Mondd, miért gyújtod ránk a világot,<br>Te gonosz, hazug, pártos gyűlölet?<br>Mondd, miért nézed, közönyös arccal,<br>Amint testvér vadul testvért ölet?<br> <br>Mondd, honnan e hatalmas utálat,<br>Mi elpusztít minden jót és szépet?<br>Mondd, milyenné válik így a jövőnk,<br>Ha ily szennyessé vált már az élet?<br><br>Mondd, ki állítja meg e rothadást, <br>Mely az értelmet így lepusztítja? <br>Mondd, ki hozza el végre a tudást,<br> Az őrület sebeit gyógyítva?<br> <br> Mondd ki, hogy bűnös, aki testvért öl, <br>S félrelöki Őt saját testétől. <br>Mondd, hogy érdemes hinni a jóban, <br>Tisztán szeretni hittel, s valóban.<br><br>Mondd ki, Uram, hogy bűnös, aki szít, <br>Ki testvérére vad kutyát uszít. <br>Mondjuk ki mind, hogy: Örökre vége! <br>Ma van a gyűlölet temetése!<br><br>Budapest, 2013. január 22.

Adjon az isten holnapot,<br>egészséget, jó nagyot,<br>a betegséget űzze el,<br>bánatodat rejtse el!<br><br>Adjon az isten szerelmet,<br>s mellé sok-sok figyelmet,<br>türelmet és boldogságot,<br>sírig tartó házasságot!<br><br>Adjon az isten életet,<br>kisgyermeket, édeset,<br>adjon munkát, kenyeret,<br>otthonodba meleget!<br><br>Adjon az isten igaz hitet,<br>s adjon mellé jó nagy szívet,<br>szívekbe sok békességet,<br>szeretetet, fényességet!

Majd eldönti az utókor posztumusz,<br>Hogy költő leszek-e, vagy csak jó humusz.<br>Mert a kövér földnek mindkettő érték,<br>Még ha strófáim a gazok sem érték.<br>Ha szép virágai belőlem nőnek,<br>Akkor is hasznára válok e földnek.<br>Mert e földön mindegyik ember érték,<br>Ezt igazolják az isteni mércék.<br><br>A föld befogad majd mindenkit békén,<br>S nem tűnődik el jó vagy rossz emlékén.<br>Együtt lesz ott a bátor és a gyáva,<br>A zseni, s a tehetségtelen pária*.<br>Szabaddá válik ott szegény és fogoly,<br>Rögökké válik a lenéző mosoly.<br>Hol a föld lelkének lírája szárnyal,<br>Eggyé válunk majd a szülőanyánkkal.

Kaparj kutya, hogy megélj,<br>alázkodj meg a csontodért.<br>Nyald a talpát, ki neked lökte,<br>s lábával bele tiporta a földbe.<br>Hunyászkodj meg te gyáva féreg,<br>mert nálad azok is többet érnek.<br>Vén vagy te már az élethez is,<br>takarodj el, és ne itt nyüszíts.<br><br>Könyörögj Istenhez egy új ülepér',<br>mert abba rúg majd, kit felneveltél.<br>Lettél megalázott kivénhedt eb,<br>kinél a féreg is csak gerincesebb.<br>Új gazdák osztják most a koncot<br>nem tűrik a kivénhedt koloncot.<br>Az Ő vigyoruk felér zsebtől fülig,<br>még a spanyolviaszt is maguk szülik.<br><br>- Tiszteld jó Apád és szülő Anyád! - <br>Pofán köpik ez intés minden szavát.<br>A tíz parancsolatot semmibe véve,<br>a becsületszót kihányva szemétre,<br>tagadják elődeik kőbe vésett tanát,<br>sarkaiból forgatva ki, a hitnek szavát.<br>Mert arra büszkék, hogy a fejük üres;<br>minek a tudás, hisz kutyájuk is rühes.<br><br>Kaparj kutya, és csóváld a farkad:<br>eljött a jövőd, ahogy nem akartad.<br>Rágd a hústalan kiszáradt csontot,<br>örülj, hogy az új gazda fel nem koncolt.<br>Nem kell neked se ház se otthon,<br>ha nincs semmid, nincs aki kifosszon.<br>Hogy ugatni szeretnél néhanap?<br>Minek? Hisz szádban fog sincs, mi harap.<br><br>Kaparj kutya, ásd el a büszke múltat.<br>Kaparj csak, kaparj?<br>Míg újra beléd nem rúgnak!<br> <br>Buda 2013. május 24

Feletted csak almafák ága,<br>ezen a földön jöttél világra,<br>e földön láttad meg a napot<br>itt élted meg a múló holnapot.<br>Hitted, hogy jó helyre születtél,<br>mert szerettek, és te is szerettél.<br>S nőttek ágaid mint az évek,<br>elmondhattad: Én sohasem kérek.<br> <br>Ám növekvéssel jár a törvény,<br>hogy a nagyokat vonzza az örvény.<br>És vad felhők markába zárva,<br>fölötted az ég, már lárva-sárga,<br>S fád ágait cibálja vihar,<br>setét gyűlölet már napot takar.<br>Harag, árulás, csalfa hangok,<br>ágaid törik a gaz bitangok.<br> <br>Recsegve hajlik fádnak törzse<br>s világ démonai fogtak össze,<br>hogy széjjeltépjék cafatokra<br>gyümölcsét, mi magvaid hordozza.<br>S tűröd fájdalmad a magokért,<br>az eljövőkért, a holnapokért.<br>A vihar úgyis belefárad,<br>meg fogod védni egyetlen fádat.<br> <br>Számtalan vihart túléltél már,<br>erőt adott hited, s az lett a vár.<br>Falai fáid körbe vették,<br>zsenge gyümölcseit dédelgették...<br>És nőttek a fák cseperedtek,<br>küzdelmed magvai megeredtek.<br>S az idő szállt, feledve sorsod,<br> fáid gyümölcsét, testedben hordod.<br> <br>Fölötted almafáid ága,<br>ezen a földön jöttél világra,<br>e földön láttad meg a napot<br>itt éled meg az elmúlt tegnapot.<br>S nőttek almáid, mint az évek,<br>elmondhatod:Többé már nem félek!<br>Vigyáztál hazádra, mint fádra,<br>s emelt fővel vársz az elmúlásra.<br> <br>( Pest-Buda 2013. július 22.)