Fenyőfaágba simul a sok apró koszorúvirág... <br>Itt vagyok, valahogy szívemből elillan a borúság. <br>Márványkövön szétfröccsen a mécses és gyertya lángoltság. <br>* <br> <br>Gyertyaragyogás! <br>Fekete-bársony égbolt… <br>Csillagfény halmaz. <br>* <br> <br>Értük lobognak, <br>Gyertya, mécses lángjai. <br>Hosszú fohászok. <br>* <br> <br>Koszorúba fonva van a fenyőág, virágok... már mind meghalt. <br>Emlékezéstől könnyes lesz a szem… ez felemelő pillanat! <br>Állok és tudom, kedveskéim, ti pihentek a hantok alatt! <br>* <br> <br>Mécsesek lángja <br>Vajh’ élteti a halált? <br>Éjjel, virrasztás. <br>* <br> <br>Sírkert a holtak városa... virágdíszben pompázik. <br>A kereszten ül egy kismadár, látom, nagyon fázik… <br>Sok lehajtott fejű ember mormolva imádkozik. <br> <br>Gyertyákat gyújtok, szellőben, arany fényük remeg, <br>Hidegben szél kócolja hajam, én emlékezek. <br> <br>Sok a virág, koszorú a sírokon, <br>Sok-sok gyertyának a fénye, elhalón… <br>Lángjuk maradékán táncolva <br>Égnek a szélben, hajbókolva… <br> <br>A sötét égen, felgyúlnak a csillagok, <br>Lenéznek, a mécsesek aranycsillagok… <br>Én gyújtottam, nekem aranyban csillogók. <br> <br>Szürke a ködös homály és nedves, <br>Itt nincsen zaj semmi, minden csendes, <br>Kedves halottaink itt pihennek, <br>Soká velünk voltak... elsiettek. <br> <br>Összekulcsolt kézzel imánkba merengünk. <br>Lelkünkben, csendben csak befelé könnyezünk. <br>Levélke, lágy táncot jár, már el nem menekül, <br>Felhőtlen az ég és a nap fénye ránk vetül. <br>Közben beszürkül az ég, eltűnik az árnyék, <br>Mélységes gyászba borul ma… mi sírkert tájék. <br> <br>Ők a másik oldalon ugyanúgy hiányolnak minket <br>De eljön idő, amikor sors, összejövetelt hirdet... <br>És akkor majd minket is föld alá temet a rettenet. <br>* <br> <br>Csendben csak ülünk <br>A padon, lángba nézünk. <br>Lángoló lelkek. <br>* <br> <br>Nap, holnap is kel, <br>Gyertyák, addig leégnek. <br>Élet megy tovább… <br>* <br> <br>Szabad voltam életben? Én még egy kicsit itt, élők között maradok… <br>Majd jövők utánatok… Veletek együtt szabad leszek, ha meghalok! <br>A régen… lángolt tűz bennünk akkor nyomot hagyott, <br>De Te ott lent, biz már nem érzel csak kemény fagyot… <br> <br>Az emlékezés visszfénye ragyog sírod felett… <br>A márványból meg kicsurran a halál lehelet… <br> <br>Vecsés, 2014. szeptember 29. – Kustra Ferenc József <br>

Versben és senjúban… <br> <br>Gránitból van, nagyon kemény a fekhelyetek. <br>Magamban idézem a szép emlékképeket. <br>Utamon néztem, hogy a sok, holt levél pereg, <br>Az árok partján a sok fa meg már didereg… <br>* <br>Kuporgás padon. <br>Düh és kétségbeesés… <br>Nincs hogyan tovább. <br>* <br>Monoton élet, <br>Lélek, meg csak sorvadó! <br>Gyötrő, vak remény. <br>* <br>Hervadó mosoly <br>Lelki mélyülés árka, <br>Elmúlás fátyol. <br>* <br>Hogy itt találkozunk ez ünnep, de enyém a bánat, <br>Közös múltunkon merengek… ébrednek, csitult vágyak. <br> <br>Ma itt sokan, halottainkra emlékezünk. <br>Márvány sírjaiknál ülünk, és csak révedünk. <br> <br>Én is meditálok, hogy milyen magányos is a jövendő, <br>Nem tudhatjuk, sorban ki lesz az elmenő, a következő, <br>Ki tudja, mit hoz még a hét szűk esztendő.... az eljövendő! <br> <br>Tovább vivő erő nincs. <br>Testet vonszolni is kincs… <br>* <br>Sír gyertyafényben, <br>Vendégségben, sok rokon. <br>Ők hazamennek. <br>* <br>Sír gyertyafényben, <br>Vendégségben, sok rokon. <br>Ők hazamennek. <br>* <br>Sorsok sorsokba <br>Fonódva, élnek, halnak. <br>Temetés, eljő… <br>* <br>Koszorúk virágába beleheltem szeretetem, <br>Ide a sírodra neked, a krizantémot teszem. <br>Itt hagyom, hogy világítson a szeretet-mécsesem… <br> <br>Lassacskán ballagok hazafelé, szél fújja már lépteim nyomát, <br>Érzem sikerült magamra teríteni emlékezés bársonyát... <br> <br>Vecsés, 2014. október 12. - Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúban… <br> <br>Űr és sivárság! <br>Lélekben üresség él. <br>Közöny omlása… <br>* <br>Hervadó virág, <br>Emlékeztet a létre. <br>Utódok jönnek… <br>* <br>Égnek a gyertyák, <br>Lángolnak… emlék múltból. <br>Magány kilátás. <br>* <br>Monoton élet, <br>Lélek, meg csak sorvadó! <br>Gyötrő, vak remény. <br>* <br>Ma odamegyek hozzátok, már elindultam, <br>Gránit sírotokhoz egyenest vezet utam. <br>Utamon, oly' vastag avarban jár a lábam… <br>* <br>Remény érzése <br>Fényt és meleget nem ad… <br>Hamu is kihűl. <br>* <br>Emlékvarázslat. <br>Gyertyafény árnyjátékok. <br>Szép lángpillangók! <br>* <br>Emlék nem halott, <br>Élőnek lelkét vájja. <br>Múlt, már rég elmúlt. <br>* <br>Temetőben a szent zaj, a levél zizegtető csend! <br>A gyertyák vinklibe állnak a sírodon… oszloprend. <br>Hideg szél csak fúj, miért kesereg? <br>Megjött az ősz, már mindent belepett. <br> <br>Vecsés, 2014. október 10. - Kustra Ferenc József

Versben és senrjúban… <br> <br>Elveszett élet, <br>Élőt, magányra ítélt. <br>Új jövőkép kell! <br>* <br>Tűzből parázs lett, <br>Parázs meg, hűl hamuvá. <br>Fahasáb szikra? <br>* <br>Felszabadító <br>Had nincs, ima sem segít. <br>Elmúlás véges… <br>* <br>Ne szégyelld, ha fáj, <br>Könnyek kikéredzkednek… <br>Ne kerüld magad! <br>* <br>Por-hamu lélek, <br>Saját betonkriptában… <br>Csendesült vágyak. <br>* <br>Élet, monoton, <br>Rohanvást elsorvadás. <br>Tüzek, már kinek? <br>* <br>Élet keserű, <br>Még a jók is elmennek. <br>Társas magányok. <br>* <br>Ég mécsese, bíborral áraszd fényed a földre, <br>Halottak napja az emlékezésnek ideje… <br>Terítsd be fényeddel az összes sírhantot, <br>Nézd a fájdalomtól könnyező sok arcot. <br>* <br>Pergő gondolat! <br>Márványról jön a visszhang… <br>Válasz már nincsen. <br>* <br>Zokogó bús szív, <br>Kőkemény kilátások… <br>Jó, már sohse lesz. <br>* <br>Remény érzése <br>Fényt és meleget nem ad… <br>Hamu is kihűl. <br>* <br>Nagyon nagy volt szegénykémben az élni- akarás-szenvedély, <br>Letaglózta, elvitte a halál… mélye, mélységesen mély. <br>Mi maradtunk, de élet, nekünk is, nagyon csúszós meredély… <br>* <br>Lépteknek nyoma <br>Van avarban. Szétfújva. <br>Gyertyafény ragyog. <br>* <br>Ünnep, jövőre, <br>Hogy ismét ideülünk. <br>Ha még lesz élet! <br> <br>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József <br>

Versben és senrjúba… <br> <br>Még élő, meg a már holt lelkek, éves találkozója, <br>Sok koszorú és mécses a síroknak a borítója… <br>* <br>Halál kapuja, <br>Márvány síremlék maga. <br>Örökre készült. <br>* <br>Mécsesek lángja óv-védelmez, <br>Lángjuk a szellőben lengedez. <br>Más világítás nincsen, de minek, <br>Sirokon mécses van mindenkinek. <br>* <br>Néma tájon, csend… <br>Emlékek kertje fájó! <br>Zokog oly’ bús szív. <br>* <br>Zavaros világ, <br>Melyben jók, korán halnak. <br>Múltnak zenéje… <br>* <br>Lecsap a vihar! <br>Sast is lelövik ágról… <br>Élet és múlás… <br>* <br>Halál dallama az égbe köszön, lángoló az este. <br>Láthatár is bíbor, ez az ég alja... örök mécsese. <br>* <br>Élet-sínek már <br>Törtek… élet kisiklott! <br>Változás nem lesz. <br>* <br>Gyertyafény pislog, <br>Sírokat így világit! <br>Ördög árnyai? <br>* <br>Test porrá mállott. <br>Lélekben elmélkedés. <br>Márvány fájdalom… <br>* <br>Porhüvely vétkes. <br>Igazság… más oldalon. <br>Faragott márvány. <br>* <br>Elmúlt az élet, kifakultak a dicső fények, <br>Ti elmentetek, vissza ide, már, sohsem tértek. <br>Sírodra, emlékedre könnyem csak hull-hull, <br>De ígérem, lelkemben semmit sem fakul. <br> <br>Vecsés, 2014. október 7. - Kustra Ferenc József <br>