Künt őszi szélben hull a lomb remegve, <br>s nehéz cseppek verődnek ablakodhoz, <br>s te nyűtt levélkéket böngészve gondolsz <br>egyetlen órán teljes életedre. <br><br>Sok édes semmit tékozolva hordoz <br>a múltad; ajtód nem nyílt, bárki verte, <br>de jobb is így a tűznél, szenderegve <br>mélázni, míg künt nyirkos szél sikoltoz. <br><br>Így nézek én is gondjaimra itt benn. <br>Szivemhez ó mesék tündére járul <br>körül köd ül, gomolyog mind telibben. <br><br>Suhogás zizzen, omlik egy ruhárul, <br>padlómon lenge lábak lépte libben, <br>s szememre két lágy, hűs kezecske zárul.

Partra szállottam. Levonom vitorlám. <br>A szelek mérgét nemesen kiálltam. <br>Sok Charybdis közt, sok ezer veszélyben <br>Izzada orcám. <br><br>Béke már részem: lekötöm hajómat, <br>Semmi tündérkép soha fel nem oldja. <br>Oh te, elzárt hely, te fogadd öledbe <br>A heves ifjút! <br><br>Bár nem oly gazdag mezeim határa, <br>Mint Tarentum vagy gyönyörű Larissa, <br>S nem ragyog szentelt ligetek homályin <br>Tíburi forrás: <br><br>Van kies szőlőm, van arany kalásszal <br>Biztató földem: szeretett Szabadság <br>Lakja hajlékom. Kegyes istenimtől <br>Kérjek-e többet? <br><br>Vessen a végzet, valamerre tetszik, <br>Csak nehéz szükség ne zavarja kedvem: <br>Mindenütt boldog megelégedéssel <br>Nézek az égre! <br><br>Csak te légy vélem, te szelíd Camoena! <br>Itt is áldást hint kezed életemre, <br>S a vadon tájék kiderült virány lesz <br>Gyenge dalodra. <br><br>Essem a Grönland örökös havára, <br>Essem a forró szerecsen homokra: <br>Ott meleg kebled fedez, ó Camoena, <br>Itt hüves ernyőd. <br><br>[1799 körül]<br>

Felhágsz, éltem napja, eged délpontjára, <br>Ragyogva omlik rám fényed hév sugára. <br>S ah, tudom! valamint felért szép delére, <br>Szintolly gyorsan leszáll nyugovóhelyére <br>Hanyatló pályád! <br><br>Nem volt ekkorig is felhőtlen futásod, <br>De hamar felderűlt rövid elhunyásod. <br>Csak azért rejtezél néha fellegekben, <br>Hogy fátyolod alól annál kedvesebben <br>Mosolygjon orcád. <br><br>Nem adtál szüntelen tüskétlen rózsákat, <br>Nem lengettél mindég lágy Etéziákat: <br>De adtál víg elmét, erőt, barátságot, <br>Angyali érzéssel tölt édes órákot <br>Cypris ölében. <br><br>Mit várjak ezután, nem látom előre. <br>Könnyes szemmel nézek a multra s jövőre: <br>Annak örömeit sírva emlegetem, <br>Ennek komor képét előre rettegem <br>Setét ködében. <br><br>[1807-1808 körül]<br>

Jegyezd meg jól, de ne csüggedj soha, <br>Remény, csalódás, küzdelem, bukás, <br>Sírig tartó nagy versenyfutás. <br>Keresni a mindig a jót, a szépet, <br>S meg nem találni, - ez az élet. <br>

Virágzásom idejében <br>Akármerre kerültem, <br>A természet nagy kertjében <br>Minden nyitott körűltem; <br>Minden újult, éledett, <br>Minden örvendeztetett. <br><br>Héj de már hogy meghervadtam, <br>Ha lehajtom fejemet, <br>Azt súgja a főld alattam, <br>Hogy maholnap eltemet. <br>Sorsom így ha képzelem, <br>Elgyalít a félelem. <br><br>De ha nézem a temérdek <br>Csillagokkal tölt eget <br>És tanácsot tőlle kérdek; <br>Ő magához integet, <br>Hol kinyílva tölthetem <br>Újra munkás életem. <br><br>Lelkem azt örülve látja <br>És repülne hirtelen; <br>Csak az fáj, hogy test barátja <br>Tőlle válni kénytelen; <br>Ő a világi sok bajt <br>Únva nyúgalmat óhajt.<br>