Idő 
Értékelés 
Értékelés Csókollak ölelve, ölellek csókolva<br><br>Hangod zenéje kísért minden álomba’,<br>Suttogó szavaid bársonyát kutatva.<br>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.<br><br>Pillantásod fénye bennem lobog,<br>Mint csillag, mely csak nekem ragyog.<br>Csókollak ölelve, ölellek csókolva. <br><br>Illatod elringat, bódít, felemel,<br>Veled lélegeznék minden éjjel.<br>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.<br><br>Érintésed ösvényét követném,<br>Bőröd melegében otthonom lelném.<br>Csókollak ölelve, ölellek csókolva. <br><br>Szívdobbanásod lüktet bennem,<br>Te vagy a végzetem, menedékem...<br>Csókollak ölelve, ölellek csókolva.<br><br>Siófok, 2025. április 26.
Magányom csak gyürködik, Nusok...
<br>Lelkem hideg, mint hókupacok.
<br>Pedig voltál csókban,
<br>Meg még hasonlókban!
<br>Misztikus a létem… csak vagyok!
<br>
<br>Hogy mindig csak várok, meguntam,
<br>Szavaidból kifogyott a dallam.
<br>Nem voltál már párom,
<br>Csak egy régi árnyom.
<br>Újra szabad lenni, ezt vágytam.
<br>*
<br>Vajh’ mért nem szerettél Nusika?
<br>Nem a harc volt békénk záloga…
<br>Szeretetlenül… el,
<br>De miért mentél el?
<br>Ha tudnám hol vagy, vágy nem mála…
<br>
<br>Szerettelek, hidd el, de félve,
<br>Túl sok volt a könnyem estére.
<br>Nem volt már ölelés,
<br>Csak a vád és kevés
<br>Remény, hogy még hiszünk a fénybe.
<br>*
<br>Mentél Te, de vajon jó úton?
<br>Én innen, kapaszkodó… padon.
<br>Ma még jöjjél vissza,
<br>Holnap, nem… ez fura
<br>Hideg szél átfúj lépcsőházon…
<br>
<br>Te maradtál, de fájt, én mentem,
<br>A csönd nagy vihart keltett bennem.
<br>Ha most visszahívnál,
<br>S nem csak úgy rám írnál.
<br>Lehet, hogy lenne új esélyem.
<br>
<br>Vecsés, 2025. május 28. – Siófok, 2025. május 30. -Kustra Ferenc József- írtuk: két szerzősként a szakításról. A páratlanokat én írtam LIMERIK- ben. A páros versszakok, szerző-, és poétatársam Gránicz Éva munkája!
<br>
Hétköznapi pszichológia…
<br>
<br>(Halmazrímes)
<br>Ebből csak egy és egyfajta van… mi maga a remény,
<br>A baj, hogy a sorsa is egy… az embernek, mi kemény.
<br>Még jó, hogy néha a meggyötört… már fáradó testem az enyém,
<br>De jó lelkem lapáttal hányja ki… rímek sokaságát, mi biz’ enyém.
<br>Fontos leszögezni, rímeim működnek… a lelkem és az esze együtt működnek.
<br>Reményem nem elveszett, bennem van, segítve előre lökdös… mily’ helyesek.
<br>*
<br>Ne hidd, hogy csak múltad van… a jelened is tiéd,
<br>S bár vihar marcangolt, még áll a hű remény, mi véd.
<br>Lásd, minden ránc egy történet… nem a vég, csak jel,
<br>Hogy éltél, küzdöttél, s a szíved még mindig figyel.
<br>*
<br>Remény nem kiált, de ott él egy mosolyban... versbe rejtőzik, s csendesen megcsillan.
<br>**
<br>
<br>(anaforás, 3 soros-zárttükrös, duó)
<br>Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét.
<br>Tény, hogy még írom szép rímek egységét… meg mennyiségét…
<br>Tény, hogy már elmúltam én hetvenhét… aszta reménységét!
<br>
<br>Lágy, langymeleg szél,
<br>Finomas nyárról mesél…
<br>Lágy, langymeleg szél.
<br>*
<br>Tény, hogy a kor csak szám… de a lélek örök vándor,
<br>S míg verset írsz, a szív még dalol, nem csupán páncél és por.
<br>Tény, hogy rímek közt jársz… s még mindig tudsz vetni... lám!
<br>Szavakat, melyek szirmot bontanak, nem is akárhogy, bíz’ ám!
<br>*
<br>Bölcs derű éltet, léted a fénybe hajlik, rím, ha zenél a remény sose múlik.
<br>**
<br>
<br>(Bokorrímes trió)
<br>Bennem én meg helyes… bennem rögzíti,
<br>Érzem egy kicsit olyan… mint jövő életúti.
<br>Nyárelőben a szelecske… csak lágyan, szeretettel simogat,
<br>Nyáreleji ez a szelecske… arcom, nyakam, körbe simítgat.
<br>
<br>Olcsón és gyorsan robog velem az életvonat,
<br>Érzem mindent megtesz, hogy nője haragomat.
<br>Mintha fej felőli jégpáncél alatt lennék,
<br>Egy kis szabadságért bármi megtennék.
<br>
<br>Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors,
<br>Még igazán boldog sem voltam, nem adta sors…
<br>*
<br>Simogat a szél, mint emlék, mit jó szívvel idézel,
<br>Az út néha nehéz, benned a dallam még énekel.
<br>Nem volt mindig könnyű, de lehet más, tudod már,
<br>Tűz benned is él, nem csak kívül a napsugár.
<br>*
<br>Hív a derűs láng, széllel ébred az álmod, benne a holnap tiéd, s vezet a vágyad.
<br>**
<br>
<br>(HIQ közös duó pár)
<br>Én remény
<br>Velem együtt él.
<br>Bízzak… kér!
<br>*
<br>A remény,
<br>Veled együtt él!
<br>Mindig bízz!
<br>**
<br>
<br>Vecsés, 2025. május 25. – Siófok, 2025. június 5. -Kustra Ferenc József- írtuk két szerzősnek alloiostrofikus versformában, Gránicz Éva poéta-, és szerzőtársammal.
<br>
A rosszat nem, mert visszaüt… hétköznapi pszichológia…
<br>
<br>Egész életemben a béketűrés és kötelességérzés apostola voltam,
<br>A fordíthatatlanba törődő, szeretet terjesztő, béke-hitvivő maradtam.
<br>Hetven éve -immár- ilyen vagyok, ilyennek születtem, ilyennek neveltek,
<br>Meg a környezeti hatások is belém, ilyeneket –csak jókat- leheltek.
<br>
<br>Jó
<br>Éled.
<br>Szívvel lát.
<br>Békét teremt.
<br>Érzéseket szül.
<br>*
<br>
<br>Igyekeztem, mindig mindenben gondossággal, szeretettel eljárni,
<br>Figyelmeztem, hogy jellemem, erkölcsöm, létem igyekezzen maradni.
<br>Gondot viseltem, hogy szívembe mindig csak színtiszta szeretet kerüljön,
<br>Meg egyébiránt, hogy tiszta lelkem, világító lángja soha ne hűljön.
<br>Igyekvén, hogy a mutatkozó szellemi felsőbbségem kellő szerénységgel is társuljon,
<br>A körültekintő gondosságom, mélyreható hitemben megfelelő társra találjon.
<br>
<br>Igyekezet fontos,
<br>Lágyan simogat szépsége.
<br>Ilyen jónak lenni?
<br>*
<br>
<br>A nyilvánvaló és általános emberségem azonban az életem gúzsa volt,
<br>Reményim, nem teljesültek, végzet sehogyan nem engedte… sőt, reális is koholt.
<br>Mindenkor, ha módom volt, a nemes viselkedést és a szépet gyakoroltam,
<br>A jóságos emberszeretetben hívságmentesen példamutató voltam.
<br>
<br>De
<br>Sokszor
<br>Jutalom
<br>Cseppnyi sincsen.
<br>Egy mosoly se ér.
<br>*
<br>
<br>Az emberi létem, általam "elpazarolt" kincsei mind-mind elvesztek,
<br>Ha nem, akkor meg hosszú életemben, épphogy a saját káromra lettek!
<br>Az emberszeretet a földiek bajaira, nem több egy új hírnél,
<br>Így előnyét nem, végzetes hátrányát tapasztaltam, majd’ mindenkinél.
<br>
<br>Még
<br>Él - e
<br>Valahol
<br>A szeretet,
<br>Nem tudni - bízni!
<br>*
<br>
<br>Áhítatos emberségem nem hatolt bele elutasító lelkekbe,
<br>Emberségem, mint saját erényem, nem hatolt be hiány-gazdag lelkekbe.
<br>Mára már biztos, az egyéniségem és a szellemi világom olyan,
<br>Hogy mit kisugárzok, az elől elugranak, hiszik, jön egy káros folyam…
<br>
<br>Ha
<br>Jó vagy.
<br>Ellenség
<br>Megtalál még
<br>Barát helyett is.
<br>*
<br>
<br>A létem elevensége is káromra volt, a sok tutyi-mutyi között,
<br>Mit már az óta bizony tudok, borzasztóan sok közöttük, lökött-törött.
<br>A magyar lélek, a kedély és a nyájasságom csak ellenérzést keltett,
<br>Pedig nálam ezek végtelen források, de a gyengébbeknek nem kellett!
<br>Nyilvánvaló hát, éltemben a szenvedés, fájdalom ölelte a lelkemet,
<br>Mert többre tartottam öket, az ismert és nem ismert, de balga embereket.
<br>
<br>Balgaság gyilkolhat,
<br>Megfojthat engem is talán?
<br>Jobb volna vigyázni.
<br>*
<br>
<br>Minél több jót tettem, az öröm és a lelkesedés, úgyabbul, inkább fölös lett,
<br>Elismerést, dicsőséget, nem vívtam ki, legtöbbjük akáctüskével fizetett…
<br>Történt volt így, lőn hosszú életem, de érdemtelen emberektől, ez lehetett.
<br>
<br>Jó
<br>Elfér
<br>Kis helyen,
<br>Mert nincsen sok
<br>Belőle most már...
<br>*
<br>
<br>Ahogy mind nagyobb lőn nálam a nyomorúságos kilátástalanság,
<br>Annál nagyobb bővérűségben kevesebb lón fokozott felajzottság…
<br>Minden időkben tettem természetes dolgomat,
<br>Igyekeztem, meg soha nem tagadtam magamat!
<br>Az életem úgy történt, hogy egész életemen át harcoltam
<br>A végzetem ellen, de a végzet nem tágított, jót nem kaptam…
<br>Jó szót, elismerést, dicsértet, alig kaptam az életben,
<br>De a gaz rossz persze, mikor rám támadt, volt már tömegében…
<br>
<br>Dilemma az élet.
<br>A jótett az csak széptevés?
<br>Minek mást bántani...
<br>*
<br>
<br>Az embernek csak utólag derül ki, a sorsa mire érdemesítette…
<br>Engem, úgy tűnik semmire, -tőlem mindent megtagadott- semmilyen érdemre…
<br>A végzetem mindig velem tartott és biz’ ellenem volt,
<br>És a sok szép reményem, az ablakon kiszállingózott…
<br>
<br>Vecsés, 2018. május 21. – Mórahalom, 2018. december 21. – Kustra Ferenc József– a verset én írtam az apevákat és a HIAQ –kat szerző-, és poéta társam: Farkas Tekla.
<br>
(3 soros-zárttükrös)
<br>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd,
<br>Hogy ez maradjon… én leszek a te őröd…
<br>Mint kínai selymes, sima szövet, bőröd.
<br>
<br>(HIQ duó)
<br>Mindenhol
<br>Ilyen, kedvelem…
<br>Élvezem.
<br>
<br>Édes az
<br>Érzés, de remek…
<br>Kedvelem.
<br>
<br>(leoninus duó)
<br>Ha engeded folyvást is csókolom… kezedet ki nem hagyom…
<br>Ez még nem bűn előidéző… még farbát is veszem elő...
<br>
<br>Vecsés, 2019. április 9. – Kustra Ferenc József– írtam: alloiostrofikus versformában, a szerettemnek. Önéletrajzi írás.
<br>
