Sietős léptek a városi sétányon,<br>Szemlélem, és közben pihenek egy padon.<br><br>Felpörgött az áhított péntek délután,<br>Végre hétvége jön strapás napok után.<br>Élet-utak ütköznek közömbös utcán,<br>Hűvös minden tekintet...más volt hajdanán.<br><br>Kis szabadság felé, sietős nagy léptek,<br>Ám leláncol a rendszer, túlhajszolt az érdek.<br><br>Siet az élet, fogyóban az idő,<br>Rohanós az ember, így ma a menő.<br>Mindenki küzd, de túl kevés a nyerő,<br>Mire felocsúdunk, már ráncunk kinő.<br><br>Álom mérce, hiú vágyak...sérülékeny képlet,<br>Nem oly szép e fejlődés, ha távol száll a lélek.

Csobogó emlék...<br>Áhitat száll ég felől.<br>Madárdalos múlt.<br><br>Lélek olvadás,<br>Fáknak lombjában dalol...<br>Énekesmadár.<br><br>Kérgesült vágyak,<br>És csendes megbékélés...<br>Dalos madár száll.<br><br>Idő kapszula<br>Szívben mélyen elrejtve...<br>Zengő-madaras.<br><br>Békés szárnyalás<br>Múlt-morzsákat gyűjtöget...<br>Szép melódiát.<br><br>Lélek ifjúság,<br>Mint repülő madarak...<br>Elszállott idő.<br><br>Jövő léptei;<br>Örökké-valóságos...<br>Égi szárnyalás.<br><br>Madárdalos múlt,<br>Áhitat száll ég felől...<br>Csobbantott emlék.

Lenge szellő fúj,<br>Hajkócos cirógatás.<br>Estéli friss lég.<br>Hűtött ital jólesik,<br>Munkanap ha letelik.<br><br>Tompuló fények,<br>Lazac-színes felhő száll.<br>Esti frissesség.<br>Lélek-békével itat,<br>Szép nyáresti hangulat.<br><br>Hold sárgulóban,<br>Lámpásokat gyújtogat...<br>Nyáresti békét.<br>Ellazuló ábrándok<br>Kitárnak szív-ablakot.<br><br>Nyitott ablakon<br>Beoson az éjszaka...<br>Bizsergő dallam.<br>Tücskök, békák éneke<br>Esti tájnak népzene.

A vízióm nem akar elhagyni?<br><br>A mai nap, mint a többi? de, teljesen más,<br>Lelkünkben a vén gyász, mint a karalábé fás?<br>Elhagyott a fránya élet, véglegesen már,<br>Lehet, hogy nekünk, egy sírhalom az álompár...<br>*<br>(apeva)<br>Jó<br>Lenne<br>Lelkemnek<br>Némi béke!<br>Lélekgyász, kínos!<br>*<br>Kulcsoljuk a kezünk, pislogó mécses fénye mellett,<br>Kérjünk, hogy a jó Isten juttasson kis békességet.<br>*<br>Mit<br>Lehet,<br>Ha semmit?<br>Tenni unok!<br>Nem tenni, kínos?<br>*<br>Eltékozoltak, nem nevetnek régi tegnapok,<br>Tükör sem, de mutatja milyenek a nappalok?<br>A haszontalanná lett percek, nem pótolhatók?<br>*<br>(senrjú)<br>A múltam, folyton<br>Belém köt, mint agresszor!<br>Homokóra áll!<br><br>Vecsés, 2014, október 20. ? Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként.<br>

Nap lekapcsolta a fényeket, <br>A gonosz csend, halkan lélegzett. <br>Erdő is ránk borult, <br>Látásunk… alakult. <br>Eltévedtünk, a sétánk így lett! <br> <br>Séta közben ránk esteledett, <br>Körülöttünk a csend szepegett. <br>Erdő sűrűjében, <br>Sötétség ölében… <br>Sétánk csak egy, füstbe ment terv lett. <br>* <br> <br>Ez a vaksötét, mily’ arrogáns! <br>Jó lenne, ha látnánk, ez mutáns? <br>Kedves kezét fogom, <br>Ne féljen… nem hagyom. <br>A sötét kísér, mint adjutáns… <br> <br>Jobbra-balra néztünk, s forogtunk, <br>Nem láttuk… sötét nyelte utunk. <br>Elszállt bátorságom, <br>Kezét adta párom. <br>Még hosszasan így botorkáltunk. <br>* <br> <br>Gumitalpon, csendben haladtunk, <br>Kedves, meglátta fényt… mentsvárunk. <br>Más irányba mentünk, <br>Mert utat nem leltünk. <br>Végül hazaértünk! Volt utunk… <br> <br>Lépkedtünk… csend sem volt már félszeg, <br>Erdő sötétjét fény törte meg. <br>Reményünk felcsillant, <br>Örömkönny kipattant. <br>Kaland… rossz emlékként maradt meg. <br> <br>Vecsés, 2018. november 15. – Szabadka, 2019. január 15. – Kustra Ferenc – Limerik csokor. A páratlanokat én írtam, a párosakat, szerző-, és poéta társam Jurisin Szőke Margit. ’A címük: Erdő sűrűjében, sötétség ölében…’ <br>