Elveszni a végtelenbe, <br>Feloldódni a semmibe, <br>Fentről nézni lefelé, <br>Imádkozni felfelé. <br> <br>Mi lehet a Teremtő célja? <br>Kinek, hová vezet útja? <br>Kinek útja járhatatlan, <br>Annak élte tüzes katlan! <br> <br>Vecsés, 1999. szeptember 26. – Kustra Ferenc József <br>

Versben és HIAQ –ban… <br> <br>Mostanában van a lelkemben egy nagy érzemény, <br>Hogy hiába bízok én, nem valósul a remény… <br>Így a küzdő élet majd’ tragikus, olyan kemény. <br> <br>A korábban megálmodott, elképzelt, kifundált gondolatot leírom, <br>Mert a lelkem szerint, hogy sokan olvassák… folyvást és szívből ezt akarom… <br>Ez, poéta dolga, elképzelni, gondolni… leírtakat megmutatom! <br>* <br>Szószoló poéta, <br>Elméset papírra vési. <br>Hegyezett friss penna. <br>* <br>Gondolat elszállhat, <br>Ha jő, legott le kell írni. <br>Hagyományozandó! <br>* <br>Bízok és remélem, hogy amikor majd közzéteszem magamat, <br>Akkor az olvasók, nagykanállal, slukkal isszák a szavamat… <br>Szólok én hozzájuk, mert nagyon szeretem, az olvasóimat! <br> <br>Mond kedves poéta társam, ha Te is adsz ki műveket, <br>Megérted-e Te első kézből az ilyen lelkűeket? <br>És vajh’ te is érzel így, amikor kiadod művedet? <br> <br>A pennám és a tenta tele van újabb művekkel, <br>Majd szóba állunk együtt, a leírt történetekkel… <br> <br>Vecsés, 2016. március 28.- Kustra Ferenc József– íródott: versben és HIAQ –ban… <br>

Hétköznapi pszichológia… Avagy: lélekharc az életben… <br> <br>Nem tudni, hogy lesz az életben <br>Bele kell nézni, mi van lélekben... <br> <br>Ember tervez, és Isten végez. <br>Ki az, aki lent az üstben végez? <br> <br>Jónak lenni, jót tenni, <br>Életkártyát keverni <br>Ismerni a jövőt, kutatni a múltat, <br>Tudni kell a jövőt, keresni a múltat? <br> <br>Tenni azért, hogy meglegyen az örök élet? <br>De öregen megtudni, hogy ember mivé lett… <br>Saját árnyékot tán' kergetni a betonon <br>Végig menni, nem létező futóhomokon. <br> <br>Szeretni a hazát, ami nincs… csak álom? <br>De szeretni, ha volna… és nem vágyálom… <br>Lélekkufárokat elkerülni, a csalókat elzavarni <br>Gyógyszerkufárokat megkerülni, egészségesnek maradni. <br> <br>Földből boldog bolygót kell csinálni, <br>Földi létben boldogságra vágyni. <br> <br>A jót vágyni! <br>Rosszat fájni! <br>Szépet imádni! <br>Csúnyát utálni! <br> <br>Úgy kéne élni, hogy feloldozást nyerjél <br>Ha osszák a mannát, abból Te is egyél… <br>Szép oroszlánokat manézsban egzecíroztatni, <br>Búvárokat meg a tengerparton keszonoztatni. <br> <br>Nehéz dolog átmenni a tű fokán, <br>Táncolni is... kés élén, nem a fokán. <br> <br>Az is valami, haladni előre, hátrafelé futva, <br>És ha szembe jön a cséplőgép, elugrani, ne légy útba… <br>Meg kell enni a mákos tésztát erős paprikával? <br>Élni normálisan, emberi egzisztenciával… <br> <br>Az ég mindig kék és ez sem igaz <br>Meg a réten a szép pipacs is gaz… <br>Százzal bevenni az életkanyart <br>Van ki ezután vizet nem fakaszt… <br> <br>Kérdésre valaki tudja a választ? Élni, de hogyan? <br>Jöttél, tudod? Eljutni valahová, Te tudod hogyan? <br> <br>Semmi olyan... nem tart örökké. <br>Sziklák is szétesnek kövekké… <br> <br>Vecsés, 2014. április 12. - Kustra Ferenc József <br>

Kicsi voltam és elég huncut, de te még a széltől is védtél.<br>Sok csíny van mögöttem, de te sosem engedted el kezem.<br>S mikor felnőttem én fogtam szorosan kezed, megígértem mindig melletted leszek.<br>A szeretet, amire neveltél megmaradt, őrzöm szívemben.<br>Tudom hatalmas próbán vitt az utad, a fájdalmat letenni nem tudtad,<br>Elvenni én sem tudtam.<br> Harcoltál édesanya, mosolyogva bátran.<br>De a mosoly mögött ezernyi kín van.<br>Az otthon veled volt igazi, te vártál haza csillogó szemekkel,<br>S ölelésre tárt kezekkel.<br>Mindig mondtad, ha melletted vagyok bajod nem eshet.<br>Most mégsem... nem tudtalak megvédeni téged, elfáradt törékeny szíved,<br>Megtörte ez a kemény élet!<br>Mondd csak édesanya, jó neked az égben?<br>Nem fáj már semmi sem neked?<br>Isten karjaiban békét leltél?<br>De édesanya mi lesz velünk kiket szerettél?<br>A hiányod mi feledhetné?<br>Látod megtört szívünket, soha nem múló könnyeinket?<br>Elengedtünk... de csak mert semmit sem tehettünk.<br>Látsz minket az égből? <br>Annyira szeretünk, s hiányzol nekünk.<br>Szeretetünk soha nem múlik és nem is csökken.<br>Legyen könnyű mostmár terhed,<br>Istenre bízlak téged.

Jó volna néha elbújni egy csöndes sarokba olykor,<br>hogy ne szóljon hozzám senki sem, s ne zavarjanak folyton.<br>Magamban álmodni csendesen, valami egészen jóról,<br>hűvös távoli bércekről, amely még csillog a hótól.<br><br>Mint vakító, fehér tisztaság, mely szememet bántja olykor,<br>olyanná tenni a világot, hogy megtisztuljon a rossztól.<br>Ki éhesen, fázva ott vacog, adni neki a sokból,<br>mit mások eldobnak, s küzdeni, hogy nekik is jusson a jóból.<br><br>Mosolyt látni az arcokon, ahol most bánat ül sokszor,<br>s zord, hideg téli szél helyett meleget érezni olykor.<br>Reményt, és hitet adni ott, ahol már hideg az otthon,<br>s érezni, azt a meleget, mely szívünkből sugárzik akkor<br><br>amikor tudjuk, mily kevés kell, hogy örömöt hozzon<br>minden apró kis érintés, és néhány emberi jó szó.<br>Hogy el tudjuk hinni, van jövőnk, s lehet még bárki itt boldog,<br>hol már nem tudunk hinni sem, és félünk. Már elég a rosszból.<br><br>Nézz le a földre Istenem! Emelj fel minket a porból!<br>Hozd el a jólétet nekünk, elegünk van a pokolból!<br>Szeresd mindegyik gyermeked egyformán! Itt, s most!<br>Földi jólétet adj nekünk! S méltóbb emberibb sorsot!