Érzem semmi vagyok, de mi lehetnék? című versre reagálva. /<br><br>Ne hidd, hogy semmi vagy, ki így tud érezni,<br>Szavakban égő tűz, az nem tud vérezni.<br>Te vagy a bíbor, s nem csak esti köntösön,<br>Fény vagy, ha halvány is - de itt vagy, s köszönöm.<br><br>Lehetsz sugár, ha nem is tűzőn ragyogó,<br>Mécses is melegít, ha fázik valahó<br>Lehetsz fa az erdőn, ki csendben álmodik,<br>Gyökérrel tartja meg, mi mást ledönt a hit.<br><br>A megalázás mélyén kincs a lelked ott...<br>Hisz ki szenved, érez, s érezni... alkotott.<br>Nem győzhet le az, ami bánt - csak más ruhát vesz fel,<br>De te légy az, ki magát újra-újra felemel.<br><br>A húsvét hétfő múlt, mint minden rossz idő,<br>S a holnap rejt csodát, nem csak sötét erő.<br>Ne várd nagyon kaszást - várj inkább egy mosolyt,<br>Mitől a szív csendben újra dobog, egy szót...<br><br>Mert vagy - és ez elég. És több vagy, mint hiszed,<br>Kicsiny láng, de olyan, mely világot vihet.<br>És ha úgy érzed is: ez csak gyenge remény,<br>Tudd, hogy most neked szólok - hiszek benned én!<br><br>Siófok, 2025. április 23. -Gránicz Éva-<br>Írtam: egy poéta társam vigasztalására.

Nádak rejtekén,<br>vizicsibék motosznak.<br>Esthajnalcsillag.<br>*<br>Nád susog csendben,<br>halraj rezdül alatta. <br>Szél még nem ébred.<br>*<br>Vadkacsák sora,<br>vízgyűrűk szőnek titkot.<br>Víz suttog mesét.<br>*<br>Hattyúlebegés,<br>mint fehér álom volna.<br>Csendben száll tovább.<br>*<br>Csér a magasban,<br>figyeli a parti zajt.<br>Kavics csobbanás.<br>*<br>Tavaszi szellő,<br>Nádasban csicsergés zeng.<br>Víz zöldbe simul.<br>*<br>Hirtelen szél kél,<br>a vitorlák dagadnak.<br>Táncoló hajók.<br>*<br>Sirály vijjogva, <br>ível a tó felett át.<br>Szél fodroz csendet.<br>*<br>Tajtékos hullám,<br>korbácsolja a partot.<br>Balcsi szíve zeng.<br>*<br>Szél elcsitul már,<br>csak a hullám emlékszik.<br>Parton csend honol.<br>*<br>Tükröt tart a tó,<br>naplemente színe úsz.<br>Szél se rezzen már.<br>*<br>Nap lebukik túl,<br>víz kisimul, csend pihen.<br>Csillag ül parton.<br><br>Siófok, 2025. április 23. Gránicz Éva-<br>Írtam: Eredeti Basó féle haiku csokorban

Mikor a szív újra érez...<br><br>Szív hét lakatnál,<br>kulcs rég sötétbe veszett.<br>Most mégis nyílik.<br>*<br>Csöndes kopogás,<br>idegen, ám ismerős.<br>Remeg már zár is.<br>*<br>Rozsdás zár reccsen,<br>egy érzés óvatosabb...<br>Belép és marad.<br>*<br>Szívem ajtaja<br>nyílik, mint sosem előbb.<br>Valaki belép.<br>*<br>Azt hittem, nem lesz<br>de lám, a fény visszatér.<br>Régi sötétre.<br>*<br>Nem hittem többé,<br>de ő máshogy érkezett.<br>Nem tört, csak várt rám.<br>*<br>Érzés közeleg, <br>nem kérdez, csak ott marad...<br>Ajkam nevét súg.<br>*<br>Szívem rég hallgat,<br>de most a csend közepén. <br>Valaki beszél.<br>*<br>Lakatról lakat<br>hullott - és nem félek már!<br>Újra szeretni.<br><br>Siófok, 2025. április 19. -Gránicz Éva-<br>Írtam: Senrjú csokorban

Piroslik bár az alma héja szépen,<br>Belsejét féreg rágja, csöndes mélyen.<br>Bár kívülre ékes, a látszat csalóka,<br>Egy láthatatlan métely belülről pusztítja.<br><br>Így van az ember is e zord világban,<br>Félelem marcangolja, rejtve magányában.<br>Ha nincs, ki mellé álljon, ki segítő kezet ad,<br>A fájdalom még mélyebb, s a lelke megroppan.<br><br>Az ember elvész ? magára maradva,<br>Reménytelen a sorsa, s minden egyes napja.<br>Tanácstalan bolyongás csapdájában van,<br>Keresi az utat, de nem leli magában.<br><br>S már-már feladná, hogy van mégis kiút,<br>Mikor a remény fényes sugara érkezik az út.<br>Nem ereszti, ha rálel egyszer,<br>Erőt nyer általa, s új útra léphet mégegyszer.<br><br>Siófok, 2025. április 8. -Gránicz Éva

Az est láthatatlan érkezik,<br>Csendben suhan, mint hűvös szél,<br>Árnyékba vonja perceink,<br>S a fény lassan szárnyra kél.<br><br>Sötét palástját kitárja lágyan,<br>Csillagok gyúlnak fent az égen.<br>Holdfény játszik tó tükrén bátran,<br>S álmodik a világ, szépen.<br><br>Láthatatlan árnyak ölelnek,<br>Egy bagoly visít a csendben élesen,<br>Az utcák néma dallamot zengenek,<br>S az est mesél a csillagfényben.<br><br>Szívem is nyugszik, elpihen lassan,<br>Vágyak alszanak, gondok némán,<br>Álmok szövik szelíden, halkan,<br>Az éjben rejlő csend titkát.<br><br>Hajnalfény bontja majd a fátylat,<br>Ám most még őrzöm az est hangját,<br>Míg a világ pihen, álmodozgat,<br>Az éj csendben rám borítja magányát.<br><br>Siófok, 2025. március 31. -Gránicz Éva