Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt, <br>Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt. <br>Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni, <br>Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni… <br> <br>A szuszogó csend is eltette magát holnapra, <br>Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra. <br>A csillagok is látom, álmosan pislákolnak, <br>De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak. <br> <br>Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka, <br>De valós, sötét élményemnek igaz minden sora. <br>A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik. <br>De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik. <br> <br>Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben… <br>Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben… <br>Utolért az este oly’ lusták e sötét órák… <br>A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák… <br> <br>Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget... <br>Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget... <br>Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe... <br>Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe… <br> <br>Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József <br>

Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született, <br>Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet… <br>Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett. <br> <br>Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák, <br>Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák, <br>A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák… <br> <br>Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak, <br>Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak… <br>Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak. <br> <br>Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak, <br>Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak… <br>Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak. <br> <br>Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel, <br>Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel… <br>Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel. <br> <br>A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara, <br>Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa? <br>Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat... <br>A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat... <br> <br>A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál... <br>Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál… <br>Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál… <br> <br>Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon… <br>De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom… <br>Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom… <br>Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom… <br> <br>Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe, <br>Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe. <br> <br>Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József <br>

Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél? <br>Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél. <br>Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját <br>És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját. <br> <br>Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor <br>És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor… <br>Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy? <br>Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy… <br> <br>A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért, <br>De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért! <br>Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk, <br>Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk… <br> <br>Közben nézzük, merről fúj az őszi szél, <br>Igyekszünk megfejteni, miről mesél. <br>Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél <br>És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél. <br> <br>Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása. <br>Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása… <br>Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém, <br>Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém… <br> <br>Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények, <br>Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények… <br>A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón, <br>Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron. <br> <br>Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem, <br>Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem… <br>Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe, <br>És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve. <br> <br>Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak, <br>Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak… <br> <br>Merről fúj az őszi szél? <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József <br>

Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni, <br>Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni. <br>Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső <br>Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső. <br> <br>Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz, <br>Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz, <br>De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen, <br>Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen. <br> <br>Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok, <br>Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog. <br>Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken, <br>De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem. <br> <br>Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt, <br>És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt <br>Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt… <br>Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt. <br> <br>Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova, <br>Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova. <br>Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz, <br>Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz… <br> <br>A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám, <br>De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám... <br>Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet, <br>Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet… <br> <br>Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát, <br>Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát… <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia. <br> <br>Manapság, nagy divat lett az önfejlesztés, -és hisznek- egy jobb élet <br>Reményében, de ez nem az érték, ez csak egy szelete az életnek. <br>A tudatos változásnak sok módja van, de bonyolult az élet, <br>És <br>Így nem várható, hogy a szabadság lesz ura, jól-változott léleknek. <br> <br>Mert mi lesz közben a részekkel, mert azokból áll össze az élet. <br> <br>Vecsés, 2020. június 10. – Kustra Ferenc József <br>