Fáradtan ballagok völgyemen át, <br>Vállamon hordom világom baját. <br>Senki nem tart vissza, ha elveszek… <br>Ki lesz? Lesz, ki örül, ha nem leszek? <br> <br>Ha megszököm visszatart-e <br>Te, Bárki? <br>Hiányozni fogok-e, mond <br>Akárki. <br> <br>Pénz nem szeret, <br>Boldogság nincs, <br>Életem, nekem olyan, mint <br>Kalóznak, elátkozott kincs. <br> <br>Völgyben járok <br>Szép időre várok, <br>Lelkem szárnyal, <br>A fagyi visszanyal. <br> <br>Hullik rám az eső, <br>Ez könny a szememből, <br>Így nem látom a szép időt <br>Csak a mást, az elmúlt időt. <br> <br>Nem vagy Te sehol, főleg nem velem <br>Pedig nekem adna... lételemem. <br>De ne sírj, töröld ki szemedből könnyet, <br>Én sem ejtek már nagy, oroszlán könnyet. <br>Vittelek volna magammal, <br>De nem jöttél, tévelyegtél. <br>Sorsunk két vonatra rakott <br>Sorsunk két irányba hatott. <br> <br>Könnytől nem látom, én… <br>Nem te sírsz, hanem én <br>Ez így nem fenomén. <br> <br>Ne sajnáld ha elmúlik <br>A nekem mocskos élet, <br>Majd a vége után, porhüvelyünk <br>Elporlik. Ettől ember nem félhet. <br> <br>Minden dalnak eljő... vége van, <br>Ez úgyis csak sirató nóta. <br>Nekem csak annyi volt a kvóta! <br> <br>Vonatom a pusztában egyedüli, <br>Csak megvadult hóförgeteg kíséri, <br>Végállomást előbb-utóbb eléri. <br> <br>Mi a sorsodtól nem véd, ne sajnáld, <br>Engem nem vár senki sem, ez sajnáld. <br>Majd a végállomáson… <br>Majd én tán' uralkodón... <br>A sorsszerű magányon. <br> <br>Raknám én a kazánt, hogy legyen gőz, <br>De nem támogat engem a dizőz. <br> <br>Vonaton hátul, csak ücsörgök, <br>Nincs kedvem, magamon röhögök... <br>Mozdonyra, nekem nem adatott... szállni, <br>Biz’ a madaraknak adatott… szállni. <br> <br>Szemem nagyon fátyolosan látja múltamat, <br>Tán’ siratom az életemet… mély kutamat... <br>Jó és rossz biz' keveredik, <br>Jó élet, nem sikeredik. <br> <br>Életem pedig annyira jól indult <br>Megszülettem, így a jó is megindult. <br>De utólag tudom, minden rosszba bele fulladt... <br>Tanultam, tettem, tudtam, közben minden kifulladt… <br> <br>Két vonat is van. <br>A másik régen <br>Csak távolodik, <br>Én meg nézem és <br>Szemem párásodik. <br>Még nézek és látom <br>Ablak dérre rajzolnak kis kezek, <br>Várom, de azok sem integetnek. <br>Vonatom halad, csak <br>Monoton zakatol, <br>Kalauznő itt sincs <br>Ki nekem udvarol. <br> <br>Hóvihar vesz körül <br>Gonosz biztos örül… <br>Ablakom befagyott, <br>Ki azon, nem látok, <br> <br>Nincsen kiflim és kakaóm, <br>Pedig finom... belemártom. <br> <br>Ha én kiszállhatnék <br>Kincset találhatnék, <br>De az élet hullámvasút <br>És enyém mindig völgyvasút. <br> <br>Mozdonyomnak, folyton csak a vágányt javítottam, <br>Hogy haladjon, sínpárt, utat fölszabadítottam. <br>Körben mindenhol partizánok voltak, <br>És rongálták a sínt, hogy ne haladjak. <br> <br>Mozdonyomat megállítja valami... A bak! <br>Kocsim indóháznak dől… Kitörik az ablak! <br>Nem lesz itt függöny <br>Mint a színházban, <br>De előadásnak vége lesz <br>Az örök, végső elmúlásban. <br> <br>Itt már nem lesz gond az életre, a tervekre <br>Így járok én majd sok mindennek a végére. <br>Vonatom is másé lesz, csak föl ne szálljatok, <br>Mert szerencsét nem hoz, látjátok... meglátjátok? <br> <br>Sivatag kiszárad… <br>Erdő is elszárad… <br>Faág is letörik… <br>Élet összetörik… <br> <br>Előbb utóbb megérkezek <br>A végső végállomásra… <br>Addig meg csak –de minek- <br>Emlékezek a múltra... <br>Mi nem olyan jó… <br>De már mi másra? <br> <br>Vecsés, 2010. október 23. – Kustra Ferenc József <br>

Múltam… semmi örömöm Tilda, <br>Szeretnélek ölelni, még ma. <br>Lenne csend hallgatag, <br>Nem lennék balgatag. <br>Örvényhullámokban játszunk ma? <br> <br>Kertben állva ihatnánk kávét, <br>Megpuszilnám, kávés szád-szélét <br>Sok madárcsicsergés, <br>Bánat olyan kevés. <br>Szeretnélek, mint kaszás… kévét! <br> <br>Ma láttalak, futottál buszhoz, <br>Emlékem kötődik arcodhoz. <br>Porba hullik vágyam, <br>Beborít az árnyam? <br>Holnap látlak, ha futsz a buszhoz? <br> <br>Vecsés, 2019. augusztus 21. – Kustra Ferenc- - Romantikus LIMERIK csokor <br>

Nagyon öreg már az udvari agg körtefa, <br>Nekidőlt, tartja a romos istálló fala. <br>A múltamra, elég sokszor visszaemlékszem, <br>És konstatálom, jó és rossz is történt velem, <br> <br>Hosszú utamon, bottal sokszor kört rajzoltam udvar porába, <br>Hogy záródjon már, oda be a pech, éljen már a magányába, <br>De ez egy szemét! Itt van és kísér, engemet csak ráncigálva... <br> <br>Úgy ordítanék, dühöngenék én... bele sötét éterbe, <br>Csak félek, hogy mások is meghallják... mindenét... a fenébe. <br>Ha kikiabálnám a fájdalmamat, máris elmúlna-e? <br> <br>Ez a múlt is, vajon az ördög műve? <br>Unalmában ő hozta ezt is létre? <br>Hogy lehetne, hogy pontosan megtudnám? <br>Hogy lehetne, hogy akkor visszaadnám? <br> <br>A pennámat is íráskor a kalamárisba mártom, <br>Mert végül is, ami már elmúlt, le kell írni... nem bánom. <br>Inkább égre nézek, tűző napsugár-palástot látom. <br> <br>Ha elmerengek a múlton, akkor jól el is révedek, <br>A vaspatás életet, épp a jelenben is megélek. <br> <br>Visszanézve a múltra ezt megfigyeltem, <br>A skót-vörös hajzata nem a kedvencem. <br>Orra piszének látszik, mint kisleánynak, <br>De, orrcsontja törött, mint kocsmajárónak. <br>Az arca szép, mint az öreg vasorrú bábáé, <br>Egy vasfoga van, de annak éle, mint kapáé... <br> <br>A szirti sas is senki, ha törött szárnnyal ül a sziklán, <br>Ő is már csak a múltban él, messze a végtelen túlján! <br>Elnézem, hogy a villanydróton, szép sorban ülnek az emlékek, <br>Legyek is odarepülnek, legyen mit enni a sok fecskének. <br> <br>A családi sírbolton is két kicsi mécsest égetek, <br>Fényük gyenge, azon keresztül a múltba nem nézhetek. <br>Pedig a múltam emberi része, már régen lent fekszik a hidegbe, <br>Lehet, hogy a múltba akkor lehetek, ha én is befekszek, ide le? <br> <br>Néha szoktam beszélgetni a múlttal, idézem emlékeket, <br>Ha ilyenkor... ha akarom, ha nem, feltépem régi sebeket. <br> <br>Lehet, hogy nekem majd, a tavasztündér hozza el a jövőt? <br>Lesz jövőm, vagy csak áltündér hoz valami engem lekötőt... <br>A múltamat, a vállamon, mint korhadt pilléren... cipelem, <br>Sorsos a múltamban van, az meg aztán állandóan... velem. <br> <br>Az ősz csendesedni, lassulni, megállni látszik, <br>De előbb még a lehullott levelekkel játszik. <br>Az élet is őszi már, itt bizony, fújnak a szelek, <br>Előfordul az is, hogy az emlékek a fegyverek! <br> <br>Én nem egy pergamenre írok és nem átkot szóró jóslatokat, <br>Az ördög készen áll, de miben akadályozza az angyalokat? <br>Tükörbe, ha nézek nem látok mást csak ismerős pofazacskókat! <br> <br>Romlott lelkű a múlt, ezért az ördög, a támogatója, <br>Ő az, aki belőlünk a szép múltunknak elhordozója. <br>A piszok ördög elviszi a múltat, szíre-szóra? <br>Holnap meg már a múlt nélkül ébredünk, virradóra? <br> <br>Még az is lehet, hogy a múlt önmagát köpi szembe, <br>Mikor nem engedi, hogy mi minden jusson eszembe! <br>Az ellenérzésem a nagy lehetőségből nagyon kortyol, <br>De az ördög elleni harcban... ó, ember néha elbukol. <br> <br>Csak segítene, ha a múlt és a jövő egyeztetnének, <br>Hogy én az emlékeimet lássam egy nagy lehetőségnek. <br>Csak az a kérdés, a mocskos patás még a közelben van-e, <br>Magáénak érzi-e, hogy az én múltamat messze vigye, <br> <br>Vecsés, 2015. április 29. - Kustra Ferenc Józs <br>

A pennám nélkül <br>Félember vagyok végleg. <br>De nem akarom! <br>* <br> <br>Tovább akarom <br>Használni, metszett lúdtollt. <br>Én ezt akarom! <br>* <br> <br>Tollam jót akar… <br>Mit megmond! Írásba ad! <br>Fő az igazság. <br>* <br> <br>Amit gondolok, <br>Híven, hűen rögzíti. <br>Jó barátként szánt. <br>* <br> <br>Szinte már magam <br>Vagyok a metszett pennám. <br>Pacákat nem ejt. <br>* <br> <br>Pennám szántásként <br>Mutatja bő sorokat. <br>Papír-szántógép! <br> <br>Vecsés, 2020. június 2. – Kustra Ferenc – íródott; senrjú csokorban <br>

(3 soros-zárttükrös duó) <br>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra, <br>A tenta már rákívánkozik új lúdtollamra… <br>Hajnali napfény, lassan rácsebben homlokomra. <br> <br>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar, <br>Mi szárnyait próbálgatva, lassan, nekihevülve már kavar… <br>Álmodtam, hogy itt van már... hidegen megveszekedett hóvihar. <br>* <br>(senrjon duó) <br>Szép a hajnali napfény. <br>Szárnypróbálgatása, magasba. <br>Remek ébresztő! <br> <br>Látom eme szépséget <br>De, ébredt elmém még most henyél. <br>Remek ébresztő! <br>* <br>(Bokorrímes trió) <br>A tél a maga valójában még nem-igen érkezik. <br>Előszobája ajtaja nyitva, fújó szél veszekszik… <br>Nincsen szinkronban bennem a hőérzet és a hőmérő, <br>Szánkóm is zokog a fészerben, ez tőle a kesergő! <br> <br>Nézek ki ablakomon, hogy szél tetőket is bont, <br>Takaróm még a hátamra veszem, jobb híján… pont! <br>Látom a villanydrótról szél lefújta galambokat, <br>Kik kapkodva szárnyalnak… szél lefújta galambokat! <br> <br>Vissza is fekszek még humni, ez a létem áldott állapota, <br>Remegésem csak bizsergés lett, ez melegedés állapota! <br>Lassan beterít a létem élősködő, sőt szent mámora, <br>Ó, Te balga lét, ez így akkor alvás? Ébrenlét ágboga? <br>* <br>(Septolet!) <br>Mi lesz téllel? <br>Várjak félelemmel, <br>Kesergéssel, <br>Hüppögéssel? <br> <br>Lesznek téli hajnalok? <br>Hó, mit meglátok? <br>Elválok?! <br>* <br>(3 soros-zárttükrös) <br>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza, <br>Én drukkolok neki, hogy holnap addig-azért jöjjön újra… <br>A hajnal elment, de lehet kis szívét, kis hó visszahúzza. <br>* <br>(10 szavas duó) <br>Szerintem a poéta is ember <br>De, hangosan tiltakozni nem mer. <br> <br>Tetszik az új lúdtollam… <br>Én akkor megírtam a télre… vágyam! <br> <br>Vecsés, 2016. július 1. – Kustra Ferenc József – íródott: a télhiányra reagálás jegyében. A poéta elmélkedik… <br>