Szemem csukva, álmodok Bori, <br>Rád várnak virágok bibéi. <br>Gyere közel, lelkünk <br>Érjen össze nekünk… <br>Várok jőj… szerelem lényegi. <br> <br>Testem remeg, a percek telnek, <br>Imádkozok a jövendőnek… <br>Hétköznap küszöbén <br>Ülök és várlak én. <br>Érzelem tüzek hevítenek. <br> <br>Szavad már elszállt, ó, Boriska, <br>Maradsz csak álombeli vágya… <br>Gyönyörű a hajnal. <br>Nélküled a nappal? <br>Éledhet remény, szívem vágya? <br> <br>Vecsés, 2021. szeptember 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan. <br>Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan. <br> <br>A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei <br>Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei… <br> <br>Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni, <br>Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni… <br>Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém? <br>Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném? <br> <br>A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim <br>Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim? <br>Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik! <br>Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik? <br> <br>A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg, <br>Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg… <br> <br>Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József <br>

(Bokorrímes anaforásban) <br>Van kinek annyi fénye és meleg van, mit a gyertyája ad… <br>Van, hogy a csatába, papír talpú bakancsba vonul a had…. <br>Van, ki csak úgy meghal és még koporsóra sem telik… <br>Van, kinek sok van, a kutyája is szalámit eszik... <br>* <br> <br>(Senrjú duó) <br>Erdő fái közt <br>Is jó lehet kilátás… <br>Magasles… magas. <br>* <br>Siker útja a <br>Sok-sok tevés, lejárás. <br>De mi a siker? <br> <br>Vecsés, 2013. október 10.- Kustra Ferenc József <br>

Sőt, már -mától- itt is van! <br> <br>(leoninus) <br>Derengél, nem lanyhán az ősz, (Nyár inal!) már itt van hűlő levegőben, hevenyen bősz! <br>Urak! Fecskét le, vegyetek nyeles gatyát, akadályozzátok a feni fázását! <br>Hölgyek! Ti meg legott vegyetek bundabugyit, igy védeni a test finom réseit… <br> <br>Vecsés, 2024. szeptember 10. – Kustra Ferenc József- írtam: az ősz megérkezésének üdvözleteként <br>

Komoran támad az ősz, metszőek a színek. <br>Jő majd még a tél is, de a szánkó még minek? <br>Ősz jő és átveszi a totális hatalmat, <br>Átszínezi a bokrot, leveleket, fákat… <br> <br>Ha leesik egy levél, az, az utolsó levéltánc… <br>Ha sok esik le egymás után, az már a füzértánc, <br>Mert a nagy hidegben majd, fáznak és lehullnak <br>Hideggel vívott végső harcban elhulltatnak. <br> <br>A szél is kíméletlenül, folyvást fújja őket, <br>Szegény levélkék már nem éreznek örömöket, <br>Őket a nyár már nem élteti, <br>Földet mindannyiuk eléri. <br> <br>A fakóró magára marad, egyedül didereg, <br>Kopaszon, sikoltva, mert nincsen már levél egyveleg. <br>A sároskás úton felfröccsen a zivatar. <br>Kihűlt, oly’ hideg sáros lé koszos… betakar. <br> <br>Már csak röpke sóhajtás a nyár. <br>Táncos belépésre az ősz vár… <br>Már hajnali ködben ébredve kel a lélek, <br>Aranyló, őszi levél halom… ez már tények. <br> <br>Még a szél rezegtetett levelek néznek merengőn, <br>Hogy majd mikor, hogyan érnek földet, együtt, kerengőn. <br>Mindezen azért ne csüggedjünk, az ősz színesen szép, <br>Mi meg csak ámulva nézzük olyan, mint egy álomkép. <br> <br>A színesen pirosló, viharos ősz mosolyában <br>Sóhajtás lesz a szóból, én pihenek nyoszolyában. <br>A nyár még küzd, birkózik, nem adja egykönnyen magát <br>Hűvös őszi uralommal, nem veszejti önmagát… <br> <br>Én még lefekszek a földre őszies ég alatt… <br>Nyoszolyám; lehullott levelek… derekam alatt. <br> <br>Vecsés, 2012. november 5. - Kustra Ferenc József <br>