Felhágsz, éltem napja, eged délpontjára, <br>Ragyogva omlik rám fényed hév sugára. <br>S ah, tudom! valamint felért szép delére, <br>Szintolly gyorsan leszáll nyugovóhelyére <br>Hanyatló pályád! <br><br>Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod, <br>De hamar felderűlt rövid elhunyásod. <br>Csak azért rejtezél néha fellegekben, <br>Hogy fátyolod alól annál kedvesebben <br>Mosolygjon orcád. <br><br>Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat, <br>Nem lengettél mindég lágy Etéziákat: <br>De adtál víg elmét, erőt, barátságot, <br>Angyali érzéssel tölt édes órákot <br>Cypris ölében. <br><br>Mit várjak ezután, nem látom előre. <br>Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre: <br>Annak örömeit sírva emlegetem, <br>Ennek komor képét előre rettegem <br>Setét ködében. <br><br>[1807-1808 körül]<br>

Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, <br>Remény, csalódás, küzdelem, bukás, <br>Sírig tartó nagy versenyfutás. <br>Keresni a mindig a jót, a szépet, <br>S meg nem találni, - ez az élet. <br>

Virágzásom idejében <br>Akármerre kerültem, <br>A természet nagy kertjében <br>Minden nyitott körűltem; <br>Minden újult, éledett, <br>Minden örvendeztetett. <br><br>Héj de már hogy meghervadtam, <br>Ha lehajtom fejemet, <br>Azt súgja a főld alattam, <br>Hogy maholnap eltemet. <br>Sorsom így ha képzelem, <br>Elgyalít a félelem. <br><br>De ha nézem a temérdek <br>Csillagokkal tölt eget <br>És tanácsot tőlle kérdek; <br>Ő magához integet, <br>Hol kinyílva tölthetem <br>Újra munkás életem. <br><br>Lelkem azt örülve látja <br>És repülne hirtelen; <br>Csak az fáj, hogy test barátja <br>Tőlle válni kénytelen; <br>Ő a világi sok bajt <br>Únva nyúgalmat óhajt.<br>

Ember ember ellen csatázik, <br>Mi egyesítsen, nincsen eszme, <br>Rommá dőlt a Messiás háza, <br>Tanítása, erkölcse veszve... <br>Oh, de hogy állattá süllyedjen, <br>Kinek lelke volt, nem lehet!... <br>Hatalmas Ég, új Messiást küldj: <br>Beteg a világ, nagy beteg!... <br>

Hahogy haragszol, nem az anyádért, <br>Nem hét gulyára szóló tanyádért, <br>Hanem haragszol romlott hazádért, <br>Grófok és papok uraságáért. <br><br>Nem gyermekidért fájtak a dolgok, <br>Nem tenmagadért nem voltál boldog, <br>Hanem megnyíltak gyászos mennyboltok, <br>Hanem haragra sok másért volt ok. <br><br>Jaj, hogy nem lehetsz te most az élen, <br>Bátran, durcásan, hősen, kevélyen, <br>Minden magyarnak bús szívén, mélyen <br>S rólad az ellen aggva beszéljen. <br><br>Be kár teérted s be kár miattunk. <br>Amit gyüjtöttünk, őriztünk, adtunk, <br>Amit nagy-gyáván másokra hagytunk, <br>Most az lett a mi vádoló fattyunk. <br><br>Ha te még hinnél, ha te még szólnál, <br>Piros neveknél pirosabb volnál, <br>Pirosabb lennél a piros bornál <br>S véresebb lennél véres bibornál. <br><br>Hogyha lehetne, be ütnél széjjel, <br>Be hajnalodnék a magyar éjjel, <br>Rímmel és karddal, szóval, fekéllyel <br>Égetnél, dúlnál mindent víg kéjjel. <br><br>Te volnál akkor életnek sója, <br>Úri bűnöknek nagy bosszulója, <br>Magyar deákok nagy pártolója, <br>Mindeneknek hős ostorozója. <br><br>Jaj, hogy haragszol s hiába minden, <br>Vér fogyatkozik szítt ereidben, <br>Magyar dühödre elég düh nincsen: <br>Fajtáddal együtt verjen az Isten.<br>