Van, hogy láng vadul kisarjad a szürke hamu alatt, <br>Ami aztán, amorffá kormozza a maradt falat. <br> <br>Vadonatúj hóember eladó, <br>És házilag összeállítandó! <br> <br>Az árnyas szobámban sok meleg napfény, hirtelen összegyűlik, <br>A sivatagi kaktuszom már elszáradt, most gyorsan kinyílik… <br> <br>Míg egy szép barnamedve, a bokrosban a somot legelészi, <br>Addig tán’ fölséges öröm lesz, ha csendben messzire tudsz futni… <br> <br>Ha a csóka, szemet vetett a fénylő szemlencsédre, <br>Vesd magad hasra és élvezd, hogy milyen a sötétben. <br> <br>Van tojásunk, sonkás tojást csinálhatnánk, <br>De a hűtőnk üres, nincs egy szelet sonkánk. <br> <br>Egykedvű lett már minden megálmodott álmunk… <br>Szenvedélyes lesz tűz, még lobbanásra várunk. <br> <br>Mostanában több mint rongáltan és rossz passzban vagyok <br>És magam alatt, égig érő mélységekben… lakok. <br> <br>A szakítás talán lehet kedves a szívünknek, <br>De, mindenképpen szomorú a bánó lelkünknek. <br> <br>A téma, figyeld, mind az utcán hever, <br>Ha felismered, majd lábadról lever! <br> <br>Az életben érheti bármekkora, sorsfordító tragédia is a peches embert, <br>Valami kimozdítja lelkiállapotából, változtatásra, cselekvésre késztet… <br>Utólag kiderül, ebben a vigasztaló humor, gyógyító ereje bőszen részt vett. <br> <br>Vecsés, 2019. január 3. – Kustra Ferenc József <br>

Élvezted-e az élet-templomot belengő békét, nyugalmat? <br>Vagy az életed frontján valahol, megtaláltad-e a vigaszt? <br>Mikor te megszülettél, megkezdődött az &bdquo;élet-halál játszmája” <br>És ha már sokat éltél, akkor kerül a téma, &bdquo;meghallgatásra"! <br> <br>Lehangoló és elkeserítő látvány visszanézve az életed? <br>Tudsz-e te bármilyen rossz körülményről, mi okozhatja a végzeted? <br> <br>Vakolatlan falak, törött lábú székek, <br>Bennem föltolulnak... békétlen emlékek. <br>Legtöbbször a sorsunk kegyetlen meg durva, <br>Máskor úgy tesz, mint ki két kézzel ad vissza. <br> <br>Bizony minden csak rideg és kopár! <br>Élek... sok értelmetlen éve már. <br>Nem tudni van-e jövőm… mi sem vár. <br> <br>Tudtam pedig én a mások szemébe kacagni, <br>Sőt, volt lehetőségem kézen fogva sétálni. <br>Sohasem hazudtam, nem voltam becstelen, nem csaltam, nem loptam, <br>Másoknak, arra érdemesnek magamból, életemet adtam. <br>Fölöttébb furcsa minden, tán’ magamat sem ismerem? <br>Már, nincs, amit tehetnék, hogy a fájdalmam felejtsem… <br> <br>Már omlanak a falak, eldőltek a székek, <br>Már el nem múlnak… a bágyasztó, rossz emlékek… <br> <br>A sorsom az, hogy érzem, meghalt már bennem a vágy, <br>Osztályrészem, mire várhatok… egy koporsó-ágy… <br>Ott aztán végre, gondok nélkül hanyatt dőlök, <br>Ott már, fránya élettel, kicsit sem veszkődők... <br> <br>Fáj a múlt, a nem létező jövőmtől roppant félek, <br>Úgy érzékelem, hogy alkalom sincs, hogy... akkor élek… <br>Úgy érzem, ha jő idő, elmegyek, csendben kihalok, <br>Üvöltenék a holdra, mint farkas… inkább hallgatok. <br> <br>Te élvezted-e… élet-templomát belengő békét, nyugalmat? <br>Vagy te az élet harcos frontján bárhol… megtaláltad a vigaszt? <br> <br>Vecsés, 2016. január 11. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok, <br>Egymás közt somolyognak… tavaszi jó-meleg hozók… <br>A kertünkbe simán betörő szellő hadoszlopok. <br> <br>Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon, <br>De így is látom, hogy a napszállta erősödik… szúnyog csípett nyakon… <br>Ülök csendben a kerti padon, kicsit csukott szemmel nézek… igy vakon. <br> <br>A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak, <br>Nézem, az ég kékje az estve jövetelével sötétebb azúr lesz, lenyugosznak… <br>A Nap sugárai láthatóan csak úgy vékonyodnak, elmennek, már nem kapkodnak. <br> <br>A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog, <br>Az utolsó fénysugár, olyan mintha kis kócos lenne, Nap lelke halkan mosolyog… <br>A Nap elfelé megy, setét idefelé jő és ahogy sötétül, látom mosolyog. <br> <br>Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé, <br>Fölállok, hogy jól lássak, sugárak arcán kicsike mosoly, viszik sötétbe belé… <br>Munkától fáradt sugarakat setétség gyorsan nyelé, rohannak setétbe belé. <br> <br>Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának, <br>Nap is vágy aludni, majd reggel az azúrba jól belekandikál, vége a mának… <br>Volt egy kis bíborral bekent azúr, de a setét szinte tolakszik, vége a mának. <br> <br>A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának, <br>Látható, már lassú lett, a nagy setét meg tavaszi mosolyt ereszt, vége a mának… <br>A Nap arra vágyik, mire hazaér, valaki ágyazzon, alszik, vége a mának. <br> <br>Vecsés, 2018. április 21. – Kustra Ferenc József- írtam: 3 soros-zárttükrösben, ami az én fejlesztésem. Olvasni úgy kell, hogy az első két sort egyben. utána a 2. és a 3. sort egyben, igy lesz meg a vers gondolatisága. <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>Nem szokásom bűnt, de vétket vagy mást sem elkövetni, <br>Nem leszek bolond magamat ellehetetlenkedni. <br> <br>Én bűnügyi nyomozótiszt és poéta natus-doktus vagyok, <br>Én ez voltam, vagyok, sőt, már halálomig ezek is maradok. <br> <br>Vecsés, 2025. február 7. -Kustra Ferenc József- íródott: mint önéletrajzi írás! <br>

Digitális fények, pixelek varázsa,<br>Képernyők erdeje hív, csábít magába.<br>Billentyűk ezüstje ujjaid igája,<br>Szüntelenül táncol, élményekre várva.<br><br>Napsugártól édes, aranyló vaklárma.<br>- „A világ kívül él” – suttogja anyácska.<br>Dac felel és szemek keserű izzása:<br>- „Valóságos ez is! A kintit kiváltja!”<br><br>Szívdobbanás búgja, unalom a málha.<br>Kiborgként ellenben csúcsélmény a játszma,<br>Immerzív látványok korlátlan csatája,<br>Virtuális terek végtelen magánya.<br><br>Beszélgetés indul, családjuk javára;<br>Online és offline lét - mi a megoldása?<br>Legfájóbb megélés az ősök számára:<br>Távolság, ridegség, kapcsolat hiánya.<br><br>Konzulens és szülő egyaránt belátja;<br>a net nem ellenség, de nem is a barátja,<br>eszköz csak, praktikus, kétirányú utca.<br>Sorsunk a kezünkben, egyensúly a kulcsa.