Reggel a hold bánatosan eltűnik a napfelkeltében, <br>Reggeli fények meg nyaldossák arcomat, csak úgy mentében. <br>Tavasz halkan suhanó szellője elűzte a jeges telet. <br>Már sokféle madárcsicsergés szakítja meg ezt a halk csendet. <br>* <br>Holdat sajnálom, <br>Mert őt nagyon szeretem. <br>Várom estére. <br>* <br>Felpillantanék én az éjjel is azúrkék mennyboltra, <br>Le a lábom alatti, éppen sarjadó zöld pázsitra. <br>Ezt az éjsötét nekem nem engedi, <br>De már jő a hajnal, ő majd megteszi. <br> <br>Egyszer dalolunk igazán, mint a tövismadár, <br>Eljő az életünk legvége…. Vita nincsen már! <br>Jól rám telepedik... irritáló ismeretlen, <br>és vadul támad, bizony, nem rímekbe szedetten. <br>* <br>Korhatag éjjel, <br>Este roskatag nappal. <br>Élet körforgás. <br>* <br>Hatékonytalan <br>Várni gyors napfelkeltét. <br>Menetrend szerint… <br>* <br>Ha már hajnalban úton vagy az életösvényednél, <br>Kísérőd, segítőd lesz a napfény-arany színű szél… <br> <br>Megmásztam én bizony a saját, igen magas hegyem, meredek csúcsát. <br>Senki nem segített, csak mellettem élte mindenki a saját sorsát. <br>Hívtak engemet, hogy a hegycsúcsomról rohanjak le gyorsan, <br>Én balga… azt hittem, hogy jó lesz… az óta élek balsorsban <br>* <br>Életösvényen napfelkelte? <br>Ez mi a fene? <br>Csak nem emelkedett elme? <br>* <br>Az este szinte egy pillanat, a napfény éjjé feketül. <br>Aztán reggelig várjuk, hogy sötét hajnalpírrá csendesül. <br>Ha innen nézem… úgy nagyon értelmetlen minden… <br>Életből lehet kimenekülni? Kiút… nincsen. <br>* <br>Holdsugár adja <br>Életnek reménységet… <br>Napfelkelte jön! <br> <br>Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban. <br>

Ahogy a virradat fölém hasalt és beborított, <br>Éreztem én, hogy egy jó és új napot kezdek legott. <br>A bömbölő csend is segített és nagyon kacagott… <br>* <br>Fénytől lett hajnal, <br>Csend lett a reggel ura. <br>Új nap és remény. <br>* <br>Világosodik, <br>És a Hold eltűnőben. <br>Ásító reggel. <br>* <br>Mindenki felkel, <br>Test után lélek ébred. <br>Látszik, jó nap lesz… <br>* <br>Később a hajnalpirkadat a kertemet is meglátogatta, <br>Nap sugarait örömömre, nekem oda is csalogatta… <br> <br>Kertem várja, napfényre vágyóan kikeletet, <br>És ha megjön az aranyozott, lágy fénylehelet, <br>Aranybársonyként körül ölelik a lelkemet. <br> <br>Madárdal kórus biz' hívja, mielőbb a napot, <br>Hajnali szellő sodor, finom virágillatot. <br>Napfény, akkor elhozod ide a jó meleget? <br>Ez már bizony tavasz! Fáztunk mi már épp eleget… <br> <br>Minden oly' szép, minden jó és lám, öregszem, de még élek! <br>Akkor nem én vagyok a testem börtönében a lélek? <br>* <br>Hajjaj, <br>Motoszkál a hajnal… <br>Ébredezik a fagyal… <br>Kenyerem kenem vajjal… <br>* <br>Madarak csicseregve keltenek, <br>Ennyi volt a hajnali, vak csendnek… <br>Levelek sustorogva felelnek. <br>* <br>Te reggel is csak várj rám, óh, HAZÁM! <br>Reggel is csak Te vagy az én HAZÁM! <br>Én, reggel is itt leszek… új nappal, tovább megyek, <br>Nap hajnali fényén lovagolva útra kelek… <br> <br>Annyit látok, hogy egy kis bokor ágán, <br>Gyenge szélben hintázik egy kis madár, <br>Nézek és látom, végtelen a határ… <br>* <br>Holdsugár adhat <br>Életnek reménységet? <br>Napkelte jöhet... <br> <br>Vecsés, 2015. április 10. – Kustra Ferenc József – versben, senrjúban, 10 szavasban. <br>

Mondja a nóta: pálinka légy az enyém… <br>Helyes, igyunk. Egy kupicával az enyém! <br> <br>Jó ez, ha nehéz az a gyomor, vagy mulatsz, <br>De hálás dolog, ha józanságot mutatsz. <br> <br>Éhomra nem igyál többet, mint kupicát, <br>Így még éld egy kicsit, józanok fázisát. <br> <br>Zsírosat ettél? Nyomjál le féldecit, <br>Ez még nem sok, véredben még nem telít. <br> <br>Ha a társaságban nyakló nélkül iszod, <br>Rád irányuló szitokcsapot kinyitod. <br> <br>Minek annyit inni, hogy berúgjál? <br>Ne hagyd, ha valaki még rátukmál… <br> <br>Mulatni kell, de szépen, emberhez méltón, <br>Ettől még ihatsz pálinkát, azt imádón. <br> <br>Gyógyszernek is jó, idd a felest, mint gyógyírt, <br>De tartsd magad, ne legyen éjszakád átsírt… <br> <br>Vecsés, 2012. június 2. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként. <br>

Mindenki &bdquo;egyedül” van a Földön, <br>De mindenki kap a Nap sugarából. <br>Szónak ne legyen sírkertje az örömön, <br>De mindenki kapjon hóra vert napsugárból. <br>* <br>Föld, mindenkié! <br>Napsugár vetüljön szét. <br>Óvás, közösen. <br> <br>Vecsés, 2014. április 9. – Kustra Ferenc József <br>

(bokorrímes duó) <br>Öregeknek a sorsa, hogy őszesé változik a haj, <br>De a kezük sem a régi, ízületes és ez már baj. <br>Az, hogy már állandóan bottal kell járni <br>Egyenesen rossz, de igy könnyebb csoszogni… <br> <br>Olvasni sem megy már úgy, mint régen. <br>A mennyezeti kis égő elég és tart féken. <br>Az idő annyira eltelt… már nincs nagy szerelem, <br>De nyugi, lelkemben még szeretlek kedvesem. <br>* <br>(leoninus) <br>Szárazságban eltűnik a kis folyó, régi friss vize, már nem elfolyó. <br>Fiatal katona sír a laktanyába, mert autó-elütött lett párja. <br>Háborúban éheznek a gyerekek és nagyon csüggednek az emberek. <br>Az árváknak magányosak az éjszakák, ó, de hosszúak az éjszakák. <br>* <br>(bokorrímes) <br>Sok év eltelt a nyugdíjkor már beállt, de oly’ nehéz, <br>Fáradt, remegő lábak, vala vitték a testet, mára nehéz. <br>* <br>(Senrjú csokor) <br>Kevés a nyugdíj, <br>Nem is telik már semmire. <br>Kevés a nyugdíj… <br> <br>Kevés a nyugdíj, <br>Ágy már magától recseg. <br>Kevés a nyugdíj… <br> <br>Kevés a nyugdíj, <br>Kevés a nyugdíj… bús élet? <br>Kevés a nyugdíj… <br> <br>Kevés a nyugdíj, <br>Hajfestésre sem telik. <br>Kevés a nyugdíj… <br> <br>Kevés a nyugdíj, <br>Gyógyvíz tán’ segítene. <br>Kevés a nyugdíj… <br> <br>Kevés a nyugdíj, <br>Várja idő leteltét… <br>Kevés a nyugdíj! <br> <br>Vecsés, 2015. november 22. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában. Ezt a senrjút olvasni úgy kell, mint a 3 soros-zárttükröst. (1+2 & 2+3) <br>