Minden vágyam ezüst patkó <br>Fekete lovaimra verve, <br>Magyarságomnak borzasztó, <br>Utált és átkozott szerelme <br>Szikrát ver a köves uton <br>S legfeketébb paripámra verve. <br><br>Nem tudom, hogy meddig érek, <br>Mert szörnyű ellenem a hajsza, <br>Néha lovakat cserélek, <br>De leghűbben vágtatok rajta, <br>A legfeketébb paripán: <br>Gyertek, fiúk, ez a legszebb hajsza. <br><br>Verd csak, patkó, verd a szikrát, <br>Rajta, rajta, új lelkek népe. <br>Szép nép: az új hitü szittyák <br>S mit akarnak: a szépek szépe. <br>Szikrázzék patkónk az uton, <br>Rajta, rajta, új lelkek új népe.<br>

Nagy hitvallás a nem-akarás - <br>Tán próféta vagyok én. <br>De jöhet azért akárki más. <br><br>Ha akarnánk, hát ne akarjunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Minden gőgöt földbe takarjunk. <br><br>A férget el miért tapossam - <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Ugyis elpusztul hamarossan. <br><br>Legyen már ez a hitvallásunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S a szeretet lesz áldomásunk. <br><br>Az Isten szava most újra szól <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Minket hí, emberek, valahol. <br><br>A szív jól van csinálva itt benn <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Éljünk! éljünk ebben a hitben. <br><br>Gőg, akarás sokakat vitt el <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S minek a fegyver, küzdjünk hittel. <br><br>A hit a lélek állomása <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S ez a szeretet hitvallása. <br><br>A háború s minden borzalom <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Feküdjék végre ravatalon. <br><br>Majd így fogunk nagy nyugtot lelni <br>(Tán próféta vagyok én) <br>S egymást boldogan megölelni. <br><br>Ápoljuk hát a szeretetet <br>(Tán próféta vagyok én) <br>E dús növényt, mit Isten vetett. <br><br>A szeretet az örök élet <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Az akarás mar, kínoz, éget. <br><br>Sorsok voltak az akarások <br>(Tán próféta vagyok én) <br>De elpusztultak, jöttek mások. <br><br>S károg fölöttünk Sorsunk, varjunk <br>(Tán próféta vagyok én) <br>Éljünk, csak éljünk. Ne akarjunk. <br>

Mért vagyok én még a világon, ha már <br>Átéltem minden szenvedéseket? <br>Végeztem pályám... mert hiszen az ember, <br>Hogy szenvedjen, csak azért született. <br>Mért vagyok én még a világon, hisz már <br>Láttam mindent, mi látható van itt; <br>Látám a jónak örökös bukását <br>S a rosznak örök diadalmait. <br><br>Hallottam már az éhezők nyögését <br>S dorbézolási kurjantásokat, <br>Hallottam már a csalogányt dalolni <br>És csörömpölni a rabláncokat. <br>Tudom, hogy így volt ezredév előtt s hogy <br>Ezred multán is ekkép lenni fog... <br>Mindent tudok, mindent hallottam, láttam, <br>Hát mért élek még? mért meg nem halok? <br><br>Vagy tán valólag a világ nem ilyen? <br>Ily szomorúnak én látom csupán? <br>Én látom így csak, keresztülnézvén a <br>Kétségbesésnek sötét fátyolán? <br>Mindegy... elég, hogy én kétségbeestem, <br>Elég, hogy én elkárhozott vagyok, <br>Hogy engem éles, égő körmeikkel <br>Tépnek, szaggatnak a rosz angyalok! <br><br>Szakadj meg, szívem! hagyj el engem, élet! <br>Fogadj öledbe, mély öledbe, föld! <br>Borúlj reám, sír! és te, fergeteg, jőj, <br>Hogy rólam a sírhalmot elsöpörd! <br>Söpörd el s szórd ki összeporlott csontom, <br>S szórd el csontommal hírem-nevemet... <br>Ne tudja senki se, hogy egykor ilyen <br>Megátkozott teremtmény létezett! <br>

Vidám fiúk, kik bornál egyesűltök, <br>Közétek bájol engem dalotok. <br>Öreg vagyok, de bárha reszket hangom, <br>Fogadjatok be, én is danolok. <br>A múlt időkről újakat beszélek; <br>A vén Panarddal én együtt ivám. <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br><br>Mi ez? mind vágytok engem ünnepelni? <br>Nemes bor ömlik egészségemért. <br>E fogadásra büszke szívem, mely fél, <br>Mely attól tart, hogy mást csak szomorít. <br>Csak hadd födözzön a vidámság szárnya, <br>Idővel úgyis máskép lesztek ám! <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br><br>Miként ti most, és is szerelmeskedtem; <br>Szólhatnak erről nagyanyáitok. <br>Házam, barátim, kedvesim valának, <br>Ezek közül már semmit sem birok. <br>Emlékeim maradtak meg csak; olykor <br>Sohajtok is, ha más nem néz reám. <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br><br>Volt vészeinkben több hajótörésem, <br>De Frankhon szép egét nem hagytam el. <br>Azt a kevés bort, melyet megmentettem, <br>Sértett kevélység nem zavarja fel, <br>Sőt énekeltem az új szüretekben <br>Egykor tulajdon hegyem oldalán. <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br><br>Egy elmult kornak régi katonája, <br>Mint Nestor nektek nem beszélek én. <br>Egész időm, hol fénylett bátorságom, <br>Egy harcotokkal fölcseréleném. <br>Sőt halhatatlan hősiségtek által <br>Egy új zászló mellé csatoltatám. <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br><br>Milyen jövendőt biztosít erénytek! <br>Éltessük, ifjak, végszerelmemet. <br>Szabadságában a világ megújul, <br>Jobb napok járnak majd sirom felett. <br>Kedves fecskéi ti egy szép tavasznak, <br>Hogy lássalak, azért nem távozám, <br>Bor és dicsőség s szerelem baráti, <br>Mosolygjatok az aggastyán dalán. <br>

Csak úgy hivnak: az öreg óra. <br>Rokkant vagyok már, vén legény, <br>Egyformán tétlen rosszra, jóra, <br>Ülök a szekrény tetején. <br>Jelzem meggörbült mutatóval <br>A jövő-menő perceket, <br>Sorsom nagy, álmos, untató dal: <br>Csak ketyegek, csak ketyegek. <br><br>Lefüggönyözve áll az ablak. <br>Pihen a nap már nyugaton, <br>Sugarai meg nem zavarnak... <br>Itt minden csupa nyugalom. <br>Mire is nap ily vén legénynek? <br>Jobb annak már az éji hold, <br>Úgy érzem néha: nem is élek, <br>És álmodom csak, ami volt. <br><br>Olyankor vár még némi gond rám, <br>Mikor bejön a nagyanyó, <br>Leül elémbe alkony-órán, <br>Haja fehérlő, mint a hó, <br>Felnéz reám bágyadt szemével: <br>"Mesélj, no, szépen valamit!" <br>S én sorba veszem halk mesével <br>Az eltünt évek napjait. <br><br>Hej, más volt hajdan, ötven éve! <br>Hej, az volt ám a szép idő! <br>Termett a bor, a búzakéve, <br>Volt búcsú, névnap, esküvő! <br>Más voltál te is nagyanyóka: <br>Szemed ragyogott, mint a nap, <br>Ajkadon csengett, sírt a nóta, <br>Virág fonta be hajadat. <br><br>Egy napsugaras délutánon <br>Itt álltál te s a vőlegény... <br>Első szerelem első álom... <br>Az első csókot láttam én. <br>Az évek lassan szálldogáltak, <br>Lassan benépesült a ház - <br>Sugara múltán ötven nyárnak <br>Az ifjú tábor hol tanyáz? <br><br>A gonosz idő hogyan őröl: <br>Aki víg volt, most szomorú. <br>Temetés lett az esküvőből, <br>Virágfüzérből koszorú; <br>Meghaltak mind, és eltemettük, <br>Ketten mar adtunk: te, meg én <br>S el elgondolkodunk felettük <br>A szürke alkony idején. <br><br>Az én sorsom is más volt hajdan, <br>Mig ifjú voltam és vidám: <br>Sok cifra betű fénylett rajtam, <br>Csupa öröm volt nézni rám. <br>Ma már a gépem csupa rozsda, <br>Súrlódnak benn a kerekek, <br>Aranyozásom rég lekopva <br>S az elmúlásról ketyegek. <br><br>Nem is marad meg semmi, senki, <br>Meghal a szív, a dal s a száj. <br>Hogy nékem kell ezt elzengeni, <br>Öreg szívemnek jaj, be fáj! <br>Nagyanyó! Nekem nincs mit várnom, <br>Meghalok szépen teveled... <br>Elröppen egy perc... kettő... három... <br>Csak ketyegek, csak ketyegek... <br><br>1924. február hó 26-án<br>