Az életünket éljük, sok huzavonával <br>És nem-igen haladunk sok félmegoldással. <br>Így végül az élet sok jogos aggodalom <br>És senki ne várja, hogy le fekve… jól alszom. <br> <br>Sokszor van, hogy a helyzetmegítélés helytelen, <br>Meg bíz’ előfordulhat, hogy a szándék elvtelen. <br>Valaminek végrehajtása akaraterőt kíván <br>És bár akarat megvan… valaminek mégis a híján… <br> <br>Hiába az irtó nagy elhatározás, <br>Ha nem párja a végrehajtó szándékozás. <br>Ezek ketten ikrek, mint szemlencse, ha nem párás… <br> <br>Vecsés, 2014. december 6. - Kustra Ferenc József <br>

Van ám nekem is egy vágányom, <br>Ezen megy az életvonatom. <br>Láthatóan már nagyon, sőt már túlkopott, <br>Mint amin, harckocsi hadtest át haladott. <br>Csak araszolok előre, ködben, kitérő nélküli pályán, <br>Innen máshová menni nem lehet, az én sólyám, életpályám. <br>Sokszor érzem azt a talán lehetetlent, hogy egy vad rohammal… <br>Mint egy herélt trójai faló, csak rohanok szembe magammal… <br> <br>Itt nincs bakter, nincsen semmilyen mozdonyfordító, <br>Jó, ha vizet találok, ami, csak tankolható. <br>Ahogy robogok araszolva, átsüvít a vad szél a pusztán, <br>Ha meg kell állnunk, mozdonyom türelmesen, csak csühög a vártán. <br>Hogy ne vigyen el a szél, lecövekelem magamat a peronon, <br>A régi kocsin az nyitott, nem jó így, csak reménykedek toporgón… <br> <br>Végig éreztem, akartam én egész úton… szeretnék boldog lenni, <br>De sors lemaradt induláskor, ezt nem lehet táviratilag tenni… <br>Menekülnék én már, remegve ölelő karokba, <br>De sorsom nem játszik, én vagyok a… küzdő talonba. <br> <br>Fülkémben zárral fordul a rézkilincs, <br>Ez az én értékem, nekem másom sincs. <br>Tudatomban kéne kilépnem a semmiből, <br>De vonatos vagyok, segítségem nincs kitől… <br> <br>Rohamban vagyok, <br>Keskeny vágányom, utam! <br>Életem, csapdám… <br>* <br>Uralkodik az <br>Elmém, vágány meg marad… <br>Lét, merre halad? <br>* <br>Egy hang hűvösen <br>Csak belesúg fülembe. <br>Még váltó sincsen… <br> <br>Pöre kocsimon, csak oda-vissza, mint egy megszállott futok, <br>Ha bemegyünk egy alagútba, nagy félelmemben jódlizok… <br>Fel is kéne már lázadnom, az időm már ezt követeli, <br>De mozdonyfüst betakar, és a szememet is könnyezteti. <br> <br>Ha rám lőnének, találatot is kapok, mondhatnám, hogy ég a ház, <br>De még a lakástüzem is olyan, hogy nálam semmit el nem odáz… <br>* <br>A hegyoldalban, <br>Hallom, vadkutya vonít. <br>Békés éjszaka! <br>* <br>Nincs már semmi lehetőségem, én innen kitörni nem tudok, <br>De mélyen magamba zuhanva, tovább, előre vonatozok. <br>Ritka élménnyel lepem magam, néha pőre kocsin, andalgok. <br> <br>A vasúti sín két oldalát is megvilágítja a Hold, <br>Tükörbe nézve gondolom, öreg-magad… Te már, ne vakold. <br> <br>Vecsés, 2016. június 10. – Kustra Ferenc József- versben és senrjú –ban írva, önéletrajzi írásként. <br>

A bármilyen erősek is elgyengülnek <br>A gyengék is lehet, hogy megerősödnek. <br>A lónak négy lába van, de mégis, hogy eleshet! <br>A kígyónak nincsen lába, de felemelkedhet. <br> <br>De van bizony úgy, hogy a hegyek is megnőnek, <br>A tengerek meg visszahúzódnak, eltűnnek... <br>Lehet, hogy egy nagy vihar lekopaszítja az ágakat <br>És tőlünk független körülmény letörheti vágyakat. <br> <br>Mindezek ellenére megy-megy a világ, nem áll meg, <br>Ha van tennivalód tedd, ötleted meg valósítsd meg. <br>Már csak a szerencse kell, és ha melléd szegődik, <br>Akkor tán’ az őrangyalod is folyvást őrködik. <br> <br>Vecsés, 2014. április 27. – Kustra Ferenc József <br>

Nyáridőben… <br> <br>(leoninus duó) <br>Nekem nagyon tetszik a kék szín, eltart, van a szélin. <br>Ez a nagy kék nem gyepes, de nagysága rettenetes. <br>Felhőtlen szépség, isteni nagy nincsen vége akkor sem, ha fagy. <br>A nagy kékség nappal üres, van, akinek egyenesen nyüves. <br> <br>* <br>(senrjú) <br>Éltem ősvénye <br>Itt-ott már nem is látszik. <br>Kellne’ fáslizni… <br>* <br>(senrjon) <br>Árnyékból nézve eget… <br>Nem értem mindenséget… Létben. <br>Marad nyugalom. <br>* <br>(HIAQ) <br>Életösvényem már <br>Követhetetlen… szakadó. <br>Életfák közt… tűnni… <br>* <br>(senrjon) <br>Este harang újra szól, <br>Kékség immár vaksötétté vált. <br>Eget nem látni. <br> <br>Vecsés, 2024. július 9. – Kustra Ferenc József- íródott: önéletrajzi írásként a nyáridőről, alloiostrofikus versformában. <br>

Bika komor nézésed, bizony nincs lelkembe zárva, <br>Rémülten hallik, bent a szívem… veszett dobbanása. <br>Olyan vagyok, mint a túlélő, de nincsenek bennem fények. <br>Azt sem tudom, hogy lényemben élnek e jövőre, remények… <br> <br>Tudnom kéne azt is, hogy mennybe, vagy talán, pokolhoz tartozom, <br>Ennek vajh', mi az oka, amikor nincsen semmi bűntudatom. <br>Napfényben össze-vissza cikáznak a meleg nyári árnyak, <br>És minél jobban süt a nap, annál kontúrosabbá válnak. <br>Halk szellőn szállnak, eltávolodva a bárányfelhők, <br>A napsugár távlatában, olyanok, mint feszülők… <br> <br>Miközben szemedbe néztem, mintha hallottam volna egy sikolyt! <br>Elhúztam a szám és összeszűkölt a szemem, csend volt… ez mi volt? <br> <br>Bika komor nézésed kísér, biztos világos-virradatig. <br>Te rongyos élet, már bizony látom, velem maradsz életfogytig… <br>Ébredek, finom ecsettel átdolgozom bika komor képed… <br>És akkor majd úgy jössz velem, tovább, messze… nesztelen a lépted… <br> <br>Vecsés, 2014. január 1. - Kustra Ferenc József <br>