"Megint panasz, hát már megint panasz! <br>És akiről szól, mindig csak pap az. <br>Tart a panasz estétől hajnalig, <br>Az ember még csak nem is alhatik!" <br>Igy szólt az úristen nagy bosszusan. <br>"Már megtekintem, ott alant mi van." <br>Felkelt az ágyról, gyertyát gyújtatott, <br>Felöltözék és útra kelt legott. <br>Amint elérte volna a kaput, <br>Szent Péter mint a bunda úgy aludt: <br>Mert tennap egy új vendég érkezék, <br>S ily alkalomkor lakmát tart az ég. <br>Mivel mostanság úgy áll a világ, <br>Hogy új lakó a mennyben ritkaság. <br>Ilyenkor aztán Péter bácsinak <br>Kezében a kancsók jól forganak. <br>"Keljen már kend fel, Péter! hallja kend?" <br>Így szólt az úr, amidőn odament, <br>Hosszan cibálván üstökét, fülét. <br>"Kelj föl, hogy a mennykő üssön beléd!" <br>Fölébredt végre s nyitja a kaput, <br>S az úr egy hulló csillagon lefut, <br>S a földre ép oda ereszkedett, <br>Ahonnan a panasz fölérkezett. <br>Egy ifjú ember mondá a panaszt; <br>S az isten ekkép szólítá meg azt, <br>S megszólítása hangzott nyájasan: <br>"Beszélj, no, mondd, mi a bajod, fiam?" <br>"Hej, jó atyám, de nagy az én bajom! <br>Kapaszkodjék csak föl az ablakon, <br>S kit ott a pap ágyában látni fog, <br>A menyecskének férje én vagyok." <br>Az úr nagy halkkal fölkapaszkodott, <br>S nagy istentelenséget láthatott: <br>Mert amint aztán leereszkedék, <br>Igen furcsán csóválá meg fejét, <br>Ily szavakban törvén ki sóhaja: <br>"Biz e, fiam, kuruc-historia! <br>Segítnék rajta édes-örömest; <br>De már késő, mert minden megesett. <br>Hanem vigasztalásul mondhatom, <br>Hogy e papot pokolba juttatom, <br>Bár eddig is már a pokol fele, <br>Sőt több felénél, pappal van tele."<br>

Pétere is ennen-magamnak, <br>Kakas-szó szólhat már ezerszer, <br>Dédelgetett énem, vén Mester, <br>Zsidótalan és szegény rabbi, <br>Soha-soha meg nem tagadlak. <br><br>Soha-soha nem állok rabnak <br>Őrjöngő népek közepébe. <br>Nem állhat az, kinek a vágya <br>A népek és az Isten népe <br>S a minden vágyak legszebb vágya: <br><br>Ez a világ legyen világja, <br>Ékes, vidám, aki, jaj, ésszel <br>Embernek mert jönni s meréssel <br>Szántja, gondolja el e Bolygót. <br><br>Nem mondom én, hogy tegnap jól vót <br>S mindig úgy lesz, hogy egy-két ember <br>Érdemlődik, kit szerelemmel <br>Vesz körül a krisztusi dőre. <br><br>De már ezért az egy párért is <br>És magunkért, rabbiságunkért, <br>Előre az igazságunkért: <br>Csalatni, csalódni, előre. <br>

Az Istenhez gyönge szódat emeled: <br>Teveled lesz akkor az Isten. <br><br>Elvesztetted szegény, kóbor magadat: <br>Ha szabad: segítsen az Isten. <br><br>Perc-barátok kedve már elköltözött: <br>Búk között itt lesz tán az Isten. <br><br>E szép élet nem sok örömet hozott: <br>Gondozott azonban az Isten. <br><br>Az Istenhez gyönge szódat emeled: <br>Teveled lesz akkor az Isten.<br>

Én véreim, búsak, szegények, <br>Tudom én azt, hogy kell az ének, <br>Kell a zsoltár, kell a fohász, <br>Kell a hit, de ne higyjetek <br>Soha a papok istenének. <br><br>Tőle jött minden kénes átkunk, <br>Sok meg nem hallott imádságunk, <br>Földi poklunk, ős kárhozás, <br>Szolga-voltunk, szegény sorunk <br>És hogy mi még mindég csak - várunk. <br><br>Ne dőljünk a szent Kába-kőre, <br>Várjon égi csodát a dőre. <br>Nekünk az élet a malaszt, <br>A mi üdvünk a változás, <br>A mi imánk: mindig előre. <br><br>Én véreim, búsak, szegények, <br>Tudom én azt, hogy kell az ének, <br>Kell a zsoltár, kell a fohász, <br>Kell a hit, de ne higyjetek <br>Soha a papok istenének. <br>

Zsibbadt sokáig olvasatlanul <br>(Inni, vadászni sokkal könnyebb <br>Magyar kastélyban), s végül kidobták <br>Bűnöknek bűnösét: a könyvet. <br><br>Jó könyv volt: elmés, szép Voltaire-kötet, <br>Nagy rombolások szent harctevője. <br>(Egykoron volt még a magyar úrnak <br>Tisztessége és agyvelője). <br><br>Ma már a kastély unja a betűt, <br>Retteg a könyvtől, s hunn trágyadombok <br>Várják Voltaire-től egészen máig, <br>Aki könyvekben nagyot mondott. <br><br>S a trágyadombnál elment valaki, <br>Egy szennyes zubbony, egy éhes elme, <br>S isten bárányát, Voltaire ó könyvét <br>A trágyadombról fölemelte. <br><br>Belenézett, és megdördült az ég, <br>Dühtől gyúltak föl bús, izzadt orcák. <br>Hajh, fázni fog még e könyvtől, tűztől, <br>A papos, úri Magyarország. <br>