A homály földereng a párásodó szemem előtt, <br>Így nem látom, mit válasszak régi emlékek között… <br>Vajon a remény él tovább, hosszan és jó bőszen? <br>Mit is reménykedek, fehéredő hajjal, őszen? <br> <br>Sírnom kell, hogy rég' elvesztettelek benneteket, <br>Pedig emlékszem, nagyon szerettem lelketeket… <br>Most meg… jó régen itt laktok fakult sírkő alatt, <br>Én, látogatlak benneteket, bár idő haladt. <br> <br>Itt vagyok a sírkertetekben, rendszeresen eljövők, <br>Veletek kapcsolatban én, minden -múlt- rosszat ellökök. <br>Minek emlékezzek a rosszra, ne féljetek... eljövök. <br> <br>Nézem, a temető fölött is délcegen tarol a napfény, <br>A sírkövetekről, meg mi visszaverődik az ellenfény. <br>Épp, hogy látszik még, kőbe belevésett nevetek, <br>De én tudom melyikben laktok… húz a lelketek. <br> <br>Még élek veletek a mindennapok emlékében, <br>És ez kavarog bennem, a mindennapok létében. <br>Tartják bennem lelket mindennapok szenvedésében. <br> <br>Ma is körbejártam a fakult sírkövek között, <br>Letettem virágokat és használtam kötözőt… <br>Hazamegyek, mert a felhők rám-, meghozzák esőt… <br> <br>Vecsés, 2017. január 3. – Kustra Ferenc József <br>

Körbesétáltam én a jó nagyméretű temetőbe, <br>Éreztem, hogy dohos kriptaszag terjeng a levegőbe… <br>Néztem a feliratokat, van, mibe már százötven éve temetnek, <br>Istenem, ha mesélnének… abban nemzedékek sorai lehetnek. <br> <br>Láttam sok kis sírt, mibe pici gyermeket temettek, <br>Elgondoltam, szülök milyen szomorúak lehettek. <br>De már a szülők neve is fel volt vésve a márványra. <br>Már ők is átköltöztek vándornak a másik világba. <br> <br>Ezen régi síroknál és kriptáknál nem volt virág, <br>És nem volt gyertya, látszik, hogy ez már régen múlt világ. <br>* <br>Az idő elment, <br>Utód nem ismeri őst. <br>Idő megy tovább. <br>* <br>A feledésbe, <br>A múltba süllyed minden. <br>Elvész a tudat. <br>* <br>Márványba zárva, <br>Családi történelem. <br>Múlt fátyla takar. <br>* <br>A sok gyertya és <br>Mécses fény, kísértet tánc… <br>Tudatosság nincs. <br>* <br>Nemsokára, már <br>Fagyos köd takar mindent. <br>Jéghideg sírok. <br>* <br>Lassan hóvihar <br>Jő, befújja utakat. <br>Sír mind fehér lesz. <br> <br>2015. június 15. – Kustra Ferenc József - íródott; versben és senrjúban, halottak napjára… <br>

Őszbe hamvadt a forrón perzselő nyár, elmúlt már, <br>És biz’ vissza nem jön, ember erre hiába vár. <br>Itt már nem terül fény, a sűrűbbedő alkonyra <br>Korai est, fekete leplet borít arcomra… <br> <br>Őszies ég alatt a szélvihar, villanydrót húrokon játszik, <br>Néha elmegy, de visszajön, és egy csoda-dallamot újra játszik. <br> <br>Vecsés, 2013. szeptember 29. – Kustra Ferenc József <br>

(Senrjú csokor) <br>Hegytetőn lenni, <br>Fájdalmat kiabálni… <br>Fájdalom hegye. <br>* <br>Múltban kutatás <br>Önmagunk keresése. <br>Archív adatok. <br>* <br>Déli harangszó <br>Után szól, lélekharang. <br>Remény hajnalok… <br>* <br>(3 soros-zárttükrös csokor) <br>Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar, <br>Majd rám is szól, hogy igyekezzek, siessek, várnak mielőbb és hamar… <br>Ahogy megyek a temetőbe, talpam alatt zörög, recseg az avar. <br> <br>Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm, <br>Le is törlőm az út porát, mi másra kell nekem az arckendőm… <br>Megyek is gyorsabban, megsimogatom az öreges arcredőm. <br> <br>Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen? <br>Gyászos, fekete felhőket vadul fújják vad szelek, fönt az égen… <br>Gyászos, fekete felhők menekülnek vagy támadnak fönt az égen. <br> <br>Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat, <br>Lássák vagy érezzék, a szívemben dúló nagy szeretet háborúkat… <br>Kedves őseimet látogatom, viszek nekik kisebb koszorúkat. <br>** <br>Mindig az eszemben vannak, de ma különösen, <br>Így aztán tudni, hogy nem jöttem fölöslegesen. <br>Leteszem a koszorút, majd meggyújtom a szeretet mécsest, <br>Mert ő lesz az, ki a szeretetátvitelért felel, végest’. <br>A mécses tartónak van már teteje is, hogy a szél ne fújja el szeretet lángot, <br>Mert a víg szelekben is át kell vinni a szeretettelit, mint erre való lángot. <br> <br>Nem tudom az őseimnek mit jelent, hogy évente kapják a virágot, <br>De nekem nagyon sokat, így továbbra is, majd évente gyújtok mécslángot. <br>** <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik, <br>Ez a kötelességem és a holtaim közül szívemnek kedves mindegyik… <br>A sírok közt bolyongó sok emberből én vagyok, lennék szerető, az egyik. <br>* <br>(Senrjon csokor) <br>Fájdalmak föltolulnak, <br>Szinte erővel, arcra hullnak… <br>Majd én… itt lakok. <br>* <br>Fájdalmak föltolulnak, <br>Lélekvihar támadt föl bennem. <br>Majd én… itt lakok. <br>* <br>Lesz-e ki hoz virágot, <br>Ki rám vágyódik, kerget álmot… <br>Ha majd… itt lakok. <br> <br>Vecsés, 2021. augusztus 8. – Kustra Ferenc József <br>

Ismét itt ülök a sírodnál, nézem a piciny gyertyafényeket, <br>Bennem motoszkál: míg éltél magadra hagytunk egyszer is tégedet? <br>Hogy is volt nagyon régen? Felkeverem én a régi emlékeket… <br> <br>Körül nézek és fényekkel elárasztott a sírkert, <br>Bánat itt is sokra számít, mint vért nem véd és nem ment. <br> <br>Az időmnek hálója, rám van terülve, hordozom, <br>Én még élek és a keresztem magam is hordozom, <br>Amikor van lehetőségem... fényben forgolódom…. <br> <br>Majd lehet, hogy fénnyel írok a reménynek, <br>Szállj vissza hozzám, megírom a légtérnek, <br>Az élet ilyen, fáj, drukkolok, léleknek... <br> <br>Te, meg én itt a sírodnál, hiába álmodunk, <br>Halál közbe szólt, ő lett a mi közös fátyolunk… <br>Együtt, mi már sehová… soha el nem szárnyalunk… <br> <br>Elmentél, Te már bizony, igen... nagyon sok éve, <br>Csillag lettél, fölnézek és látom ott a fénye… <br>Álmaimat őrződ, de én nem tudom mi végre…. <br> <br>Itt ülök a padon, gyenge szellő engemet simogat, <br>Tudom, hogy erőlködik, de nem leli a vigaszokat. <br>Próbáltam én, de már biz' nem megy, <br>Elhordani való aranyhegy... <br> <br>Nélkülem alszod az örök álmodat <br>Te már nem is elemzed a vágyadat. <br>Te az utadat odafönt járod, <br>Neked már ott van saját világod. <br> <br>Sok-sok viaszgyertya fénye bevilágítja a sírkertet, <br>Az ember árva, fölöttébb röpke élte nem ad ihletet, <br>Hogy gránitnál felülbírálja, amikor nagyon kétkedett! <br> <br>Kőre csöppen a majdnem súlytalan gyertyaviasszal, <br>Sok-sok, régen elzárt emlék is jő tele malaszttal. <br>A múlt feltüremlik, remegve jön, nagyon zajtalan <br>A szép emlék kivirágzik, maga a tudattalan... <br> <br>Már beesteledett, lassan indulok hazamegyek. <br>Otthonra még egy szál sárga rózsát -virágot- viszek… <br>Kedves halottaim emlékére, <br>Kicsiny mécsest gyújtok még estére… <br> <br>Vecsés, 2015. augusztus 1. - Kustra Ferenc József <br>