Jó volna végre úgy ébredni<br> minden pirkadó hajnalon,<br>hagy arcodat lássam, amikor ébredsz,<br>s ujjam hajadba túrhatom.<br><br><br>Érezni minden simításban,<br> hogy épp olyan fontos vagyok,<br>mint a szellő, amelyik felfrissít,<br> míg végigsuhan az arcodon.<br><br>Érezni, ahogy hozzám simulva<br>halkan a nevemet suttogod,<br>hogy tudhassam, milyen fontos is néked,<br>amikor átölel két karom.<br><br>Hiszen az idő egyre csak múlik<br>deret szórva a hajamon,<br>s te messze vagy, annyira messze!<br>Csak a fényképed láthatom.<br><br>Hallom hangod a telefonban,<br>és tudom, érzem, hogy szeretsz!<br>De úgy hiányzik az érintésed!<br>S oly ritkán vagyok most veled.<br><br>Néha jó volna felégetni<br>mindent, ami még visszatart,<br>hogy veled ébredjek minden reggel,<br>míg nem köszön ránk az alkonyat.

A poéta vére sötét, mint a tinta <br>És az örökölt kalamárisban tartja… <br>Ezt nem a szív, lélek pumpálja papírra. <br> <br>Életbohóc vagyok én, de nem boldog, <br>Lelkem sem és szemem sem igen ragyog. <br>Bohócsipkám lecsúszott a szememre, <br>Így aztán vaksizhatok méltón… kedvemre. <br> <br>Kalamárisban a tenta a lúdtollam vére, <br>Azzal fest a papírra, mi a múltnak emléke… <br>Az éjszakák nehezek, az íráshoz gyertya kell, <br>De meggyújtom én, hadd írjon a toll szeretettel… <br> <br>Mindenki vágyva bár... kutakodik, <br>Mindenki kutakodva álmodik, <br>Mindenki elképzeli magának a napi jót… <br>Mindenki értékeli a mindennapi valót? <br> <br>Nekem a gyertyafény, imbolyogva jelzi az utamat, <br>Jövőt nem ismerem, kiírom magamból a múltamat! <br>Viszont a jövőben folytatni kell a saját harcomat! <br> <br>Az utamon, nem kevés vérszilánkok, de tintapacák vannak, <br>Az utamon szél is fúj, nem kedvez a fejemen a kalapnak… <br>Ha megszüntetem szobámban a huzatot, az jó lesz alapnak. <br> <br>A kész versem nem síremlékem, de fejfámra bárcsak fölteszik… <br>Örülök, hogy ha szép szavaitok, mint koszorúk, körbeveszik… <br> <br>Vecsés, 2016. június 16. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

A poéta vére az maga… olyan, mint a tenta <br>És azt az ócskapiaci kalamárisban tartja… <br>Ezt nem szív pumpálja, toll, hegyével veti papírra. <br> <br>Gyertyafényben gyorsan elfárad öreg szemem, <br>Meg néha megyek én, pár falatot csak eszem… <br>Aztán újult erővel használom az eszem. <br> <br>Megjátszom minden nap az íróember jó öreg srácot, <br>Közben folytonosan viselem, az életunt álarcot… <br>Összetört álmaim, már nem kérnek új életnek pácot… <br> <br>A sötét tinta boldogságot szerez, ami a kalamárisban van, <br>Poéta leírhat mindent, álmodhat egy saját poéta világban. <br>Mosolyog is folyton a toll, mert ő írja papírra gondolatokat, <br>A poétának segít ezzel, hogy megvívja a gondolat harcokat! <br> <br>Miközben leírom a gondolatomat, a lidércem ott setteng’ folyton, <br>Meg a kezem és tollam árnyékai itt vannak, figyelnek is állandón… <br> <br>Mindig, egyszer csak megtestesül maga a nagy pillanat, <br>Verset öklend, ha nem írom… mint fuvallat, volt illanat… <br>A holdnak fénye, szinte jönne be, de lecsorog az ablakon, <br>Már hideg van kint, kabátban sem ülhettek már öreg balkonon… <br> <br>(Leoninus) <br>A gyertyám fénye persze világit, a lángja lobogva ámít? <br>A boldogság bennem van, az nem ámít, így gyertyafény sem kábít! <br> <br>Vecsés, 2016. június 15. - Kustra Ferenc József- íródott alloiostrofikus versformában, önéletrajzi írásként. <br>

Hajnali harmat <br>Erdei várromokon. <br>Árva pókháló… <br>* <br>Harmatos reggel, <br>Fehérre festett mező. <br>Őzpata csúszkál. <br>* <br>Harmatos a fű <br>A még épp’ hogy dús mezőn! <br>Bárányfelhő had… <br>* <br>Harmatcseppektől <br>Nedves, ébredő füves. <br>Napkelte szárít. <br>* <br>Harmatfakasztó, <br>Kezdő hajnal hűvöse. <br>Sötétség, már megy. <br>* <br>Hajnali harmat, <br>Az elmúlásról dalol. <br>Ural; vizesség! <br>* <br>Nyújtózók a fák, <br>Élvezik reggeli fényt. <br>Harmatcsepp csillog… <br>* <br>Ködben, gyöngyharmat <br>Terül a fagyos tájra. <br>A reggel fehér. <br>* <br>Kósza napsugár <br>Csillan harmatcseppeken. <br>Ez a virradat. <br>* <br>Napfényes harmat <br>Hozta reggel vígságát. <br>Új nap felvirradt! <br>* <br>Reggel, harmatcsepp <br>Mint gyémánt tőri a fényt. <br>Napsugár szárít. <br>* <br>Homályos hajnal. <br>Fű hegyén harmatcseppel. <br>Őz, eszik-iszik. <br> <br>Vecsés, 2016. december 20. – Kustra Ferenc József– íródott; eredeti Basó féle haiku stílusban. <br>

Az ősz társalkodónője… <br> <br>Ködbe burkoló <br>Időjárás érkezett! <br>Bundák, vastagok. <br>* <br>Korhadt faágon, <br>Újra lóg, köd fergeteg. <br>Hívatlan vendég. <br>* <br>Ólmos köd terül <br>Didergő tájra, fájón. <br>Fázik a szélcsend. <br>* <br>Hulló falevél. <br>Fázósan ködös éjjel. <br>Hűsek nappalok. <br>* <br>Félholt falevél <br>Szelek szárnyán utazik. <br>Ködtakarót kap. <br>* <br>Sárga falevél <br>Mosolyogva hullik le. <br>Ködben is leér. <br>* <br>Magányképletben <br>Látszhatna, árva kóró. <br>Ködben nem látni. <br>* <br>Hegytetőn, öreg <br>Tölgy büszkén áll a vártán. <br>Ködben, nem látszik. <br>* <br>Hegyre vivő út, <br>Ködfoltokkal tarkított. <br>Nagy csúszásveszély. <br>* <br>Bágyadt a napfény, <br>Mint idő ködlámpása. <br>Besötétedik. <br>* <br>Sötét éj, fátylat <br>Borít a természetre. <br>Köd is besegít. <br>* <br>Didergő hajnal… <br>Madártrillázásra kel. <br>Ködtől nem látni. <br> <br>Vecsés, 2016. december 3. – Kustra Ferenc József – íródott: senrjú csokorban. <br>