Az aranynapban zöld rácsok mögött <br>Az apró halmokon százszín virágok, <br>Élt három évet, egy napot, ötöt, <br>Ezt hirdetik a bádog fölirások. <br><br>Itt csupa apró szentek alszanak, <br>E csöndes és virágos óvodában, <br>E liliomok és rózsák alatt <br>A fiatal és mosolygó halál van. <br><br>A dombokra galambok szállanak, <br>A rácsok hívogatón intenek <br>És egy öreg szomorúfűz alatt <br>Vidám bújócskát játszik két gyerek. <br>

Vas-öltönyben előttem áll <br>A szomorú, néma halál. <br>Hideg csókja <br>Nem izgatja <br>Sóhajtó kebelem. <br><br>Dörrenés s nem él az élet, <br>Futó ábránd, a multé lett. <br>Nem marasztja, <br>Már eladta <br>Hevítő szerelem. <br><br>Előttem áll s torkon ragad! <br>- Életmentő hát nem akad? - <br>Tovább nem vár, <br>S én? - megyek már <br>Siratva életem. <br>

Megy a juhász szamáron, <br>Földig ér a lába; <br>Nagy a legény, de nagyobb <br>Boldogtalansága. <br><br>Gyepes hanton furulyált, <br>Legelészett nyája. <br>Egyszercsak azt hallja, hogy <br>Haldoklik babája. <br><br>Fölpattan a szamárra, <br>Hazafelé vágtat; <br>De már későn érkezett, <br>Csak holttestet láthat. <br><br>Elkeseredésében <br>Mi telhetett tőle? <br>Nagyot ütött botjával <br>A szamár fejére. <br>

A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak. <br><br>Áldjon meg az Isten <br>Minden jóságodért, <br>Sok hallgatásodért <br>És gonoszságodért. <br>Sok rossz, bántó szódért <br>Áldassál melegen, <br>Sok hidegségedért <br>Hevülj a szívemen, <br>Úgy is vége most már, <br>Úgy is ezer bajom, <br>Oktalanság árán <br>Kész a ravatalom. <br>Hát én megáldalak, <br>De amíg áldalak, <br>Csókolj, de ne nagyon. <br>Áldva, csöndben, békén, <br>Emlékkel és csókkal <br>Akarlak elhagyni, <br>Meleg után fagyni, <br>Egyedül maradni, <br>Egyedül érezni, <br>Egyedül meghalni, <br>Áldjon meg az Isten. <br><br>A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak.

Az emberhez száll himnuszom ma, <br>Hittel hadd harsogom dalom, <br>Nagy ismeretlenek helyében, <br>Dacos fejem meghajtva mélyen, <br>Szelíden és örök reményben <br>Ez ismerőst magasztalom. <br><br>Tudjátok-e, hogy mi az ember? <br>A por s a végtelen fia, <br>Istent teremtő földi szellem, <br>Kemény pöröly vasvégzet ellen, <br>Ezer fönséges küzdelemben <br>Viaskodó harmónia! <br><br>Nézzétek: izzad tar mezőkön, <br>Sarcol a rögből életet, <br>Nap égeti és tüske marja, <br>Tépázza ég és föld viharja <br>S a jövendő útján haladva <br>Csókolják fény és fellegek! <br><br>Nézzétek: napba törtetően <br>Mint épít büszke kupolát, <br>Egekbe lendül lelke, karja, <br>Kőhomloka, ércakaratja <br>Győzelmesen lendül magasba <br>És mélységekbe száll tovább! <br><br>Ember! Hittel hiszek tebenned, <br>Ember! Forrón szeretlek én. <br>Te nyomorúságos, hatalmas, <br>Te végzetes, te forradalmas, <br>Te halálban is diadalmas <br>Utód az Isten örökén! <br>