Ülök kis szobámban csendben, egyedül,<br>s a magány dacol velem: leges-legbelül.<br>Így-hát ülünk ketten, Magam, no-meg Én:<br>szűkké vált e hely, saját létem peremén.<br><br>Múlttá vállt a kor - mely oktalan dacol - <br>a harag is régen megfáradt valahol.<br>Hallgatunk hát ketten, - Önmagam és Én - <br>csendben békülünk: én az Öreg, ... és a Vén.<br><br>Békülünk a múló idővel, sorssal,<br>a görbülő háttal mint egy görbe bottal,<br>és csendben búcsút veszünk sok baráttól,<br>... végül búcsúzik az ember önmagától.<br><br>Így gubbasztok e maradék életen,<br>hisz nincs már, Ki megfogná reszkető kezem.<br>elmúlt rég, ... vagy nem is létezett talán:<br>a kétszer kettő valósága néz le ám.<br><br>Pest-Buda 2014. június 23.

Eljönnek az angyalok, <br>mikor éppen nem vagyok,<br>hoznak vigaszt végtelen,<br>mikor már nem kell nekem.<br> <br>Hol voltatok angyalok,<br>mikor hittem: meghalok,<br>s megfagyok a közönyben,<br>elhagyottan a könnyben?<br>Fagyott lelkem örökre,<br>nem talált már örömre,<br>mert elveszett mindenem,<br>s nem hozták vissza nekem.<br> <br>Hol voltatok angyalok,<br>mikor anyám lett halott,<br>vagy üvöltött gyermekem,<br>s magamat is megvetem.<br>Hitem váltott csömörre,<br>s nem találok örömre.<br>Elvesztettem életem,<br>hozzátok hát; Istenem!<br> <br>Akkor,mikor nem vagyok,<br>eljönnek az angyalok,<br>s mikor nem is létezem,<br>vigaszt hoznak énnekem. <br> <br>(Pest-Buda 2013. július 29.)

Mondd, miért gyújtod ránk a világot,<br>Te gonosz, hazug, pártos gyűlölet?<br>Mondd, miért nézed, közönyös arccal,<br>Amint testvér vadul testvért ölet?<br> <br>Mondd, honnan e hatalmas utálat,<br>Mi elpusztít minden jót és szépet?<br>Mondd, milyenné válik így a jövőnk,<br>Ha ily szennyessé vált már az élet?<br><br>Mondd, ki állítja meg e rothadást, <br>Mely az értelmet így lepusztítja? <br>Mondd, ki hozza el végre a tudást,<br> Az őrület sebeit gyógyítva?<br> <br> Mondd ki, hogy bűnös, aki testvért öl, <br>S félrelöki Őt saját testétől. <br>Mondd, hogy érdemes hinni a jóban, <br>Tisztán szeretni hittel, s valóban.<br><br>Mondd ki, Uram, hogy bűnös, aki szít, <br>Ki testvérére vad kutyát uszít. <br>Mondjuk ki mind, hogy: Örökre vége! <br>Ma van a gyűlölet temetése!<br><br>Budapest, 2013. január 22.

Adjon az isten holnapot,<br>egészséget, jó nagyot,<br>a betegséget űzze el,<br>bánatodat rejtse el!<br><br>Adjon az isten szerelmet,<br>s mellé sok-sok figyelmet,<br>türelmet és boldogságot,<br>sírig tartó házasságot!<br><br>Adjon az isten életet,<br>kisgyermeket, édeset,<br>adjon munkát, kenyeret,<br>otthonodba meleget!<br><br>Adjon az isten igaz hitet,<br>s adjon mellé jó nagy szívet,<br>szívekbe sok békességet,<br>szeretetet, fényességet!

Majd eldönti az utókor posztumusz,<br>Hogy költő leszek-e, vagy csak jó humusz.<br>Mert a kövér földnek mindkettő érték,<br>Még ha strófáim a gazok sem érték.<br>Ha szép virágai belőlem nőnek,<br>Akkor is hasznára válok e földnek.<br>Mert e földön mindegyik ember érték,<br>Ezt igazolják az isteni mércék.<br><br>A föld befogad majd mindenkit békén,<br>S nem tűnődik el jó vagy rossz emlékén.<br>Együtt lesz ott a bátor és a gyáva,<br>A zseni, s a tehetségtelen pária*.<br>Szabaddá válik ott szegény és fogoly,<br>Rögökké válik a lenéző mosoly.<br>Hol a föld lelkének lírája szárnyal,<br>Eggyé válunk majd a szülőanyánkkal.