Higgy bennem, ha fúj a szél,<br>s én a kabátom alá rejtelek,<br>higgy ha szakad a tél,<br>hogy úgy ölelhesselek.<br>Karomban együtt<br>várjuk a csodát,<br>mikor a kikelet még oly messze van,<br>s ha majd leveti tél hideg zubbonyát,<br>ne higgy az üres szavakban.<br>Mások kik tavaszt ígérnek,<br>jussuk ne légy oly könnyedén,<br>tudd, hogy mindig itt vagy velem,<br>a szívem legbelső rejtekén.<br>Megóvlak örökké,<br>s féltve őrizem,<br>perceink minden pillanatát,<br>ahogy az élet mély gödreiben,<br>nyertünk meg együtt közös csatát.<br>Azt is amikor a szél zúgott,<br>körülöttünk minden elbukott,<br>s te hittél bennem,<br>ahogy senki más; úgy ahogy<br>még senki nem tudott.

A szó elakad, a szívem megszakad,<br>mint egy haldokló égi gondolat.<br>A lelkem sír, zokog, riadt, mint egy véres,<br>kegyetlen, láthatatlan kés árnyéka.<br><br>Könnyeimmel küzdve, félve, remegve kérlek,<br>gyere vissza, lelkem legőszintébb lénye.<br>Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,<br>mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.<br><br>Már nem fáj neked, drága édesapám,<br>ki mindig óvott, védett, mint egy édesapa a legnagyobb álmát.<br><br>Örökké a szívemben fogsz élni, és ha az égre nézek,<br>tudom, hogy a legnagyobb csillag ma is nekem fénylik.<br><br>Mert eljött a búcsú, legfájóbb ez nekem.<br>Soha nem felejtem el utolsó mosolyod,<br>mely szívem legfájóbb pontján egy zord, téli viharként tombol.

Nincs apelláta, nem lehetek renitens, <br>Nem vagyok már érettségiző eminens… <br> <br>Érettségim van és ballagok az életúton, <br>Érett vagyok, én már csak elmerengek a múlton. <br>De nem azért, mert nincsen jövőm! Ó azt még élem, <br>Igyekszem élvezni, ha hóesésben lesz részem. <br> <br>Majd megyek az állatkertbe, simogatok orrszarvút <br>Vagy megyek a hegyekbe és bejárom, mi ősvény út. <br>Lemehetnék akár Tiszára és kishajóval hajókáznék, <br>Oda velem eljöhetnének, barátomék, a Poétáék. <br> <br>Mindezt nem kell megtagadnom, majd jövőre kezdem, <br>Csak előbb jön a szilveszter, azt jól át kell élnem. <br>Lassan sötét el is kezdődik, feltekintek az égre, <br>Azt gondolom, újév lesz mire ennek az éjnek vége. <br> <br>Nincs apelláta, nem leszek én renitens, <br>Én… rég voltam érettségiző eminens… <br> <br>Megesd, év vége jő és lásd a szilveszter került elő <br>Az éjféli pezsgős köszöntéstől jön az öröm elő. <br>Ha majd elérkezik az év vége, múlassunk, remek lesz, de <br>Jókedv domináljon, esetleg gondolatunk szálljon messze… <br> <br>Ha az élet gyötör, változtatni kellene, <br>Szilveszterkor fogadd, úgy lesz… akár lehetne. <br>Éjfélkor durranjon pezsgős üveg, repüljön a dugó, <br>Jókedvvel koccintsunk, senki ne legyen nagy medve… morgó! <br> <br>A szilveszterest, petárda szikrázó, csillámló fényülete, <br>Újév hóviharos, fergeteges mást, évhozó lendülete… <br>Ha majd elsején kinézek és a táj ködös, <br>Kiszólok: emberek! Boldog újév is közös… <br> <br>Nyomás tovább, jönnek az újabb és újabb évek, <br>Éjfélkor kortyolom a pezsgőt érzem, hogy élek. <br>Gyerekek! Ünneplők! Szilveszterkor együnk, igyunk, meg táncoljunk <br>És éjfél után új élet folytatásba végleg kirándulunk! <br> <br>Így teszek, nincs apelláta, nem vagyok én már eminens, <br>Én bizony úgy teszek, jövő évben sem leszek… renitens. <br> <br>Vecsés, 2013. december 8. – Kustra Ferenc József- íródott: szilveszteri önéletrajzi írásként… <br>

Reggel óta ködös szél lengi be a téli tájat, <br>A fák fagyott dérből készíttetik a ruháikat. <br>Nézem a lakásból, a szórt fényt az ágakon, amin megtörnek. <br>Érzem orromban az illatát az óévnek és az újesztendőnek! <br> <br>Alkoholmámoros hajnalon, majd lesz üvöltés, <br>Hogy jobb legyen az újév, szívszaggató könyörgés... <br>Ne feledd, bármit teszel a múltra nincs már kegyelem! <br>Bármit megtettél, az már a tied… már történelem. <br> <br>Azt véled, hogy értelmetlen minden, és tehetetlen bolyongasz? <br>Pedig nem! Az életed kezedben van… akkor minek szorongasz? <br>Az óévi életünk olyan, hogy már épp, hogy csak pislant, <br>Mindjárt betoppan az újév, ő majd mindent összecsillant… <br> <br>Fogadjunk együtt: Szeretetet, békességet, <br>Együttműködést, egészséget, fényességet. <br>Legyen majd egymáshoz, sok türelmünk <br>Mert nem jó, ha hamar fogy… így kellünk. <br> <br>Rögtön éjfél, most csak mulassunk és vigadjunk, bontsunk pezsgőt, <br>Szeretteinkkel kívánjunk jókat, vigasztaljuk esendőt! <br>Az újév szele majd elfújja a múlt, romlott élet bűzét, <br>Jő az újév, és majd visszaadja az emberi lét tűzét. <br> <br>Vecsés, 2012. december 29. – Kustra Ferenc József <br>

Éjfél után az újév lassan, tántorogva indul, <br>Sokat ivott, de megy már előre… így még csak vidul. <br>Még csak a járdán oson, dülöngélve, félve, <br>Majd’ előtűnik, egy sikátorból… egy évre. <br> <br>De aztán meglátjuk a hóesésben <br>Ahogy magához tér a lámpafényben… <br>Reggel majd, mikor pirkad, üdvözli az első napot, <br>Jókívánságok miséjére felkérjük a papot. <br> <br>Délután még tűnő napsütés volt a havas tájon, <br>Majdnem elhittem, hogy visszatekint, s jő… a nyár újból. <br> <br>Zsebórám az időt, kéregként vési a tenyerembe, <br>Közeleg az éjfél, már csak percek… itt lesz óév vége. <br>Újkor, mint az ekevas, jó mélyre szánt... én öregszem… <br>Az indián táborban már én lennék az &bdquo;Öregszem”. <br> <br>Ha beköszönt az éjfél, a sok csillagszóró mindent beföd, <br>De bizony ezt, szépet mi nem látjuk, ha azt befedi a köd! <br>Az ablakból kinézve a fák fekete árnya meztelen, <br>A sok piás ember, örömünnepet ül, mulat fesztelen… <br> <br>Gondolkozz! Nézz az újévbe, építs azt jövőre, <br>Történjék bármi… Te állj fel, így juthatsz előre! <br>Hagyj nyomot a világban, hisz megjön a perc, az utolsó, <br>Gondold végig utadat, hogy ne legyél a legutolsó… <br> <br>Majd kimegyek az udvarra, suttogok kicsit a szélbe, <br>S amit akarok, talán eljut a mindenség kékjébe… <br> <br>Vecsés, 2012. december 18. – Kustra Ferenc József <br>