Alkonyát járja az idő felettem,<br>ahogy Zselic fölött a lenge szellő,<br>bús mesét síró, messzi fellegekben<br>könnyeit hullatja egy szürke felhő.<br><br>Lemegy a napsugár immár felettem,<br>ahogy Zselic dombjain nyugodni tér,<br>akáclombok közt bújik meg csendesen,<br>s alkonyába borul a Hindai-bérc.<br><br>Fátylas szememben homályos végtelen,<br>csillag-éj szökik a visnyei tájra,<br>virágos, zöld mező most oly védtelen,<br>Zselicnek aljában szemét lezárja.

A korral az életcél szélei <br>Kezdenek bőn elmosódni. <br>A vágyak már elmosódott álmok, <br>Üressé válik a kinyílt marok. <br> <br>Vecsés, 2002. május 20. – Kustra Ferenc József <br>

Pár szóban az őszről… <br> <br>Hűvös lett az idő, megjött az ősz, <br>Hűvös, északi szél lett a dizőz. <br>Ma is szomorkás az idő, borult, <br>Úgy tűnik, minden az őszbe szorult. <br> <br>Szomorúan lógnak a levelek, <br>Tán hívők és jobb világba mennek. <br>Már a kutyusunk is bundát növeszt, <br>És a változásra, szemet mereszt. <br> <br>Vecsés, 2002. szeptember 15. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia <br> <br>Az élet engem, mint titkos kokottot, folyton kompromittált, <br>Aztán meg, hogy tegyek, ne tegyek, vagy eltűrjek, még asszisztált. <br>Így sokat voltam, oly' lélektani helyzetben, <br>Hogy kintet a saját sorosomból nem leltem. <br> <br>Élet keményen haladt, csattogott, katona csizma lehet rajta, <br>Testem, meg csak ment utána, behúzott nyakkal, mintha húzná pányva… <br>Bizony, hogy, hogy nem volt jó, azt tudom, de nem majd holnap, hanem már ma. <br> <br>Lélek nélkülinek lenni tán' jobb, mint lelketlennek, <br>Mert ők csak elfáradt, nemtörődöm, felületesek… <br>Míg a lelketlenek teljes érzelem nélküliek. <br> <br>Amerre szögesdrótom szegélyezte utamat, nem mehettem, <br>Ahol meg nem volt ilyen semmi, arra meg én balga, nem mentem… <br>Lábam, térdig lejártam, hogy felszálljak… de azt meg nem tehettem. <br> <br>Ma már a lélektani helyzet biz', sokkal rosszabb, mint valaha, <br>Életvizem kiapadt, életem, a sors, megfeneklett, hala… <br>Gyermekkoromban, magamnak jobb sorsot szántam, mások is, vala. <br> <br>A legfőbb, mai lélektani helyzet, <br>Egy elfuserált, tárgyi élethelyzet… <br>Ki ezt előre tudja… kinek kellett? <br> <br>Lelkem, benne van teljesen a tudatalattimba, <br>Így én vagyok lelkem sajátos, igavonó barma… <br>Nyakamra erősítve, lélek, alakított járma. <br> <br>A jó és rossz egyvelege dallamként zakatol a fülembe, <br>Ebből a rossz a domináns, ő a földesúr az életembe… <br>Sőt, az a kis jó is olyan, hogy besodorhat a végveszélybe. <br> <br>A lélekben, lágyas hullámokat vet, az érzelmek kavalkádja, <br>Meg jól kileng a tudatalatti, mint meglökött hajóhintája… <br> <br>A kecskepásztor is kedveli az ürühúst, <br>Szüret után van, hogy elkészül az édes must… <br>Lélek meg nem nyugszik, csak gyötri a mustos-húst. <br> <br>Nekem, mindig katonás, sarkos, kemény, a lélektani helyzet, <br>És ha kell, levágja a sorsot, mint egy disznót… az élethelyzet… <br>Hmm… nem csak a régi magyaroknak! Nekem is, jó nagy Mohács kellett?! <br> <br>Vecsés, 2015. szeptember 15. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia… <br> <br>A folytonos sok beszédnek alja, semmit el nem mond, <br>Csak az igazságot fedi, rejtőzködést leplez. <br>A hanyag szó meg, felületességről mindent elmond <br>És <br>Félszóból sem derül ki igazság... út jellemhez. <br> <br>Sok beszéd és édes szó, igaztalant igazzá mond. <br> <br>Vecsés, 2016. július 21. – Kustra Ferenc József <br>