Ez a mai reggel… <br> <br>(Bokorrímesek) <br>Reggel van! Ma fog elmúlni a már tegnapi holnap, <br>Estére meg megérkezik a mai, de majd’ tegnap! <br> <br>Ébredtem, reggel van! Holnap meg majd elmúlik a holnapi holnap… <br>Holnap estére már erősen mólóban lesz a holnapi holnap… <br> <br>Nincsen nekem szegénynek semmi másom, <br>Csak régi, ősi rongyos nagykabátom… <br>Nyári melegben táskában hurcolom... <br> <br>Állok vakablakom előtt és bambán bámulok kifelé, <br>Annyira nem látok semmit, hogy a lelkemet hideg lelé… <br>Mérlegelem, hogy ez maga köd? Eszem csak kifelé mené… <br>* <br> <br>(3 soros-zárttükrös trió) <br>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm, <br>Én vagyok magamban, magamnak esendőm… <br>Nincsen nekem se kutyám, se csengő-bengőm. <br> <br>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom, <br>És lám lőn… lehet holnap talán jobb lesz… mi is volt álmom? <br>Reggel majd a holnapi nappalba zuhan fáradt álmom. <br> <br>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom, <br>De engedtessék meg, hogy saját életemet káromolom… <br>Talán, hogy mi van életemben, jobb, ha nem firtatom, mondom. <br> <br>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik, <br>Vágyak fénye lehet, eme álmom fénye… csukott szemem alatt már ébredezik… <br>Reggel az álmom zálogban éledezik és csukott szemem alatt ébredezik. <br>* <br> <br>(senrjon) <br>Minden reggelre új nap <br>Jelenti, hogy ő a mai nap. <br>Fogy a sok holnap… <br> <br>Visszaút nincsen, éjfél <br>A vízválasztó, ez maholnap! <br>Eltűnő holnap… <br> <br>Régmúltnak meg láncai <br>Nincsenek is, itt… más halál győz! <br>Elhalnak… napok! <br>* <br> <br>(senrjú) <br>Mindig új holnap <br>Ami csak jókat regél… <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Mindig jár erre <br>Új holnap… biz’ új mese. <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Mindig érezni, <br>Holnap közeledését. <br>Te hazugság-gép! <br> <br>Érezni az új <br>És ez maga a bulvár… <br>Te hazugság-gép! <br>* <br> <br>(HIQ) <br>Várjuk vagy <br>Sem, holnap… jövőt? <br>Hah! Jövő? <br> <br>Tudjuk jön, <br>De mit hozhat ránk? <br>Vak reggelt? <br> <br>Álmaink <br>Tán’, összetörtek? <br>Vagy törnek? <br>* <br> <br>(Tízszavas) <br>Minden semmi, csak éljük életünket, <br>Igy jó holnapok… meglepnek bennünket! <br> <br>Este elalszok, majd reggel ébredek. <br>Alvásban volt álmom? Ezen révedek…. <br> <br>Éjfélkor holnapért, soha nem ébredek, <br>De néha reggel, izzadtan kelek… <br> <br>Vecsés, 2024. november 25. -Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, amikor meditáltam <br>

Vitorlás hajó volnék, de vitorlám szakadt <br>És szellő sem rezdült. <br>Szelném én a vizet, de bizony helyben maradt <br>Lelkem és megrendült. <br> <br>Fölismerem, a vitorlások kora lejárt, <br>Ez hajó már nem sikk. <br>Szakadt gályák, lékkel küzdenek, sok-sok rabbal, <br>Izzadtságon siklik. <br> <br>Globalizált fogyasztói társadalomba, <br>Evezni nem lehet. <br>Mert a nagyok, liberalizmus hívek hada <br>Fújja a vad szelet. <br> <br>Elveszejtik végleg, értékőrző hagyományt, <br>Lekopaszítják a létet. <br>Összeveszejtik ősi, régi családokat, <br>Bizonytalanítsák létet. <br> <br>Én ehhez már nem alkalmazkodok. <br>Én csak úgy a lét szélén surranok. <br>Társaimmal együtt elhamvadok, <br>Történelemből… kihullajtatok. <br> <br>Vecsés, 2005. január 22. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Apámnak<br>Rég nem szól szemed metsző szürkesége,<br>mikor a füstben megélt borízű esteken a szív<br>némán verdesett, néztél, így szeretve.<br>Emlékszem, kérges kezed tétován hanyagul simított<br>hajamba, madarak fészke, mondtad csak<br>úgy magad elé, majd mesébe kezdtél.<br>Tanúja voltál nagy időknek, ki látott<br>halált-életet, féltél, reméltél vagy<br>sírva Istennel perlekedtél.<br>Üvöltő semmi szó, aztán csend.<br>Átok ez, nyúlt pohárért, indulattól remegő kezed,<br>így lett vasalt fehér inged vakító emlékezet,<br>míg régvolt ünnepi ebéd zajai fénylettek.<br>Majd hajad ezüstkoronaként,<br>megakadt homlokod ráncain, mint valami téves glória.<br>Néztelek így szeretve, de már nem szól szemed…

Majd egy nap, ha összegyűlne bánatod,<br>s lelked megnyugvást, vigaszt keres,<br>sajgón fájnak az esték és nappalok,<br>a pilládon csorduló könny is jeges.<br><br>Amikor rád lehel a magány, gyáván elárul,<br>sóhajod szomjas, végtelen égi-áradat,<br>s a hajnali hold nevetve az arcodba bámul,<br>felhőtlen égen is rajzol homályos árnyakat.<br><br>Akkor figyeld a szellőt, fiam... hallgasd a hangokat,<br>ahogy lassan melléd oson s megsimogatja lágyan arcodat!<br>- Én ott leszek veled... mesélek, mint rég, mikor ölembe kaptalak,<br>s te úgy aludtál el, hogy a karomban ringattalak.

Az utolsó emlék...<br><br>Az utolsó emlék, libbenő kabát,<br>az eltűnt bársonycsók ajkamon<br>ízlelt mámor, parázslik, hagyom,<br>míg lelked selymét kibontanád.<br><br>Kibontanád, ahogy szemem árnyait,<br>borítaná halkan suttogó szíved,<br>félve dobbanó, vérzik, engedem,<br>míg semmibe zuhannak álmaim.