Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, <br>Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, <br>De látod amottan a téli világot? <br>Már hó takará el a bérci tetőt. <br>Még ifju szivemben a lángsugarú nyár <br>S még benne virít az egész kikelet, <br>De íme sötét hajam őszbe vegyűl már, <br>A tél dere már megüté fejemet. <br><br>Elhull a virág, eliramlik az élet... <br>Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide! <br>Ki most fejedet kebelemre tevéd le, <br>Holnap nem omolsz-e sirom fölibe? <br>Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre <br>Könnyezve borítasz-e szemfödelet? <br>S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme, <br>Hogy elhagyod érte az én nevemet? <br><br>Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt, <br>Fejfámra sötét lobogóul akaszd, <br>Én feljövök érte a síri világból <br>Az éj közepén, s oda leviszem azt, <br>Letörleni véle könyűimet érted, <br>Ki könnyeden elfeledéd hivedet, <br>S e szív sebeit bekötözni, ki téged <br>Még akkor is, ott is, örökre szeret! <br>

Ha férfi vagy, légy férfi, <br>S ne hitvány gyönge báb, <br>Mit kény és kedv szerint lök <br>A sors idébb-odább. <br>Félénk eb a sors, csak csahol; <br>A bátraktól szalad, <br>Kik szembeszállanak vele... <br>Azért ne hagyd magad! <br><br>Ha férfi vagy, légy férfi, <br>S ne szád hirdesse ezt, <br>Minden Demosthenesnél <br>Szebben beszél a tett. <br>Építs vagy ronts, mint a vihar, <br>S hallgass, ha műved kész, <br>Mint a vihar, ha megtevé <br>Munkáját, elenyész. <br><br>Ha férfi vagy, légy férfi, <br>Legyen elved, hited, <br>És ezt kimondd, ha mindjárt <br>Véreddel fizeted. <br>Százszorta inkább éltedet <br>Tagadd meg, mint magad; <br>Hadd vesszen el az élet, ha <br>A becsület marad. <br><br>Ha férfi vagy, légy férfi, <br>Függetlenségedet <br>A nagyvilág kincséért <br>Árúba ne ereszd. <br>Vesd meg, kik egy jobb falatért <br>Eladják magokat. <br>"Koldusbot és függetlenség!" <br>Ez légyen jelszavad. <br><br>Ha férfi vagy, légy férfi, <br>Erős, bátor, szilárd. <br>Akkor, hidd, hogy sem ember <br>Sem sors könnyen nem árt. <br>Légy tölgyfa, mit a fergeteg <br>Ki képes dönteni, <br>De méltóságos derekát <br>Meg nem görbítheti. <br>

Miljom átok! bort a billikomba, <br>Részegítő, lánghullámu bort! <br>Mely keservet és bút martalékul <br>A felejtés örvényébe hord. <br><br>Bort öblébe váltig a kehelynek. <br>Bort elémbe szakadatlanúl! <br>Idenézzen a puszták homokja, <br>És ha nem tud inni, megtanúl. <br><br>Kedvben ég e csont velője máris, <br>És eremben a kéj habja forr; <br>Üdv neked, te mámorok homálya! <br>Üdv neked, te mámor anyja, bor! <br><br>Hah, e kancsó a mesés világnak <br>Feneketlen hordaja talán? <br>Bort belé! mert nem szivelhetem, ha <br>Puszta szájjal ásitoz reám; <br><br>Bort belé! hogy felköszöntsön ajkam - <br>Éljen a nemes keblű barát, <br>Ki, midőn a vész harangja zúgott, <br>Szent hűséggel nyujtá jobb karát; <br><br>Éljen a világ dicső folyása... <br>És az élet... és a szép világ... <br>S az igazság védpalástja, mely az <br>Üldözöttnek menedéket ád; <br><br>Éljen a sziv biztató vezére, <br>A varázsdalt pengető remény; <br>Éljen a menny, a pokol és minden, <br>Minden éljen... oh csak vesszek én!<br>

Hej nekem hát vigasztalást mi sem ad? <br>Bánatomban le kell innom magamat. <br>Az irgalmát, ide avval a borral! <br>A bú vagy én, de egyikünk belehal. <br><br>Úgysem tetszik ez a világ énnekem; <br>Sok már, amit életemben szenvedtem, <br>Nagyon is sok e parányi életre! <br>Annyi baj közt kinek volna még kedve? <br><br>Nem vagyok én gyökeres fa, virágzó, <br>Hanem vagyok letörött ág, fonnyadó; <br>Nem vagyok én az örömnek rózsája, <br>De vagyok a szomorúság gyászfája. <br><br>Én előttem ilyen élet nem élet, <br>Hol az ember de semmit sem remélhet. <br>Volna bár e pohár borban halálom, <br>Hogy lehetne bajaimtól megválnom! <br>

Tizenkettőt ütött az óra, <br>Fölébredék a harangszóra, <br>És ím sötét szobámban egy <br>Fehér alak <br>Föl- és lemegy... <br>Te vagy, te vagy, kit annyit vártalak, <br>Te vagy, boldogságom fájának <br>Idő előtt lehullt gyümölcse! <br>Jer, karjaim kitárva állnak, <br>S kész ajkam, hogy csókját ajkadra hintse, <br>Jer, elröpűlt kedves galambom!... <br>De szólt a lyányka halk, fájdalmas hangon: <br>"Megállj, megállj! előbb megkeresem <br>Elvesztett életem; <br>Lásd, élet nélkül ott a sírban <br>Fekünni olyan szomorú dolog: <br>Ott oly sötét és oly hideg van... <br>Én újra élni akarok; <br>Megkeresem <br>Elvesztett életem. <br>Nincs nálad? <br>Add vissza, kérlek, hogyha megtaláltad." - <br>Oh nincs az nálam, <br>Meg nem találtam, <br>Meg nem találtam drága életed! <br>De hogyha az enyém kell: íme vedd!... <br>S átadni akarám <br>Tulajdon éltem, <br>De már a látomány <br>Eltűnt az éjben. <br>