Ősszel, hideg a hajnali eső… <br> <br>(Oximoronos versszak) <br>Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol, <br>Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol… <br>Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek, <br>De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek! <br> <br>(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó) <br>Óriási tölgyfa <br>Ága, most nagyon erős még. <br>Őszi levél, majd hull… <br>* <br>A gondtalan napok <br>Után, fák megritkulása… <br>Rothadó lesz avar. <br>* <br> <br>(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös) <br>Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom, <br>Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom? <br>Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom. <br> <br>(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó) <br>Épp' vadul fújdogál, <br>A csípős, hajnali szellő. <br>Nem gyengéd ébresztő. <br>* <br>Kertkapu is zajong… <br>Vad szél, csak ki-be csapkodja. <br>Nyekergő a rozsda. <br>* <br> <br>(Anaforás, belső rímes) <br>Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben, <br>Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben… <br>Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek, <br>Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek? <br> <br>Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról! <br>

Hajnal dereng csipkézett már,<br>Vacog a táj halkan.<br>Eső nélkül dagad a sár,<br>Köd hömpölyög lassan.<br><br>Birka bőgés a karámban,<br>Pásztort várja reggel,<br>Kong a kolomp nyáj nyakában,<br>Mire a nap felkel.<br><br>Kalyibában birkát fejik,<br>Füst illata terjeng.<br>Csurran a tej, kondér telik,<br>Macska oda cselleng.<br><br>Szellő leng a völgy ölében,<br>Fűben a dér csillan.<br>Árnyékból a fény szökésben,<br>Vak sötétség illan.<br><br>Nap előbújt, párát vedel,<br>Nincsen rajta csorba.<br>Puli vakkant, fürgén terel,<br>Tömörül a csorda.<br><br>A korai friss levegő<br>Gőzöl patak partján,<br>Jószággal telt dús legelő<br>Csaholástól harsány.<br><br>Suba alól csipás szemmel<br>Bojtár botra hajlik,<br>Itt a dolog minden reggel<br>Hasonlóan zajlik.

Útnak a szélén,<br>Erdőnek mélyén<br>Néma vakságban árnyék haladt.<br>Suttog a szellő,<br>Tüsszög a felhő,<br>Reccsen az ág, tán léptek alatt.<br><br>Éjnek sötétje<br>Ösztönök fészke,<br>Tágra nyílt szemben izgalom nő.<br>Bátor is félénk,<br>Játszik az érzék,<br>Lüktet a szívben sebes erő.<br><br>Rejtelmes szándék<br>Lapulú árnyék,<br>Arctalan mélység titkokat rejt.<br>Bozótban koccan,<br>Valami moccan,<br>Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.<br><br>Neszt hint avarba<br>Halkan szuszogva,<br>Huppan a földre ázott levél.<br>Természet hangja<br>csendet zavarja,<br>Sötét erdőről regét mesél.

Álmosodik a természet,<br>Lassan ágyát megveti,<br>Itthon maradt madárnépet<br>Érett maggal eteti.<br><br>Lomb lehull a fáradt fákról,<br>Földre ejti álmait,<br>Suttogás jön minden ágról,<br>Szél dúdolja vágyait.<br><br>Víznek tükre sima, fénylő<br>Fodros hullám elmerül.<br>A messzeség ezüstkéklő,<br>Ringatózva szét terül.<br><br>Napsugár is megszelídül<br>Tüzes lelke ködben hál,<br>Minden földi télre készül,<br>Elő kerül sapka, sál.

Perceket szövő <br>Mulandó idő,<br>Évekbe érő ciklusa száll.<br>Varázs az égen,<br>Lüktet a térben,<br>Mozgás a léte, sohasem áll.<br><br>Súlytalan közeg<br>Űrben a tömeg,<br>Távolba siklik minden elem.<br>Csillag-kötésben<br>Fénnyel sző éppen<br>Táguló teret túl mindenen.<br><br>Ritmusa kotta,<br>Ütemét hozza<br>Misztikus pálca, mágus erő. <br>Csillagban lángol,<br>Bolygókkal táncol,<br>Törvényét írja, ő a nyerő.<br><br>Pillanat éle<br>Létnek egésze,<br>Múltból a holnap bújik elő.<br>Látszat hatalma<br>Titkot takarja,<br>Útnak a vége csend-éltető.