A mi zászlónk: piros, fehér és zöld! <br>Magyarnak lenni az érzés: fennkölt! <br> <br>Ide születtünk, miért kellene ezt szégyellni? <br>&bdquo;Másoknak”, "máshol" miért lehet büszkének lenni? <br>Amikor forradalom volt kifolyatták apáink a vérüket, <br>Ezzel megmutatták az igazi, főleg, igaz-magyar lényüket. <br> <br>Túléltük a mongolok kegyetlen támadását, <br>Török sem állította meg a szív dobogását. <br>Folyt bizony a magyar vér, ezernyolcszáz közepén. <br>Sőt, ezerkilencszázban is majdnem a közepén! <br> <br>A magyarnak fontos, hogy a magyar szívek dobogjanak, <br>Meg, hogy mindig megfeleljenek a nagy kihívásoknak! <br>Egy évezrede eleget teszünk... élethullámoknak. <br> <br>Itt élnünk és halnunk is kell! <br>Érdemes légy… az élettel! <br> <br>A mi zászlónk: piros, fehér és zöld! <br>Magyarnak lenni az érzés: fennkölt! <br> <br>Vecsés, 2013. november 7. - Kustra Ferenc József <br>

Aznap reggel mi magyarok nagy napra ébredtünk, <br>De még senki nem tudta, hogy ez lesz az ünnepünk. <br>A kicsi fellázadt, vicsorította fogsorát, <br>A nagy Góliát meg csak állt, nézett napokon át. <br> <br>Jött a nagy hadsereg, tankok, hazánk hős fiai ellen, <br>Kisfiúként láttam százötvenhárom tankot Pest ellen <br>Menni, hogy ott fiainkat leöldököljék… <br>Novemberben rövid szabadságot törölték. <br> <br>Mind, az egész világ rólunk beszélt, <br>Nép örömében vesztette eszét, <br>De vezetőink idegen csicskásai voltak… <br>Idegennek, haza ellenében meghajoltak. <br> <br>Szívünkben az október huszonharmadika <br>Nagy nap volt és marad is, mint jelkép; rabiga. <br>Imádkozzunk, hogy többet ne történjen <br>És tegyünk, hogy a szívünk ne feledjen. <br> <br>Vecsés, 2011. október 15. - Kustra Ferenc József <br>

Történelmi emlékezés… <br> <br>Belesodródott a hazánk az őszbe, <br>Tavasszal meg holtakat... szél lengette... <br>Lánctalp kínos nyikorgása zavarta a csendet… <br>Csattanás? Nem kósza... tankágyú lövés lehetett. <br>Belesodródott a hazánk az őszbe, <br>Majd jött tavasz is… a bitók ideje… <br>Belesodródott a hazánk az őszbe, <br>Tavasszal meg holtakat... szél lengette... <br> <br>Vecsés, 2018. december 4. – Kustra Ferenc József – írva: triolett versformában. Nyolcsoros strófa, amelynek mindössze két ríme van, és a kezdő sor háromszor, a második kétszer tér vissza. <br>

Reggelente az első értelem<br>Köszönt alázatos tisztelettel<br>S amíg újra behunyom szemem<br>Egész nap velem leszel.<br><br>Magamban őrzöm minden lépted<br>Szinte érzem szívverésed<br>És lelked itt van<br>Hittel- bennem<br>Eggyé lett a szeretetben.<br><br>Összetart a szellem<br>A szív mágikus ereje<br>Együtt vagyunk Egész<br>És nemcsak reggelente.

Hihetetlen mégis igaz<br>Felszállott egy béka<br>Karmai közt kapálódzva<br>Tartotta egy héja<br><br>Túl a folyón messze repült<br>Siklott a szél hátán<br>Aki látta azt hihette<br>Hogy egy törpe sárkány<br> <br>Annyit mozgott kapálódzott<br>A sárkányos béka<br>Hogy végül is elejtette<br>Az a mafla héja<br><br>Zuhant pottyant nagy sebesen<br>Éppen egy kis tóba<br>Csattant csobbant a víz tükrén<br>Ez volt ám a móka<br><br>Jól végződött ez a kaland<br>Örült is a béka<br>Üres hassal messze repült<br>A mérgelődő héja<br><br>Fürkész szemmel kémlelgette<br>Merre szállt a héja<br>Többet nem lesz potyautas<br>Ez a csacska béka