Látom, már nagyon poshadt a megjárt utam pora, <br>Visszanézek, penészvirágok kinyíltak sorra… <br>Napsugár az úton, árnyékát híven követem, <br>Követelem, hogy saját árnyékom követhessem. <br> <br>Megyek én rendíthetetlenül, csak előre, <br>De nem tudom, hogy lesz a vége, leszek pőre? <br>Közben eszembe jutnak a múlt dolgai, rágódok, <br>Előttem az élet, megyek is… majd bénán halódok… <br> <br>Élet elképzelhetetlenül durva, <br>Előttem az utam is tiszta dudva… <br>Széttaposom én, rúgom, az úti-göröngyöt <br>És nem fogom úgy kezelni, mint úti gyöngyöt. <br> <br>Láttam már én olyat, hogy az árokparton göröngyöt ütött el expressz játékvonat, <br>Pedig pöre kocsiján, lekötözve vitte a régmúltból az emlékkacatokat. <br>Aztán expressz ment tovább, sorra küzdötte le a múltnapokat, totemoszlopokat. <br> <br>Az utamon a lábam előtt hevert az élet? <br>Hogy én is legyek vele, miért-senki nem kérlelt? <br> <br>Bánatosan siratom életem, mint egyszerű halandó. <br>Sorsomra nem nyom bélyeget semmilyen nyekergő nótaszó! <br>Nem boldog a kétségem, de keserű, mint, egy éhes keselyű, <br>Édesben reménykedtem, de a számban, még a méz is keserű. <br> <br>Csak úgy osontam komótosan az ismerős utakon, <br>Gondolatokat szétdobálva túladtam… meguntakon… <br>Ott hevertek a nekem már kacattá vált gondolatok, <br>Mert minek, ha már nem használtak lét-benső fondorlatok? <br> <br>Végül is, mindegy is, hogy mit is teszünk, <br>Földi lét rövid, így éljük életünk… <br>Őszbe fordult már a lyukacsos utam, amelyen járok. <br>Elvetett gondolataimmal, már tele van az árok! <br> <br>Megfigyeltem, egyenes úton is botladozó a lábunk, <br>És tetszik vagy sem, mi vagyunk a saját marionett bábunk… <br>És mint neki a madzagon, pontosan annyit ér az álmunk. <br> <br>Régen érzem, már nagyon szétmálló az én utam pora, <br>Ahogy visszanézek, szép penészvirágok kinyílt sora… <br>Napsugár sincs már, az árnyékát gondolatban követem, <br>Kérem, hogy még kicsit a saját árnyékom követhessem… <br> <br>Vecsés, 2016. február 6. – Kustra Ferenc József <br>

Az élet nagyon, ördögien veszélyes dolog, <br>Néha rossz az tevőn úgy csinál, hogy ránk mosolyog. <br>Többnyire azonban, elfordul, púpos hátát mutatja, <br>Így fejezi ki, hogy mily’ valójában… jól megmutatja. <br>Aztán, van, hogy dühösen elengedi a kezünket, vicsorít! <br>Ember akkor lesz depressziós, migrénes és visítva sikít. <br> <br>Erdőnek szélén, magányosan nő a nyárfa, <br>Mi meg ott lapulunk az élet tarsolyába, <br>Ami beázik, huzatos, lyukas, unalmas? <br>Tovább nem mondom, mert igencsak hosszadalmas… <br> <br>Bevág az új nap? <br>Teli szájjal nevetni? <br>Visongani? Min? <br>* <br> <br>Élet oly’! Milyen? <br>Küzdünk vele, csak folyvást! <br>Van depresszió? <br>* <br> <br>Élet nincs velünk? <br>Tarsolyba kell lapulnunk! <br>Migrén is elég! <br>* <br> <br>Nem vagyok nyárfa! <br>De erdőszélen lakok… <br>Egyedül ázni! <br>* <br> <br>Esdésre, mosoly? <br>Folyton csak epekedek… <br>Kacagni? Miért? <br> <br>Epekedve várjuk a harminckét-fogas mosolyát, <br>Esdve lessük szavát, ha este leveszi csizmáját… <br>Holnap reméljük, jó nap lesz, sok és nagy kacagással, <br>Örömünknek hangot adunk, teli-száj visongással! <br> <br>Vecsés, 2015. május 9. – Kustra Ferenc József- írtam: versben és senrjú –ban… <br>

Hétköznapi pszichológia <br> <br>Nemrég kezed fogtam… Cilikém. <br>Szerelemmel néztél… Cilikém! <br>Reggelre nem voltál, <br>Innen elloholtál! <br>Hova lettél? Hiány: Cilikém! <br> <br>Este ülepedő sötét volt, <br>Szerelmünk… igen összehangolt! <br>Én kielégültem, <br>Éltem veled élem… <br>Aludtam, mint a bunda, álmom volt. <br> <br>Reggel nem hallottam szuszogásod, <br>Eltűnt: mosolyos suttogásod… <br>Nem gondoltam volna, <br>Hogy ily’ mese volna… <br>Valóságra ébredtem… zárod! <br> <br>Vecsés, 2020. január 7. -Kustra Ferenc József- íródott: LIMERIK csokorban <br>

Hétköznapi pszichológia: az emberi sorsról… <br> <br>Velem mindig értetlen volt a világ, <br>Engem soha nem értett meg nagyvilág… <br> <br>Ha bizony meghallották búsongó lelkem panaszát, <br>Rögtön ki is gúnyoltak... nem jártam tovább csacsacsát. <br>Már éltemben kietlen temetővé lett a szerető szívem, <br>Az, amiben a sok-sok, szépséges és valós vágyálmom pihen. <br> <br>Egy biztos! Szívem közepébe van beásva, <br>Az én Krisztusi keresztfejfám jól leásva… <br> <br>Az nemigen fordult elő, hogy szánt valaki, vagy siratott könnyeket, <br>Már mindegy is, rám-énértem ne is sírjon senki hamis-ál könnyeket! <br>Manapság máris úgy tűnik, hogy csak annak-azoknak nyílik a földgolyón kis virág, <br>Ki bizony rosszak rossza, kihasználja állóhaja… kit álnoknak ismer nagyvilág… <br> <br>Bizony-bizony nekem ilyenre sikerült a létem, a földi <br>És így már csak egy jó-nagyobb vágyam van: csak pihenni… pihenni. <br> <br>Vecsés, 2024. július 25. – Kustra Ferenc József – írtam = készült: Szentirmay Elemér (1836-1908) azonos c. verse {1905} átirataként, önéletrajzi írásnak. <br>

(HIQ) <br>Az élet, <br>Apró pillanat! <br>Semmiség! <br> <br>Oly’ rövid. <br>De, elhantolás… <br>Misemség. <br> <br>Életem, <br>Jó-rossz gyűjtője. <br>Nem volt jóm! <br>* <br>(senrjú) <br>Kevés szerencse, <br>Pár egyezésem… enyész. <br>Ó, pechem… jelen! <br> <br>Pech, gnóm dühöngő! <br>Mért’ haragszik rám? Ki ő? <br>Ez bizony őrült… <br> <br>Nem várt egyezés <br>Nem segített! Szerencsém? <br>Summa summárum… <br>* <br>(Apeva) <br>Az <br>Percek <br>Kreálók! <br>Nekem, igy nem, <br>Segítettek… Mit? <br> <br>A <br>Ritka <br>dolgokban, <br>Mi sem volt jó. <br>Magányomban… Mit? <br> <br>Sok <br>Mondat <br>Súlytalan… <br>Pech segített… <br>Na! Mindent? Amit… <br> <br>Vecsés, 2022. február. 2. – Kustra Ferenc József – íródott: alloiostrofikus versformában önéletrajzi írásként és Afanaszij Fet: &bdquo;Az élet” c. verse, mint ötletmű alapján. [Fordította; Szöllösi Dávid műfordító] <br>