Idő 
Értékelés 
Értékelés A januári hold kissé előtűnő, csillogó ezüst fényében,
<br>Járőr oson, ellen állások felé, a háború vad örvényében.
<br>A megfagyott táj hideg, fehér csillogásában,
<br>A halál hideg, ezüst fényű áramlásában…
<br>
<br>Az éj, maga a fekete árnyék, fényjelenség.
<br>Olyan szép, mint eltévedt, idegen jelenség.
<br>A sötét álombéli… finoman, puhán suhan.
<br>A holdfény ezüstje előtör, majd visszazuhan.
<br>
<br>Az álombéli, habosan gomolygó pára,
<br>Az izzadt testek körül ködlik, arra, rája.
<br>Az örvénylő légforgatag elfogyó hőből és nedvből…
<br>A párafüggöny a bajuszokra fagy, a lélegzetből.
<br>
<br>Percek és méterek némán, lassan elmaradnak mögöttük,
<br>Sötét, fénytelen, láthatatlan ellen arcvonal, előttük.
<br>Távolabb kivehető a nagy jegenyék sora,
<br>Olyanok, mint az asztallapba döfött penna.
<br>
<br>Csupán a varjak ébrednek fel az éji álmukból,
<br>De csak félig nyitják szemhéjukat… elég a látványból.
<br>
<br>Elölről valami zaj hallatszik, felfigyelnek,
<br>A csend tovább rezeg a táj felett… igyekeznek.
<br>Mennek, a semmi ősi vágtában rohan az éjszakába,
<br>Katonák kemények, de a lelkük elbújik önmagába.
<br>
<br>Most már közelről hallani egy fémes, de halk csattanást,
<br>Ez elzúg a hallgatag táj felett, nem nyújt vigasztalást.
<br>Itt nem vár tárt kapu az ide érkező vándorokra,
<br>Itt a bejárati ajtó… élet és a halál ura!
<br>
<br>A fagyott hó ezüstösen csillogó pikkelyes körvonalakkal
<br>Vonta be a fák, bokrok koronáját, királyi hermelin kerettel.
<br>Szemben nem frakkos, komornyikbojtos alakok vannak beásva,
<br>Csíkos mellényes lakáj helyett, őket pufajkás orosz várja.
<br>
<br>A sorban utolsó, kissé hervadt, férfiarc.
<br>A sápadt, beesett arcon, sok a gondránc.
<br>Majdnem vastag ajkakra ívelő barázdák, inkább koravén fiút,
<br>Mint meglett, harcos férfit rajzolnak… az ő lelkének itt már nincs kiút.
<br>
<br>Szemben velük, tíz lépésre egyszer fölcsattan egy orosz „sztoj”!
<br>Mind a hatan megdermedtek… a félelemtől lelkük fogoly.
<br>Táj, még fagyottabbnak tűnt… katonák reagáltak volna,
<br>De idejük már nem volt… a sors keze az ajtót becsukta.
<br>
<br>Hold elbujt, magyarok arcán a sötét miatt nem látszik a félelem,
<br>Nyugtalanító ellentmondás a test és lélek között… lételem.
<br>Balról megszólaltak a géppuskák, és kézigránát repült,
<br>Magyar katonák arcán félelem és orosz utálat ült.
<br>
<br>Mindennek hamar vége lett, varjak lecsukták a szemhéjukat,
<br>Katonáink hitték, úgy halnak meg, hogy védik hazájukat…
<br>
<br>Csongrád, 2012. július 29. – Kustra Ferenc József - íródott. Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével + történelmi emlékezésként és a hőseinkre emlékezésből.
<br>
A hadtáp őrmester tíz hete, szakaszparancsnokként szolgált
<br>Egy majorban, az Ukrajnai Proszkurovnál a Bug partján.
<br>Meglátott egy parasztasszonyt. Barázdában poroszkált,
<br>Lassan, egy nagyobb rongyba csavart batyuval a hátán.
<br>
<br>Akkoriban sok parasztasszonyt elfogtak, aki orosz kém volt.
<br>Ők, otthonosan, fesztelenül járkáltak át a frontvonalon.
<br>Szól legényeinek, akik elfogták. Mutogatva magyarázott.
<br>Úgy negyven körüli lehetett, mutatta, tejet visz lenn a parton.
<br>
<br>Féltek tőle, rögtön le is vetkőztették,
<br>Levetették pruszlikját, pendelyét, ingit,
<br>Tejesköcsögöket, mind kiöntötték, gondosan átnézték,
<br>Végigtapogatták a legények, de nem találtak semmit.
<br>
<br>Nem találtak rejtett vázlatot, írást, bizonyítékot, hogy spion.
<br>Mivel nem találtak semmi gyanúsat, azt gondolták, elengedik.
<br>Hevenyén magára kapta a holmiját, eliszkolt zokogón,
<br>Kézben tartotta a könnyített batyuját, látszott iparkodik.
<br>
<br>Az értelem rejtett bugyrában győzött a félelem,
<br>A hadapród őrmester nézte a távolodó nőt.
<br>Harci körülmények között nem első az értelem,
<br>Nagy paraszti hátát megcélozva… közepébe lőtt…
<br>
<br>Csongrád, 2012. július 28. – Kustra Ferenc József – íródott: Hollós Korvin Lajos: A szürke eminenciás c. kisregénye ihletésével. + Történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
<br>
Keserv öntötte el a szívemet,
<br>De utálom én ezt a harcteret.
<br>
<br>Nem jöttem én ide magamtól,
<br>Elszakítottak a családtól.
<br>Otthon nincs, ki munkálja, a földet,
<br>Család nélkülem kínban… üvölthet.
<br>
<br>Riska tehén lassan megellik,
<br>Ki lesz az, ki neki ott segít.
<br>Karácsony jő, otthon akartunk lenni,
<br>De… itt vagyunk, erre kell, rádöbbenni.
<br>
<br>Keserv öntötte el a szívemet,
<br>De utálom már ezt a harcteret.
<br>
<br>Szegény hazám… óh, hazám, te mindenem,
<br>Érted adom orosznak az életem?
<br>A családom meg árva marad,
<br>S nincsen nekik betevő falat.
<br>
<br>Itt minden tiszta jég és hó,
<br>Mi szép látvány… nekünk nem jó.
<br>Oroszok lőnek ránk, folytonosan,
<br>Mondják is, támadnak hamarosan.
<br>
<br>Keserv öntötte el a szívemet,
<br>Nagyon utálom ezt a harcteret.
<br>
<br>Nem messze itt, most lecsapott egy akna,
<br>Félek, megremegett a bunker fala.
<br>Mit vétettem és az oroszoknak?
<br>Miért szemeltek ki ide harcosnak?
<br>
<br>Ki fog otthon tavasszal szántani, vetni,
<br>Ki fogja a kis szőlőmet megművelni?
<br>A gyerekeknek este ki fog mesélni,
<br>Fehérnépet este ki fogja szeretni?
<br>
<br>Keserv járja át a szívemet,
<br>Úgy utálom ezt a harcteret…
<br>Gyűlölőm az orosz harcteret!
<br>
<br>Most szólt nekünk Tímár őrmester,
<br>Hajnal négykor megyünk, frontmester
<br>Társaságában oroszokhoz, „nyelvet” fogni…
<br>Magyarok Istene segítsen visszajönni.
<br>
<br>Vajon holnap reggel, mire felvirrad a nap,
<br>Visszajöttünk, vagy imát mormol értünk a pap,
<br>És a százados küldi-e haza a kis motyónkat…
<br>Az oroszok lelőttek, mint ellenséges lotyókat?
<br>
<br>Keserv járja át teljesen a szívemet,
<br>Úgy utálom már ezt a rothadt harcteret…
<br>Gyűlölőm én nagyon az orosz harcteret!
<br>Istenem engedd még élni a szívemet…
<br>
<br>Vecsés, 2012. április 29. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és a hőseink emlékére!
<br>
Szürkén, borongósan köszöntött be a hajnal virradat.
<br>Friss hó szaga érződött a levegőben… pirkadat.
<br>Már szállingóztak is lefelé, az első… nem véresek,
<br>A céltalanul katonákra hulló kristály pelyhek.
<br>
<br>Oly' szép napnak indult
<br>Bakák lelke virult,
<br>A tisztek is örültek,
<br>A hópelyhek, csak estek…
<br>
<br>Mindenki elégett lehetett volna, ha nem a fronton van,
<br>Ha nem mínusz negyven fokot mérnek, havazásnál, árnyékban…
<br>A GH tiszthelyettesek szalonnát osztottak reggelire,
<br>Ki tudott bement, a fából ácsolt, az éppen bunkerbe.
<br>
<br>A konyhások a gulyáságyúban kávét főztek,
<br>A szakácsok –stikában maguknak- szalonnát sütöttek.
<br>Előretolt figyelők, ebből nem kaptam semmit,
<br>De figyeltek, néztek és bizony, észrevettek valamit.
<br>
<br>A szemközti horhosban mozgás nem látszott, de
<br>A bokrok ágai több helyen is mozdultak, mire
<br>Figyelők fejében a vészcsengő megszólalt,
<br>Támadás veszélye merült föl, a zajos csend szólalt!
<br>
<br>Mire riadót jeleztek volna, lecsapott a hadisten,
<br>Pergőtűz indult a mieink kis lövészárkai ellen…
<br>A hó nagy pelyhekben, teljes erővel kezdett el hullani,
<br>Hirtelen mindenfelől jajgatást, halálsikolyt hallani.
<br>
<br>Egy kezdő tiszt csak topogott a vérző baka mellett
<br>Kinek a vére befestette a leesett gyönyörű hópelyhet.
<br>Lövést kapott karjába, így visszafelé botorkált,
<br>Pergőtűz erősödött, elment, és otthagyta vérében… a bakát.
<br>
<br>Orosz roham hirtelen elkezdődött.
<br>Az oroszok! A csatasoruk felfejlődött.
<br>Századparancsnok kiadta parancsát;
<br>Visszavonulás, ki tudja, kezdje hátrálást.
<br>
<br>A hó egyre jobban esett, a gyönyörű kristályokat,
<br>A jéghideg föld várta, a Te egész korosztályodat…
<br>Nagy pelyhek, szikrázón, sűrű csatarendben… mélybe hullottak,
<br>Az elesett katonák vére, csepp… a földre lehullottak…
<br>
<br>Idegen földre hullott a drága magyar vér,
<br>Erről már csak a rég beomlott lövészárok regél…
<br>Értelme nem volt fiatalon haláluknak,
<br>De hősként emlékezünk, adózunk bátorságuknak!
<br>
<br>Vecsés, 2012. március 21. – Kustra Ferenc József – íródott történelmi visszaemlékezésként és az ott elesett hőseink emlékére!
<br>
Aki ideérkezik, hamar megtudja, a tél nem hidegtelen,
<br>A mínusz negyvenkettő fok elképesztően lélek-könyörtelen…
<br>Vannak, kinek ezt végleg túlélni, nem-egyszerűen lehetetlen.
<br>**
<br>Vicsorog a szél,
<br>Szikrázva fütyörészik.
<br>Jeges lehelet!
<br>*
<br>A szél haragja,
<br>Ha lassan is de múlik.
<br>Hideg, nem mozdul…
<br>*
<br>Pihenő szélben,
<br>Dermesztő-nagy a hideg.
<br>Szikrázó napfény.
<br>*
<br>Kint vad hidegben
<br>Dalol a szél, térdig ér.
<br>Csönd sem válaszol…
<br>*
<br>Vad ciklon futkos,
<br>Úgyis zord tájat ural.
<br>A Don-parton hó!
<br>*
<br>Szürkén, közönyös
<br>Az éjjeli hófúvás.
<br>Reggelre befed…
<br>*
<br>Hófúvásba a
<br>Magány is belefáradt.
<br>Itt nincsen kiút.
<br>*
<br>Innen, nincsen hová menekülni, háború hidege körülvesz,
<br>Ebben a rettenetes hidegben fáj, ha, ember lélegzetet vesz.
<br>Ide a Don-kanyarba, nagyon is befészkelte magát a tél,
<br>Az anyag határán a lélek is besűrűsödött… már nem fél?
<br>
<br>Rettenetes az idő, meg a járása ott a lövészárokban bévül,
<br>Az ember könnyen a fagyhalálba találja magát, ha kicsit elrévül.
<br>*
<br>Imbolygó jövő,
<br>Ködben cselszövő, hazug.
<br>Remény, szűkmarkú!
<br>*
<br>Szavak elhaltak,
<br>Láthatók vérző sebek.
<br>Sírás oskola…
<br>*
<br>Rettenetesen dermesztő, libabőrt öltő a januári reggel,
<br>Keménykedő a tél, benne a levegő, mínusz legalább negyvennel…
<br>Van kilyukadt sisak, fekete lábak, orr-fül, mik nem bírtak hideggel.
<br>*
<br>Ilyen hidegben
<br>Elaludni… a halál.
<br>Pár percnyi a lét!
<br>*
<br>Hideg úgy tarol, mintha évezredek taposnának minket,
<br>Ó lélek, ne menj, ne hagyd a testet, ne hagyj itt veszni mindent…
<br>Mentsd meg Uram a magyar hont, gyermekeidet… összest, mindet.
<br>*
<br>Szélvihar kereng,
<br>Vastag hóréteg felett!
<br>Kezdő hóesés.
<br>*
<br>A háború szabályait is megszegik az irányítók, hihetetlenül!
<br>Te meg benne vagy ott ahol lelőhetnek, várakozol és tehetetlenül!
<br>Menekvés nincsen, a sorsod nem tudni mit hoz... biz' végzetet menthetetlenül!
<br> *
<br>Tél ölelése,
<br>Nagyon is rideg-hideg.
<br>Köd itt nem enyhít.
<br>*
<br>Itt, most januárban, vért is dermesztő a reggel,
<br>Köpenyem alá furakodik jég-lehelettel.
<br>A fájdalmas nyögés, a megfáradt imája,
<br>Főleg, ha nincs több… az élete kosarába.
<br>*
<br>Szél, fúj… hó esik,
<br>Lét már avarban lapul.
<br>Fagyok, zordonak.
<br>*
<br>Akármerre nézek, látom, a halál szánkázik a hóra fagyott jégrétegen,
<br>És ez a hómező nemcsak vastag, hanem amerre-bármerre nézek, végtelen.
<br>
<br>Egy magyar baka, hős harcos, minden módon helytáll,
<br>Egyébként is parancsot teljesít, így nem hátrál!
<br>
<br>Tűrted a nagy, jéghideg-fájdalmakat,
<br>Egy harcos… semmiségért nem hátrálhat!
<br>Volt parancs is, mihez tartottad magad.
<br>
<br>Fázósan didereg a hó mellvéd is,
<br>Lemehet ez, mínusz ötven fokig is.
<br>Nyári egyenruhánk nem bírja a havat,
<br>Mit villanón kemény fagy vasfoga marat!
<br>*
<br>Dermesztő reggel,
<br>Kezembe lehelettel…
<br>Avar, mint beton!
<br>
<br>Vecsés, 2017. február 3. – Kustra Ferenc József – történelmi visszaemlékezés az ott veszett katonáinkra. Íródott: alloiostrofikus versformában.
<br>
