóra zuhant, <br>A mellette lévők sorban mind elestek, Rachael Bittings arcra zuhant. <br>Víz kezdett spriccelni sugárban, mindenhol üvegek, sok műszer szétrobbant. <br> <br>Még voltak robbanások, de azok egyre messzebb kerültek a búvárhajótól. <br>Kárjelentést, most is kérek, szólt ki félhangosan a kapitány, a kabinjából… <br> <br>Elektromos motorok, cellák, hajtás rendben, gépház -elől- száraz teljesen. <br>Ezt a gépész már szinte üvöltve jelentette a kapitánynak… esetlen. <br> <br>Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper &bdquo;Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában. <br>

A II. Világháborúban Albionból… <br> <br>1 rész <br>A megbeszélt találkozási időben értük ment a partra <br>Egy mentőcsónakkal, két erős tengeralattjárós katona. <br>Gerhard egy ejtőernyős kommandós volt kettő egyike, <br>És Rachael Bittings a másik, ki az Abwer ügynőke. <br> <br>A búvárhajóban Gerhard ruhástól aludt az alsó ágyon, <br>Rachael szintén ugyanúgy, felöltözve, de a felső ágyon. <br> <br>A motorzúgást túl üvöltő ’mormogó sziréna’ hangjára fölriadtak, <br>A búvár naszádban vörös fények villództak… látszott rajtuk... mind riadtak, <br>Majd igen rövid idő elteltével a diesel-motorok is megálltak. <br> <br>A hajó pár pillanat múlva az órára dőlt igen enyhe szögben <br>S süllyedtek sistergés, buborékolás elfojtott zörejei közben. <br> <br>A majdnem doromboló sziréna... ébredőknek úgy egyszerre megszűnt, <br>Az élesen csillogó fények helyére sötétvörös -halkan- került. <br>Kevésbé nagy süllyedés után az U-boot, pont vízszintesbe került… <br> <br>Az emberek szótlan-mozdulatlanul, félve hallgatództak a sötétvörösben, <br>A feszültséget vágni lehetett… a várható, halál előtti csendességben. <br> <br>Gerhard szeme beakadt a mélységmérő óráján a mutatóba, <br>Harmincöt méterre voltak… a víz felszíni alattot mutogatva. <br>Megtudta, hogy az U-181 -t, kilencven méter mélységig biztosra hitelesítették, <br>Meg azt is, hogy az Albioni létüket a britek valahogy ki-megneszelték. <br> <br>Vagy nem tudták… de, nekünk mindig hatalmas volt a pechünk… <br>Közben… romboló tűnt föl, jött felénk, egyenesen nekünk. <br> <br>Közelebb lépett Wolfgang Lüth parancsnok: kihallatszik... ne beszéljenek most, <br>Mert ezzel megzavarják s nagyon is zavarják figyelő hanglokátorost. <br>A csend lassan őrjítő némaságba csapott át <br>És az arcokból csak félelem tükröződött át. <br> <br>Vecsés, 2017. január 1. –-Kustra Ferenc József- írtam: Joachim Peiper &bdquo;Farkashajsza” c. kalandregénye ötletverskénti fölhasználásával, alloiostrofikus versformában. <br>

Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /<br><br>Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,<br>Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.<br>Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,<br>Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.<br><br>Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,<br>Mécses is melegít, ha fázik valahó<br>Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,<br>Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.<br><br>A megalázás mélyén kincs a lelked ott...<br>Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.<br>Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,<br>De te légy az, ki magát újra-újra felemel.<br><br>A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,<br>S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.<br>Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,<br>Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...<br><br>Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,<br>Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.<br>És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,<br>Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!<br><br>Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-<br>Írtam: egy poéta társam vigasztalására.

Nádak rejtekén,<br>vizicsibék motosznak.<br>Esthajnalcsillag.<br>*<br>Nád susog csendben,<br>halraj rezdül alatta. <br>Szél még nem ébred.<br>*<br>Vadkacsák sora,<br>vízgyűrűk szőnek titkot.<br>Víz suttog mesét.<br>*<br>Hattyúlebegés,<br>mint fehér álom volna.<br>Csendben száll tovább.<br>*<br>Csér a magasban,<br>figyeli a parti zajt.<br>Kavics csobbanás.<br>*<br>Tavaszi szellő,<br>Nádasban csicsergés zeng.<br>Víz zöldbe simul.<br>*<br>Hirtelen szél kél,<br>a vitorlák dagadnak.<br>Táncoló hajók.<br>*<br>Sirály vijjogva, <br>ível a tó felett át.<br>Szél fodroz csendet.<br>*<br>Tajtékos hullám,<br>korbácsolja a partot.<br>Balcsi szíve zeng.<br>*<br>Szél elcsitul már,<br>csak a hullám emlékszik.<br>Parton csend honol.<br>*<br>Tükröt tart a tó,<br>naplemente színe úsz.<br>Szél se rezzen már.<br>*<br>Nap lebukik túl,<br>víz kisimul, csend pihen.<br>Csillag ül parton.<br><br>Siófok, 2025. április 23. Gránicz Éva-<br>Írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban