Csámpás, konok netán ez a világ <br>S végbe hanyatlik, kit annyian űztek, <br>De élethittel én, üldözött haló, <br>Március kofáira és szentjeire <br>Hadd szórjam szitkát és dicsét a Tűznek. <br><br>Hadd halljék végre olyan magyar szava, <br>Ki sohse félt, de most már nem is félhet, <br>De kihez bús Hunnia szíkjairól <br>Sírjáig eljut, lázítva, bárhova, <br>Gőgös grófi szó s piszkos szolgaének. <br><br>Vesznem azért kell tán, mert magyar vagyok <br>S terhére e föld száz Pontiusának <br>S haldoklóan mégis elküldöm magam <br>Boldogabb testvéreimnek síromon: <br>Az uj, jobb márciusi ifjúságnak. <br><br>Testvéreim, nincs nemigaz szavatok <br>S százszor többet merhettek, minthogy mertek. <br>Békésebb, szebb, jobb, vidámabb, boldogabb <br>Életre váltott jussa nem volt soha, <br>Mint mai, bús, magyar, ifju embernek. <br><br>Úgy nézzetek szét, hogy ma még semmi sincs, <br>Csak majmolás, ál-urság és gaz birság <br>S mégis, lám, ti vagytok a fiatalok <br>S mégis, sír-mélyről látom sikeretek: <br>Holnap talán könnyebb lesz a mártírság. <br><br>Búsabb az ifjú magyarnál nem lehet, <br>Mert él basák és buták közepette, <br>Mert hiába lett acélból itt a szív, <br>Szép ember szívként szikrázni ha akar: <br>A honi rozsda megfogta, megette. <br><br>De Tűz és Tűz, én ifjú testvéreim, <br>Jaj, a Tüzet ne hagyjátok kihalni, <br>Az Élet szent okokból élni akar <br>S ha Magyarországra dob ki valakit, <br>Annak százszorta inkább kell akarni. <br><br>Életet és hitet üzen egy halott <br>Nektek fiatal, elhagyott testvérek, <br>Az olvasztó Tüzet küldi a hamu <br>S láng-óhaját, hogy. ne csüggedjetek el: <br>Március van s határtalan az Élet.<br>

Az én földem aludni akar, <br>Itt most szent, néma árnyak ingnak. <br>Engem ideűztek a hegyek, <br>Ez az én földem. Itt ütök <br>Téli tábort az álmaimnak. <br><br>Kék hegyek ködje omlik ide, <br>Hóharmatos a tarka avar, <br>Az én földem aludni akar: <br>Pedig én ide ünnepre jövök, <br>Fura lányokkal jövök ide: <br>Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk, <br>Hahó, vén alvó, itt megpihenünk. <br>Meddő álmok e sápadt némberek, <br>Menyasszony mind, az egész sereg, <br>Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár: <br>Ködharangok búgnak, zene szól, <br>Jön a vőlegény a hegyek alól. <br><br>Hideg ez a sík, fátyolos arcú. <br>Átgázolom a ködtakarót. Csönd. <br>Dobogok lábammal a földön, <br>Hiába költöm, hiába költöm: <br>Az én földem aludni akar. <br>Károgó varjak csapata száll, <br>De néma, de csöndes az avar. <br><br>Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon, <br>Aki rég elment, az a fiad. <br>Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj, <br>A hullafoltos, vén Alvó riad. <br>Honnan jössz? A városból jövök, <br>Hozzád jövök, már rég hazavágyom. <br>És mit akar itt e cifra sereg? <br>E cifra sereg? Hát látod te is? <br>Ez mind csak álom, néhány nyári álom. <br>Forrók, buják, meddők szegények, <br>Együtt bolyongtunk, velük élek, <br>Nem tudta megáldani sehogy <br>Szomjas méhüket a városi nyár, <br>Erődért jöttünk a nagy pillanathoz, <br>Ez a meddő sereg csodádra vár. <br><br>A köd kavargott, rám ült, befedett, <br>Átokzsivaj zúgott az avaron: <br>Legyetek meddők, így akarom. <br>Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem, <br>Az én síkomon nyílt a szerelem. <br>Itt a Jövő az úr a csók felett, <br>Itt nyáron szeret, aki szeret. <br>Űző vágynak itt nem üt csókos óra, <br>Pusztulj innen város beteg lakója, <br>Itt szűz világ van, álomnak szaka <br>S nem villámfényes nap az éjszaka, <br>Betelő a vágy, testes az álom, <br>Az élet mindig győz a halálon, <br>Itt álom és csók tiszta és egész, <br>Utánuk nem láz jő: szent pihenés. <br>Itt kínzó láz nem pusztít a sziven: <br>A sík ölel, terem és megpihen. <br>Az én sík-lelkem benned a lélek, <br>Neked nem kellett a sík-élet: <br>Szólít a város, várnak a hegyek, <br>Én idegennek ágyat nem vetek. <br>Bús álmaiddal vándorolj tovább, <br>Oda, hol egymás öldöső fele <br>A Csóknak és Termésnek istene, <br>Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak <br>S becsük van a magtalan álmodóknak, <br>Hol betelő vágy nincs s örök a láz: <br>Itt nincs már csók, megérett a kalász. <br><br>Kalásztalan, bús lelkem indult, <br>Elhalt a ködharangok hangja s a zene <br>S én szálltam az álom-lányok csapatával <br>A város fele. <br>A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen, <br>Nézem a várost és nincsen szemem, <br>Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam, <br>Csak szállok búsan, némán, magasan: <br>Elűzött a földem.<br>

Az én földem aludni akar, <br>Itt most szent, néma árnyak ingnak. <br>Engem ideűztek a hegyek, <br>Ez az én földem. Itt ütök <br>Téli tábort az álmaimnak. <br><br>Kék hegyek ködje omlik ide, <br>Hóharmatos a tarka avar, <br>Az én földem aludni akar: <br>Pedig én ide ünnepre jövök, <br>Fura lányokkal jövök ide: <br>Rózsa-lugas kell, nászágy kell nekünk, <br>Hahó, vén alvó, itt megpihenünk. <br>Meddő álmok e sápadt némberek, <br>Menyasszony mind, az egész sereg, <br>Elmúlt a nyár s ez mind nászágyra vár: <br>Ködharangok búgnak, zene szól, <br>Jön a vőlegény a hegyek alól. <br><br>Hideg ez a sík, fátyolos arcú. <br>Átgázolom a ködtakarót. Csönd. <br>Dobogok lábammal a földön, <br>Hiába költöm, hiába költöm: <br>Az én földem aludni akar. <br>Károgó varjak csapata száll, <br>De néma, de csöndes az avar. <br><br>Megjöttem. Hallod? Én vagyok itthon, <br>Aki rég elment, az a fiad. <br>Bomlik a fátyol, reszket a sóhaj, <br>A hullafoltos, vén Alvó riad. <br>Honnan jössz? A városból jövök, <br>Hozzád jövök, már rég hazavágyom. <br>És mit akar itt e cifra sereg? <br>E cifra sereg? Hát látod te is? <br>Ez mind csak álom, néhány nyári álom. <br>Forrók, buják, meddők szegények, <br>Együtt bolyongtunk, velük élek, <br>Nem tudta megáldani sehogy <br>Szomjas méhüket a városi nyár, <br>Erődért jöttünk a nagy pillanathoz, <br>Ez a meddő sereg csodádra vár. <br><br>A köd kavargott, rám ült, befedett, <br>Átokzsivaj zúgott az avaron: <br>Legyetek meddők, így akarom. <br>Bomló, beteg vágy nászt itt nem terem, <br>Az én síkomon nyílt a szerelem. <br>Itt a Jövő az úr a csók felett, <br>Itt nyáron szeret, aki szeret. <br>Űző vágynak itt nem üt csókos óra, <br>Pusztulj innen város beteg lakója, <br>Itt szűz világ van, álomnak szaka <br>S nem villámfényes nap az éjszaka, <br>Betelő a vágy, testes az álom, <br>Az élet mindig győz a halálon, <br>Itt álom és csók tiszta és egész, <br>Utánuk nem láz jő: szent pihenés. <br>Itt kínzó láz nem pusztít a sziven: <br>A sík ölel, terem és megpihen. <br>Az én sík-lelkem benned a lélek, <br>Neked nem kellett a sík-élet: <br>Szólít a város, várnak a hegyek, <br>Én idegennek ágyat nem vetek. <br>Bús álmaiddal vándorolj tovább, <br>Oda, hol egymás öldöső fele <br>A Csóknak és Termésnek istene, <br>Oda, hol célja, rendje nincs a csóknak <br>S becsük van a magtalan álmodóknak, <br>Hol betelő vágy nincs s örök a láz: <br>Itt nincs már csók, megérett a kalász. <br><br>Kalásztalan, bús lelkem indult, <br>Elhalt a ködharangok hangja s a zene <br>S én szálltam az álom-lányok csapatával <br>A város fele. <br>A szárnyam súlyos, szörnyű nesztelen, <br>Nézem a várost és nincsen szemem, <br>Sírnék: nincs könnyem, szólnék: nincs szavam, <br>Csak szállok búsan, némán, magasan: <br>Elűzött a földem.<br>

Pharao, Élet, örök Nagyúr! <br>Egy rabszolgád fohászkodik hozzád - <br>Bocsáss, ha szava átokba fúl. <br><br>Örök piramis-bábelt rakunk, <br>Csókokkal tapasztjuk, aggyal vakoljuk, <br>S italod vérünk, mámorunk. <br><br>Jaj, érte csak én káromollak, <br>Bús proletárod, - ó nyomorult Élet! <br>Mások vígan vasárnapoznak. <br><br>De nem bánom, víg vígan fusson, <br>Én erős karral kicsikarom tőled <br>Csakazértis az ősi jussom. <br><br>Élet, Élet nyögve kivánlak <br>És öblös mellel hymnusodat zengem, <br>Futottam már, de most kivárlak. <br><br>Jöttem hozzád - most még bilinccsel: <br>Ó, hogyha néha riadok is tőled - <br>Nagyuram, Élet ne taszíts el! <br>

Megpendítem hónapok multával <br>Még egyszer szerelmi lantomat; <br>Még ez egyszer, egyszer és utószor, <br>Mert ezentúl hangot ő nem ad. <br><br>Nem pazarlom én többé leányra <br>Dalaimat, érzeményimet. <br>Érzéketlen bábak a leányok, <br>Szívet és dalt nem érdemlenek. <br><br>Nem beszél vak indulat belőlem; <br>Csendes elmém, higgadt szózata. <br>Megszűnt már a vész, mely nem viszonzott <br>Szerelmem kínjából támada. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Nem lebeg rajt szenvedély köde. <br>Mely előlem annyi szép virányt, de <br>Annyi puszta tájt is elföde. <br><br>Tiszta szemmel nézek a jövőbe, <br>Jaj de mit lát, mit lát ott szemem? <br>Azt, hogy nincs már semmi szépet látnom... <br>Nincs barátság, nincs ott szerelem! <br><br>Egyedűl, e roppant nagy világtól <br>Elhagyatva, szeretetlenűl, <br>Máriusként, aki számüzötten <br>Egy országnak omladékin űl! <br><br>Nem lehet, hogy én még nem szeressek, <br>És hogy engem ne szeressenek! <br>Bármily hideg a világ: szívem még <br>Nem fagyott meg, szívem még meleg. <br><br>Lesz leány még, kell leánynak lenni, <br>Aki éreztesse majd velem, <br>Hogy áldás az átkos élet, melyben <br>Van egy percnyi boldog szerelem! <br>