Ámor múlattába <br>Egy sisak aljába <br>Nefelejcset űltetett, <br><br>Kit saját kezével, <br>Az élet ízével <br>Nyájasan öntözgetett. <br><br>Lám, a kedves Hébe <br>A bajnok szívébe <br>Mely hatalmat vehetett.<br>

Oh, lyányok észre nem vett csapatja, <br>Kihagyott asszonyok, <br>Meg nem vásárolt drága hetérák, <br>Óh, minden rendű némberek tömegje, <br>De nagyon szomoru vagyok, <br>De nagyon szerelmes. <br>Mások gyűrölték nyoszolyátokat, <br>Mások pecsételték le szájatok <br>S boldog igát <br>Testetekre mások erőszakoltak, <br>Mások, mások, nem én. <br><br>Óh, induló nők, <br>Szerelmetes gyanakvók, <br>Rövid szoknyákban s iskolás könyvekkel, <br>Kik megálmodjátok <br>Gyönyörűségét a szabadulásnak, <br>A Mindennek, Egynek és Egyetlennek <br>S kik itt nőttök vén szemem előtt <br>Adó, nagy nőkké, <br>Kik csak tévedésből lehettek enyéim, <br>Mert nőnek az ifjú férfiak is <br>S aki kóstol belétek, <br>Mások, mások, nem én. <br><br>Óh, nagyszerű Szerelem, <br>Minden nőnek szerelme, <br>Borzasztó Lehetetlen, <br>Bolond álom-beszéd, <br>Nő, minden nő: <br>Szemem s derekam fázik, <br>Ha rátok gondolok <br>S kis uccákon párosan <br>Járnak a szerelmesek: <br>Egy nővel minden betelik <br>S az okos hímek olyan boldogak, <br>Mások, mások, nem én.<br>

Fiatalember, húszesztendős, velem egyidős <br>Szép szeretőjét nagyon szereti <br>Ugy szereti, épp mind medrét a folyó, amelyikben a halak is lebúnak az <br>iszapba, ha elfáradtak <br>Csak símogatja és nagyon szereti <br>Ha virágot kap, mind odaadja, a kenyeret is odaadja, nem szegi meg maga <br>Fölolvassa neki az újságot, megvárja, amíg elalszik, aztán elalszik ő is <br>Tüzet rakni is segít és fütyörészve vágja föl a fát <br>Ha volna szeretőm, én is nagyon szeretném <br>Éppen mint a medrét a folyó.<br>

Szép, ősi szó, mámoros messze illat, <br>Távoli akkord, fájó és örök, <br>Beárnyékozod borús álmainkat: <br>Égi követ liliomok között. <br>A végzet voltál vesztett ifjúságom <br>Szent tavaszában: élet és halál, <br>Bús életem és gyönyörű halálom <br>És elhagyál! <br><br>Emlékezem reád vigíliákon, <br>Könyvek és könnyek és borok között, <br>Ha elkerül a béke és az álom <br>S az elmúlás rút váza rám zörög. <br>Emlékezem és nem fáj már az élet, <br>Emlékezem és nem fáj a halál: <br>Szelíd arkangyal, nyilad erre téved <br>És eltalál!<br>

Töredék <br><br><br>1 <br><br>Mi légyen egy sohajtás s lágy tekintet, <br>Mi egy olvadó szív forró csók hevén, <br>S reád epedvén hogy ha lyányod intett, <br>Ez álom, e merengés, s vágy, s remény? <br>S szelíd keserv és boldog könnyeinket <br>Cythere hív ölében zengem én, <br>Fűzz, ó Camoena, szárnyat énekemnek, <br>Cypris virági nálad is teremnek. <br><br>2 <br><br>Vigan, mint Eos, s mint az estpirúlat, <br>Mosolygó csendben száll olykor dalom, <br>Fellengve majd, miként sas, égben múlat, <br>Ismét borongva jő, mint sírhalom: <br>De szép alakján sem vad láng nem gyúlad, <br>Körítve tőled égi nyúgalom, <br>Sem csüggedésre nem dől, s gyötrelmében <br>Eped, mint égi lyány, keggyel szemében. <br><br>3 <br><br>Ne múzsa, lantod reszkető hurjára <br>Ne jőjön semmi durva, semmi rút, <br>Szennyetlen áll a gráciák oltára, <br>Hol nyitva minden szépnek van az út. <br>A tiszta költő fűzhet csak hajára <br>Örökre hervadatlan koszorút, <br>Melyet remegvén szűz kezek fonának <br>Ékességül pirúló homlokának. <br><br>4 <br><br>Még Chronus élt, s Olympnak boltozatja <br>Víg istenek sorával volt tele, <br>És Heliósnak fénylett arculatja, <br>S bájjal fogadta el Thetis kebele. <br>Oltártok állt, ó Chronus nagy magzatja, <br>S szép keblü Héra, s tisztelt Cybele, <br>S mosolyga még, a szent italt kelyhébe <br>Habozva töltvén, rózsaszájjal Hébe. <br><br>5 <br><br>E szép koron rengett elő Cythére <br>Vén óceánnak kék hullámain, <br>Aranyhaj, melyhez csapkodó hab ére, <br>Sötétesen simúlt el vállain, <br>Epedt szemérem ült tekintetére, <br>Félénk mosolygás lengett ajkain, <br>S lebegve száll a partra kellemében, <br>S öröm tenyész körűlte, mint keblében. <br><br>6 <br><br>Szép, mint pályája kezdetén Auróra, <br>Keggyel teljes, mint Luna jön elő, <br>Nyílt szívvel minden szépre, minden jóra, <br>Az égbe gráciák közt hág fel ő. <br>Minden tekintet száll a lankadóra, <br>Mindent utána vonz egy bájerő, <br>De tisztán áll a Charis istennéje, <br>S csak némán leng a kívánság feléje. <br><br>7 <br><br>Mind boldogok, kik itt az égben vannak. <br>Mond s földre szálla kísérőivel <br>A földlakónak, a boldogtalannak <br>Nyugtot szerezni lágy érzésivel: <br>S itt, kik felé remegnek és rohannak, <br>Oltárán változólag fogja fel, <br>Dereng azokban egy szelíd indúlat, <br>S e vad csoport emésztő lángra gyúlad. <br><br>8 <br><br>Azok felett, mint hajnal csillagzatja, <br>Jelen meg a derűlő szeretet, <br>Ezekre villámként csap lángozatja, <br>És öszvezúz reményt és életet. <br>Ott a jövendőt rózsa közt mutatja, <br>Útadba szór itt csak tövíseket, <br>Mert tiszta hely a gráciának honja, <br>S elvész, kitől segédét félrevonja. <br>