Megy a juhász szamáron, <br>Földig ér a lába; <br>Nagy a legény, de nagyobb <br>Boldogtalansága. <br><br>Gyepes hanton furulyált, <br>Legelészett nyája. <br>Egyszercsak azt hallja, hogy <br>Haldoklik babája. <br><br>Fölpattan a szamárra, <br>Hazafelé vágtat; <br>De már későn érkezett, <br>Csak holttestet láthat. <br><br>Elkeseredésében <br>Mi telhetett tőle? <br>Nagyot ütött botjával <br>A szamár fejére. <br>

A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak. <br><br>Áldjon meg az Isten <br>Minden jóságodért, <br>Sok hallgatásodért <br>És gonoszságodért. <br>Sok rossz, bántó szódért <br>Áldassál melegen, <br>Sok hidegségedért <br>Hevülj a szívemen, <br>Úgy is vége most már, <br>Úgy is ezer bajom, <br>Oktalanság árán <br>Kész a ravatalom. <br>Hát én megáldalak, <br>De amíg áldalak, <br>Csókolj, de ne nagyon. <br>Áldva, csöndben, békén, <br>Emlékkel és csókkal <br>Akarlak elhagyni, <br>Meleg után fagyni, <br>Egyedül maradni, <br>Egyedül érezni, <br>Egyedül meghalni, <br>Áldjon meg az Isten. <br><br>A tengerbe most hanyatlik a Nap, <br>Most fut leggyorsabban a vonatunk, <br>Most jön a legtöbb, nagy emlékezés: <br>Megáldalak.

Az emberhez száll himnuszom ma, <br>Hittel hadd harsogom dalom, <br>Nagy ismeretlenek helyében, <br>Dacos fejem meghajtva mélyen, <br>Szelíden és örök reményben <br>Ez ismerőst magasztalom. <br><br>Tudjátok-e, hogy mi az ember? <br>A por s a végtelen fia, <br>Istent teremtő földi szellem, <br>Kemény pöröly vasvégzet ellen, <br>Ezer fönséges küzdelemben <br>Viaskodó harmónia! <br><br>Nézzétek: izzad tar mezőkön, <br>Sarcol a rögből életet, <br>Nap égeti és tüske marja, <br>Tépázza ég és föld viharja <br>S a jövendő útján haladva <br>Csókolják fény és fellegek! <br><br>Nézzétek: napba törtetően <br>Mint épít büszke kupolát, <br>Egekbe lendül lelke, karja, <br>Kőhomloka, ércakaratja <br>Győzelmesen lendül magasba <br>És mélységekbe száll tovább! <br><br>Ember! Hittel hiszek tebenned, <br>Ember! Forrón szeretlek én. <br>Te nyomorúságos, hatalmas, <br>Te végzetes, te forradalmas, <br>Te halálban is diadalmas <br>Utód az Isten örökén! <br>

"Mint az árnyék, mikor elhanyatlik, el kell mennem <br>és ide s tova hányattatom, mint a sáska." <br>Zsoltárok könyve 109. <br><br><br>Akaratomból is kihullassz <br>Én akart, vágyott Istenem, <br>Már magamat sem ismerem <br>S Hozzád beszélni rontás fullaszt. <br><br>Üldöztetésimben kellettél <br>S kerestelek bús-szilajon <br>S már-már jajomból kihagyom <br>Neved, mely szebb minden neveknél. <br><br>Szent Képzelés, örök hit-balzsam, <br>Ki létlenül is leglevőbb, <br>Meghalok szent Szined előtt <br>S akarom, hogy hited akarjam. <br><br>Megűzeték s nem nyugszom addig, <br>Mig hitedet meg nem nyerem. <br>Mert kockán van az életem, <br>Mint árnyék, mikor elhanyatlik. <br><br>S hányattatom, miként a sáska, <br>Mert csak Tenéked van erőd <br>S mert nem láttam régen előbb: <br>Nem szabad hinni senki másba.<br>

Én Jézusom, te nem gyűlölted őket, <br>A gyűlölőket, és a köpködőket. <br><br>Szeretted ezt a szomorú világot <br>S az embert, ezt a nyomorú virágot. <br><br>Te tudtad, hogy mily nagy kereszt az élet <br>És hogy felettünk csak az Úr itélhet. <br><br>Szelíd szíved volt, ó, pedig hatalmad <br>Nagyobb volt, mint mit földi birtok adhat. <br><br>A megbocsájtást gyakoroltad egyre, <br>Míg égbe szállni fölmentél a hegyre. <br><br>Ma is elégszer hallod a magasban <br>A gyűlölet hangját, mely égbe harsan. <br><br>A gyilkos ember hangját, aki részeg <br>S a szeretet szavát feszítené meg. <br><br>Én Jézusom, most is csak szánd meg őket, <br>A gyűlölőket, és a köpködőket. <br><br>Most is bocsáss meg nékik, mert lehet, <br>Hogy nem tudják tán, mit cselekszenek. <br>