Szőke Ipoly kicsi barna lánya! <br>Eszem azt a gyönyörű szemed. <br>Megsebez, ha rám néz, s hogyha nem néz, <br>A naptól rabol meg engemet. <br>Jó, hogy arcodon, kis bájgödrében <br>Játszni látok pajzán szellemet, <br>Mely, ha sebzesz, írt önt a sebembe <br>És mosolyg, ha kell, napom helyett. <br><br>Szőke Ipoly kicsi barna lánya! <br>Eszem azt a szós picinyke szád, <br>Fáj, ha nem hallom csevegni, és fáj, <br>Hogyha hallom, mert reményt nem ád. <br>Jó, hogy a kebel két renge halma <br>Hévvel hullámoz még akkor is, <br>S hogyha nem szólsz, szólanak helyetted, <br>Hogyha szólsz, mondják: a lány hamis. <br><br>Szőke Ipoly kicsi barna lánya! <br>Eszem azt a bűvös lelkedet. <br>Hogyha távol vagy, vonzasz magadhoz, <br>Ha közel vagy, űzesz engemet. <br>Jó, hogy a világ végében is még <br>Távol volnék, s visszavonzanál, <br>Jó, hogy az Ipoly meg úgy kiáradt, <br>Hogy nem férek hozzád, barna lány.<br>

Furcsák és betegek, <br>Kik sebeket vetnek egymásba, hogy <br>Beboronálhassák. <br>Télen tüzek - nyáron <br>Források fakadnak ujjaikból. <br><br>Fáradatlanul csak <br>Az örök gyönyört szigonyozgatják, <br>Jégtömböket olvaszt <br>És szöllőhegyeket <br>Szárít ki sivatag lehelletük. <br><br>Kalászos szemükből <br>Kiszédült az arcok meleg magva, <br>Kihull az értelem <br>Rossz vihederéből <br>Bomlottpántú, meghasadt agyuknak. <br><br>Összemart szájukra <br>Még tétova mosolyt tetoválnak <br>S csókjuk, ölelésük <br>Zengő kerteken át <br>Egy bibére lopja a szerelem. <br><br>Míg a bolygó-bimbók <br>Meg a virágok milliárdjai <br>A fényt és virágport <br>Frissen, egészséggel <br>Minden társuknak széthajigálják.<br>

Csak annyi, hogy a mozgás, ez a meleg olyan, <br>mint egy asszony mozgása és melege. <br><br>Nem mintha bármi kép volna a levegőben, <br>nincs formának se kezdete se vége: <br><br>üres. De bennünket egy asszony síma aranyban <br>ruhája súrolásaival éget <br><br>és a létezés szétbomlott bőségével, <br>mely határozottabb önmagánál- <br><br>mert az, amit ő, testtelen, <br>a nyári mezők illatait viselve <br><br>bevallja a szótlan, közönyös, a rejtve <br>világos, egyetlen szerelmet.<br>

A hatalmas szerelemnek <br>Megemésztő tüze bánt. <br>Te lehetsz írja sebemnek, <br>Gyönyörű kis tulipánt! <br><br>Szemeid szép ragyogása <br>Eleven hajnali tűz, <br>Ajakid harmatozása <br>Sok ezer gondot elűz. <br><br>Teljesítsd angyali szókkal, <br>Szeretőd amire kért: <br>Ezer ambrózia csókkal <br>Fizetek válaszodért.

Én úgy szeretlek. <br>A cigarettához <br>és a szalonkabáthoz te vagy a hit. <br>Az én szemem most már sohase álmos - <br>és hallgatom a szíved zajait. <br>Fölrezzenek még minden kocsi-neszre, <br>mely tőled jő, vagy hozzád zakatol. <br>Párnák között, arcodhoz epedezve, <br>te vagy az éjjel asztalán a bor. <br>Ó, én tudom, hogy minden rózsa festett, <br>és nem igazat tesz, aki örül, <br>de szöges-örvül, vezeklő-övül <br>magam köré kötöm keserü tested. <br>Te légy nekem a diadalmi ének, <br>hogy dárda és csók a sziven talált. <br>Akarlak, mint egy hősi-hősi véget, <br>s akarlak, mint az élet a halált. <br>Hisz szívem túlvilági jeleket les, <br>a lehetetlent és halált szeretné, <br>s szemem, mint bandzsal középkori szenté, <br>ki őrült és az Istenbe szerelmes.<br>