Hallod ezt a furcsa hangot?<br>Így nem a szél zúg a padláson,<br>És nem is a szomszéd macskája<br>Élezi karmait, a kerítés deszkákon.<br><br>Nyikorog, ropog az egész város.<br>Nyög az idő, pusztító terhe alatt.<br>Ébredjetek már végre fel mind:<br>Mállik a vakolat, omlanak a falak.<br><br>Hallod ezt? Ez maga a hetven év…<br>Hetvenévnyi porlepte régi emlék,<br>Hetvenévnyi bólogató hallgatás,<br>Behunyt szem és tagadó nemlét.<br><br>Mondják, hogy a fiatalok,<br>Megváltoztatják majd, a világot.<br>Hülyeség! A világ fog megváltoztatni,<br>Minden jólelkű őszinte srácot.<br><br>Beléjük ülteti majd a félelmet,<br>A versenyt és a mohó, kapzsi vágyat,<br>Hogy mindig több legyen és gyorsabb.<br>De mi értelme, ha nem látod a gátat.<br><br>E vénember siráma értetek szól.<br>Tiértetek, akik még nem tudjátok,<br>Hogy ez a világ, nem a barátotok.<br>És a siker sem a Ti boldogságotok.<br><br>Én, a vénember, pusztán csak<br>Egy végső figyelmeztetés vagyok.<br>Utolsó, elfeledett reszketeg sirám,<br>És tükör: mit végül is rátok hagyok…<br><br>Budatétény 2025.12.02.

Lesz idő,<br>mikor újra lesz dal, s hozzá költő,<br>nemcsak újra mormolt silány szavak,<br>s lesz majd talán, ki pár ember-öltő<br>után feláll, s mocsártól elszakad.<br><br>Lesz idő,<br>mikor majd szárnyalva, önmagáról<br>ledobva terhét, dalra nyíl ajka.<br>Öröm tölti szívét szabadságtól,<br>a bűnös mocsarat hátrahagyva.<br><br>Lesz idő,<br>mikor az ég újra tiszta s kék lesz,<br>és szabadon szállnak a dallamok,<br>mindenki tiszta és őszinte lesz,<br>s a gonoszság tétlenül andalog.<br><br>Lesz idő,<br>mikor az Ember újra tanulja,<br>hogyan is óvhatja meg az Édent,<br>mire való a tudás hatalma,<br>s mekkora felelősség az Élet.<br><br>Lesz idő,<br>mikor lantján ismét hittel játszhat,<br>s nem égeti majd gyalázat heve,<br>többé válik léte, mint csak látszat,<br>és nem lesz szíve haraggal tele.<br><br>Lesz idő,<br>mikor ismét csüggnek a szavakon,<br>feledve régi harci sebeket,<br>kardot győz le végre a bizalom,<br>s új dalra fakadhat a szeretet.<br><br>Lesz idő,<br>mikor végre Új-Emberré érve<br>nem kell már hazudni többé soha,<br>és nyíltan nézve egymás szemébe<br>nem lesz titok, se parttalan vita.<br><br>Lesz idő,<br>mikor őszintévé válik minden,<br>s tisztán csengenek majd a verssorok,<br>s borzadva emlékezünk hitetlen`,<br>hogy egykoron rég voltak oly korok:<br><br>Mikor volt idő,<br>hogy elvesztek sorsok s emberöltők,<br>hazug közöny épített gátakat,<br>mikor nyálas hangon szóltak költők,<br>sutba dobva hitet és szárnyakat.<br><br><br>Pest - Buda, 2014. június 29.<br>(A Holnap Magazin Vers pályázatán,<br>Zsűrinyertes alkotás.)

( Intés )<br><br>Ne higgy a nyálas-nyájas Olvasónak,<br>ki negédesen áradozik rólad,<br>miközben úgy hiszi, csak gyenge báb vagy,<br>s legyint, mikor nem látja, csak a hátad.<br>Ne is várj tőle megértést: semennyit.<br>Soha nem értett soraidból semmit.<br>Öröm - fájdalom, értéktelen - becses,<br>születés - halál... Aki ily felszínes;<br>jobb is tán, ha nem tudja, mi elől fut.<br><br>De higgy: a csendesen bölcs Olvasónak,<br>Ki tudja, hogy a szó hegyeket mozgat.<br>Bár lehet, hogy nem ma jő el az a perc,<br>de a szavak által szebb álmokra lelsz.<br>Mert szegény Az; Ki vágyakozni sem tud.<br><br>***<br>Mózes 5. könyve 33/29:<br>"Hízelegnek majd ellenségeid, és te azok magaslatain lépdelsz."<br><br>Pest - Buda, 2014. június

Óh, Uram!<br>Ha létezel valahol a világegyetemben.<br>Hallgasd meg kérlek ez apró porszemet,<br>- ki önmagam vagyok a puszta semmi -<br>az általad alkotott óriás` végtelenben.<br><br>Hallgasd hát,<br>miként mondok hitetlen létemre is imát:<br>Kérlek, Uram, oltalmazd mindazokat,<br>kiket vénülő szívem olyannyira imád.<br>Kérlek, segítsd őket, ahogyan velem is tetted!<br>Szereteted magvából nevelj lelkükben lombos fát,<br>miként azt egykoron: bennem is elültetted.<br><br>Add, óh, Uram, hogy higgyenek önmagukban,<br>és bízzanak nap mint nap egymásban,<br>s hittel higgyenek a szeretet hívó szavában.<br>Végül segíts engem, óh, hatalmas Uram,<br>hogy holtom után is örökkön adni tudjak,<br>ha csupán egy tiszta lelkű mosolyt is:<br>a reá szorulóknak.<br><br>Újraköltve: Pest - Buda, 2014. július 20.

Torkomba szorult valaha egy ember.<br>Sem kiköpni, sem lenyelni nem tudtam,<br>kiszáradt torkom szorongatta vadul,<br>ha olykor önmagamnak is hazudtam.<br>Mert:<br>A torkomba szorult valaha egy ember,<br>ki mindig őszinte és sohasem kertel,<br>hangszálaim között él, idebenn a torkomban,<br>csendben meghúzódva, olykor letorkoltan...<br>Mert:<br>A torkomba szorult valaha egy ember.<br>Egy nálam méltóbb és igazabb lélek,<br>ki bízik igazságban, emberségben, hitben:<br>Kit megváltásomra küldött a teremtő Isten.