senrjú stílusú haikuban <br> <br>Falevél hullik, <br>Elfáradt nyári világ. <br>Öregedő nyár. <br>* <br>Évszakok váltják <br>Egymást, szépen, sorrendben. <br>Mind elvonulnak. <br>* <br>Csodálni való, <br>Varázslatos természet. <br>Én természetem? <br>* <br>Édes-keserű <br>A múltba visszamenni. <br>Gondolat szárnyán… <br>* <br>Hatvanhét év sok! <br>Innen kell visszanézni. <br>Homokóra jár! <br>* <br>Távolba vész, a <br>Hosszú gondolatsorom. <br>Minden, múlt messze. <br>* <br>Kis béke puszi <br>Cuppantás, szélviharba… <br>Lebontja tetőm. <br>* <br>Őszöm játszik, <br>Megtréfálja a nyaram. <br>Úton, mint vándor. <br>* <br>Nap hunyja szemét. <br>Lemond az ősz javára! <br>Ősz nem virradat. <br>* <br>Tudom, eljött ősz, <br>Keserű emlékezni… <br>A tél kezdődik… <br>* <br>Majd, dacolok én <br>Hosszú ősszel és téllel. <br>Ez tán’ életcél. <br>* <br>Alagút, vak út, <br>Nem látni benne semmit... <br>Lehet, nincs vége? <br> <br>Vecsés, 2014. augusztus 30. – Kustra Ferenc József <br>

Poéta vagyok <br> <br>Éjjeli álarcom, ha felveszem a vaksötét éjszakát <br>És elcsendesedve, csukott szemmel álmodok, nyáréjszakát… <br>Megidézem én, mint sámán, vad dobokkal a múlt vonalát. <br> <br>Ha tél lenne, lángomra csendben hullna a hó, <br>De most jó idő van, halkan kiáltom: hahó! <br>* <br>Csak írni folyvást, <br>Tentával ecsetelni. <br>Szórakoztatás. <br>* <br>Toll szánt papíron, <br>Új gondolatfelhő lesz. <br>Odakint esik. <br>* <br>Fátyolfelhők csak <br>A napot takarják el. <br>Nem inspirálók. <br>* <br>Bárányfelhőcskék <br>Jó gondolatébresztők. <br>Karcol a lúdtoll. <br>* <br>Falba, beégnek a gyertyacsonk fények, <br>Amorfak a fény-árnyék jelenségek. <br>Kezdődő sötétben, már a betűket is böngésznem kell, <br>Vaksizok már, de nagyon érzem, hogy még sokat írnom kell… <br> <br>Vecsés, 2015. december 16. – Kustra Ferenc József – íródott; - versben és európai stílusú haikuban… <br>

Válasz, csak filozofikusan lehetséges… <br> <br>(leoninus duó) <br>Kétségem nem élem, lehetetlenségemben épp' ez lehet tehetetlenségem. <br>Kétségem nekem eredeztetett lehetetlenségem, de ez nem lehet végem. <br> <br>Életegységem nem tesz értem… ezen élettelenségem nem kellene nekem. <br>Életvégem menetbe...meglesz nekem, de nem lesz kétségtelen… még él-e hegyem? <br>Nevetem rendre beteges, veszélyes élethelyzetem, szépet meg elkergetem… <br>* <br>(senrjon) <br>Lehet, hogy eszementem… <br>Mélységem énértem feltéptem. <br>Lehet elkéstem? <br>* <br>(senrjú) <br>Rendre elvérzem… <br>Hegyemen ébredezem. <br>Erre emlékszem. <br>* <br>(Septolet duó) <br>Hegyem révészem, <br>Nekem félpénzem <br>Érzékem, <br>Érzésem, <br>Készpénzem. <br> <br>Elnézem, elkéstem, emlékszem… erkélyem. <br>Vészfékem, nézségem, érmem… <br>** <br>Felmértem, elvérzem, <br>Jelképem jelvényem? <br>Nékem népem, sérvem…. <br> <br>Megéltem, <br>Féltem, késtem, kérdtem, <br>Életem szekrényben? <br>Mélyében! <br>* <br>(tíz szavas) <br>Kétséget velem, értem veszett ebek, <br>De rendre és ellenben esek! <br>* <br>(HIQ duó) <br>Elmegyek, <br>Hátha elesek… <br>Hehezek… <br> <br>Mesélek, <br>Legyek ember-e… <br>Nehezen… <br> <br>Vecsés, 2024. május 21. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként, az önrontó sorsról, eszperente műfajban. <br>

A félelemtől reszketve hallgatózom, <br>Kopog-e lépte felém, jön-e jó sorsom. <br>A megkönnyebbülés ismert érzésével <br>Fogadnám, mi azonos a szerencsével. <br> <br>Én őt eddig a pech álarcában láttam, <br>Azt meg, hogy majd leveszi, hiába vártam. <br>Fájdalmam nagy, szinte narkózisban vagyok, <br>Így azt sem tudom, már élek-e vagy halok. <br> <br>Budapest, 2000. május 30. – Kustra Ferenc József <br>

Elhagyatottan járom utamat, elhagyatott úton, minek pora csak szállón… <br>Kint negyven fok, harmincnyolc fokos kupéban ülök, ily’ hőségben nem is hőbörgők… <br> <br>Csak nem értem, mitől miért porzik… kinézek, itt már sín nem lakozik… <br>Jesszus, lehet, hogy akkor már defektem is van… kérdem én rezignáltan… <br>Látom itt már nincsen egy már romos állomás sem… úti forgalom sem… <br> <br>Érdekes, hiányom nincs, nem szeretnek… A közeliek oh, de lehetetlenek… <br>Olyan emberek közé lökött sors, hogy itt hiába nézem: szeretet nem bugyros… <br>Szoktam volt mondani; ’kire mit rótt a sors, azt kell élnie’… meg cipőt kefélni… <br>Látom még, már irányban vagyunk távoli pusztán, élet is jön még… nagyon lustán… <br> <br>Vecsés, 2025, július 15. – Kustra Ferenc József- írtam: leoninusban, önéletrajzi írásként. <br>