Te vagy... nők legjobbika, Aliz! <br>Anyád tartja, hogy még ne palizz? <br>Lehetnénk mi egy pár. <br>Benne repertoár... <br>Anyád, biztos félt: kezem tapiz. <br> <br>Bár anyám félt, s ellened lázít - <br>Széltől is óv ő… de mit számít! <br>Én már alig várom, <br>Hogy legyél a párom. <br>Szerelmedtől szívem nem tágít! <br>* <br> <br>Nélküled, doh-szagú az élet, <br>Találjuk már meg a békémet... <br>Legalább presszóznánk... <br>Beindulna "csatánk"... <br>Érezném, hogy szívem ölelhet. <br> <br>Érted égő vágyak átjárnak – <br>Belehalnék, ha nem látnálak… <br>Leljük meg a békét, <br>Szívünk érintését. <br>Presszónál, vagy bárhol… várnálak! <br>* <br> <br>Nők legjobbika, Te vagy Aliz! <br>Te szolgáltatnád, ami: nő-íz! <br>Foghatnánk kezünket, <br>Mutatnánk lelkünket. <br>Lehetne, életünk továbbvisz? <br> <br>Te vagy a megtestesült álmom, <br>Lelkem Feléd boldogan tárom. <br>Vedd kezedbe kezem, <br>Maradj mindig velem... <br>Helyem csak melletted találom. <br> <br>Vecsés, 2019. március 8. – Pápa, 2023. július 2. - Kustra Ferenc József – romantikus LIMERIK csokornak írtam. A párosok, szerző-. és poéta társam, Nagyné Vida Renáta írása. <br>

Malomkerék semhogy rögtön áll le, <br>Ha faragott nyilat lőnek bele… <br>Malomkerék semhogy rögtön áll le. <br> <br>Minden temetésen szól az öreg harang <br>Ilyenkor a lelkem sírok között barang’… <br>Minden temetésen szól az öreg harang. <br> <br>Az emlékezésem beindul, <br>Emlékek halmaza föltolul… <br>Az emlékezésem beindul. <br> <br>Bármi is elmúlik, emlék megmarad, <br>Ember! Ne várd, hogy azonnal elszalad… <br>Bármi is elmúlik, emlék megmarad. <br> <br>Meríts belőle, mint csikós, vizet a vödörből <br>Vagy mint ki elment… halottad, utazó bőröndből… <br>Meríts belőle, mint csikós, vizet a vödörbő. <br> <br>Jegyezd meg a múlt feledés nem az, hogy igy vagy, hogy akarod, <br>Jegyezd meg a múlt feledés, tán lehet életben óhajod… <br>Jegyezd meg a múlt feledés nem az, hogy igy vagy, hogy akarod. <br> <br>Vecsés, 2023. március 1. – Kustra Ferenc József – íródott: 3 soros-zárttükrös versformában. {Olvasni úgy kell, hogy az első és 2. sort egyben, majd a 2. és 3. sort egyben. Igy lesz meg a mondanivaló gondolatisága!} <br>

Látunk egy közeli háborút, mert fölütötte a fejét a -majdnem- világháborús világhelyzet… <br> <br>Úgy hallottam, a háborúk nem törvényszerűek, de szükségszerűek… <br>Úgy hallottam, a háborútól ódzkodnak a jó emberek, kezdik a rossz emberek. <br>Úgy hallottam, hogy a poéta határolodjon el, de harcoljon a verseivel… <br> <br>A környéken naponta van belövés. A mi házunkat nem lövik, biztos kevés… <br>A környéken naponta hull bomba. Közben meg én vagyok a környék írója… <br>Csak ülök a teraszunkon, hallom a süvítést. Csak ki döntse a kerítést… <br> <br>Most nincs is sok kedvem írni, jobb lenne baltával fát fűrészelni… <br>Én bizony a szeretet embere vagyok, közben egy háborús környezetben lakok… <br>Süvít megint egy rakéta, ez nem a háborús szeretet harca… <br> <br>Egyáltalán minek a szeretet, ha nem élhetek vele, Még szólnak egy bombának, le vele… <br>Rokonaim nincsenek is, de vannak közelben távoliak, lelkükben még távolabbiak… <br>Azért van négy unokám, hogy ne szeressenek? Az ágyúlövedékek majd megszeressenek… <br> <br>Én írásfüggő vagyok… most erre jön a süvítés, éppen a szeretetről írok, nincs mentesítés… <br>Nem sikerült a telitalálat, ezt kéne megírnom? Harcom egyedül-magamban tovább vívom… <br>* <br>(Senrjon) <br>Kit szeresek, ha nincs kit? <br>Hallom, front most ideközelít… <br>Magány… sorstalan! <br>* <br>Szeretetlenség bomba! <br>Gyertyám is ég! Betalálhatna… <br>Magamnak élet! <br>* <br>Párom, meg a légnyomás <br>Összeölelkeztek. Mi ez más… <br>Társas magányom. <br>* <br>Vagy vinnének kis a francba a frontra? Ez az, a halálnak volna friss lakoma… <br>Hmm… öreg vagyok a frontra nem visznek úgysem, nem kell a személyem… <br>A háború szomszédságában élni, azt a sok rothadt port folyvást lekefélni… <br> <br>Ma délután le is eresztettem, mint a kiszúrt lufi, ha valaki látta, akkor ő kandi… <br>Itt ülök egy kisgatyában a teraszon, élet rám erőlteti magát… ha nem akarom… <br>Hazafiként a frontra menni, az a valami! Bírnám, ha besorozna valami. <br> <br>Már föltalálták a zipzáras-fekete nylon zsákot. Én meg itt írom a poéta másságot. <br> <br>Le kell írnom, a tetves háborút a gazdagok jól elkezdték, hogy új ország építtessék… <br>De a sok magára maradt özvegy és leánygyermek… férfi nélkül új hazát, hogy építenek… <br>Én itt vagyok a teraszon magányomban tollal, papírral! Halál sem akar találkozni ficsúrral… <br> <br>Szeretetlenségben, persze a háborúba nem szerettem bele, ő sem szeret engem, ez nem mese… <br>Ma délután egy &bdquo;kolléganő” keményen átölelt. Tán’ megmutatta, hogy ez tőle kitelt… <br>De embernek női szeretet bizony nem csak ennyiből áll. Pörkölt-nokedli nélkül elmáll… <br> <br>A háborút nem szerethetem, nőt nem szerethetek. Az utca tele van özveggyel, gyerekek… <br>Bumm! A szomszéd házra nézek, portól nem látom. Aztán a nincs a látomásom… <br>Véget érhetne ez a totális pusztítás, egy nőt a hátamra vehetnék, mert nekem van lakás… <br> <br>Jézus! Egy sorozatvető egy már félig ledőlt emeletest lekupacolt! Tőlem kéz háznyira elpucolt… <br>Atya Isten! Egy vadászbombázó telibe kapta a panziót… Tőlem száz méterre ledöntötte, mint legot… <br>Akkor már olthatom el a gyertyát? De akkor, hogy kapják telibe a gyertyát… <br> <br>Élni kéne még, ha van rá lehetőség, de ha lehet is minek… véli a sorslehetőség… <br>Egy szó, mint száz, biztosa sokan gyűlöljük a más háborúját, Abbahagyni(!) a nemjóját! <br>Én még maradok, kéne valakit szeretni… Jó tanácsot nem kérek, hülyén jönne ki úgy szeretni… <br> <br>Vecsés, 2023. június 7. – Kustra Ferenc József - íródott: a világ, az emberiség jelen történelmi helyzetéről, leoninusban és senrjonban. A TV -kben, több csatorna is leadja ezeket… naponta videókon… <br>

Ne hidd kicsim, hogy nem szeretlek,<br>csak olyan messze vagyok!<br>Nem tudok hozzád közel lenni,<br>és félek: sosem tudok.<br><br>Tengernyi gond, mely húzza a vállam,<br>s ledobni mégsem tudom,<br>bárhogy próbálom. Béklyóba zár, és<br>úgy érzem: megroppanok.<br><br>A távolság szinte éket ver közénk,<br>de mégis: úgy féltelek!<br>Mint a szekrényem mélyén őrzött<br>értékes emlékeket.<br><br>Mint a hegedű elszakadt húrja,<br>nélküled olyan vagyok,<br>ajkamról nem csendül többé víg dal,<br>és olyan üres vagyok.<br><br>Repülnék hozzád, mint a szélvész,<br>mely néha olyan heves,<br>hogy tövestől tép ki fát és bokrot,<br>míg végül utat keres.<br><br>Ne hidd kicsim, hogy nem szeretlek!<br>Úgy fáj, hogy messze vagyok!<br>Bármi is jöjjön, tudnod kell, hogy<br>Szeretlek! Nagyon- nagyon.

Mit remélsz mondd, mikor feledni vágyol<br>mindent, mi bántott oly nagyon,<br>s mégis: mindennap arra ébredsz,<br>hogy könnyek folynak az arcodon?<br><br>Hiába űznéd mindenáron, mégis:<br>mindennap úgy jön el,<br>hogy pokollá teszi ébredésed,<br>s testedből szinte tűz lövell.<br><br>Felednél mindent. S tán megbocsájtasz<br>annak, ki ártott oly sokat,<br>de szemébe nézve szinte látod,<br>milyen hatalmas bűne van.<br><br>Mit remélsz, mondd? Lépj hát túl rajta!<br>Sok minden van, mi szebb lehet,<br>annál mi most van. Ne sajnáld többé<br>ami elmúlt, hisz jobb jöhet.