Írást faragott...<br>A betűkből szavakat,<br>Ékszer-vers dalolt.<br>Egy mestertől vallomás<br>Maradandó alkotás.<br> <br>Versben zeng a nyelv;<br>Ősöktől öröklött kincs...<br>Kovácsolt képlet!<br>Mint nemzetnek lobogó,<br>Költő nyelvnek a zászló.<br><br>Magyarság védő,<br>Mennyei lélek-manna.<br>Örök értékű!<br>Író szívvel szavat szab,<br>Nyelv tortáján ízes hab.<br><br>Édes anyanyelv...<br>Misztikus ég-korona,<br>Páratlanságos!<br>Ékes nyelvnek őrzői<br>A nemzetnek költői.<br><br>Nemes ötvözet,<br>Mit poéta versbe önt-<br>Szívnek harangja.<br>Lelkekben kong a hangja.<br>Minden magyar meghallja!

Az irigy ember<br>Rosszmájúságban szenved...<br>Léleknek foltja.<br><br>Léleknek foltján<br>A mosás biz nem segít...<br>Idővel kopik.<br><br>Idő koptatja<br>Emlék képek színeit.<br>Kifakuló múlt.<br><br>Megfakult múltat<br>Fantázia festeget...<br>Feledés foltját.<br><br>Feledés foltja<br>Űrt hagyott a lélekben...<br>Lét-zsugorító!

Kályha tőznél melegszenek<br>A vacogó kihűlt lelkek.<br><br>Hűvös napok vissza tértek,<br>Fák ágai elvetéltek.<br>A levelek földet értek,<br>Megágyaztak már a télnek.<br><br>Nyargalászik a fagy szele,<br>Elkopik az ősznek nyele.<br>Lassan hó hull majd a földre,<br>Olyan lesz mint angyal röpte.<br><br>Lágy-hófehér mennynek tükre<br>Tisztulást hoz a szívekre.

Reggel ködpára<br>Fürdeti a bús tájat...<br>Ősz-keresztelő.<br><br>Szürkeségbe kopaszodott fák integetnek,<br>Sajgó, még vágytól parázsló lelkeknek...<br>Őszi elégia sáros álmába süppednek.<br><br>A földhöz ragadt<br>Sötét felhőknek könnye...<br>Elmúlást sirat.<br><br>Szottyadt avar alatt érik jövőnek reménye, <br>Zord napoknak hajnalán új idők kezdetére.<br>Hittel telt álmokat ígér télnek ünnepére.<br> <br>Új kezdet indul<br>A fáradság küszöbén,<br>Téli pihenő.

Az idő vasfoga távol maradt<br>Lelkem s testem nem remeg<br>A kegyes halál, mint lángoló<br>Tollú keselyű vijjogva csapkod<br>Már ezer éve nyughelyem<br>Felett