Ni, miként menekül <br>A híres Úr: az Élet, <br>Űzi, veri, kergeti, <br>Mint egy tolvaj cselédet, <br>Egy nálánál is főbb Úr. <br>(És vele menekülnek <br>Millió unokácskák, <br>Kicsi kis élet-szemek, <br>Látom sírva tipegni <br>Közöttük az én kis <br>Életemet.) <br><br>Tapodja a villámló, <br>Szűz és végtelen havat, <br>Szalad az Élet, szalad, <br>Nyomában bogárló, <br>Véres, bolond láb-nyomok. <br><br>Ni, piros-havas homok <br>S egy szörnyű Üldöző. <br>Ni, hogy szalad az Élet <br>Neki a hónak, fagynak, <br>Hogy szaladnak <br>Utána a piciny életek <br>S a darabnyi halálok. <br><br>Óh, én magamból kiszállok <br>S úgy nézem ezt a hajszát, <br>Mint Rembrandt nézte rajzát <br>S a borút, mit ecsettel <br>Holt színnek rakott rája, <br>A borút, mely ma ragyog. <br><br>(Tudom: valaki vagyok, <br>Ám sok hazug széppel, <br>Babonás okkal, állal, <br>Nagyon is sokat szórakoztam <br>A Halállal, <br>Pedig a Halál nem döntő, <br>A Halál is fél és szalad, <br>Életem és halálom <br>A futó rajkó-hadak <br>Két kis, szegény testvér-senkije.) <br><br>A nagyszerű, szent havat, <br>Lelkem-testem bús, kesely <br>Sorsát, útját követik, <br>Rikítják, mint a szabad <br>Sűrűség vadászai <br>A vadat <br>Üldözvén, vér-lábnyomok. <br>Itt van egy nagy Üldöző, <br>Ezek az ő nyomai <br>S ő százszor több Úr, mint a Halál. <br><br>A Halál: apró vérfolt, <br>Egy rosszul járó óra, <br>Ezerfelé ugrándozik, <br>Ezerfelé mutat, int <br>Ezer bolond mutatója. <br>Téli bolond, pojáca <br>És mindig csak semmiség: <br>Ráver az életünkre <br>És mégse más, mint egy <br>Kis látogatókártya. <br>És mégis és ezerszer <br>Minden futásnak futtán <br>Az Élet havas utján <br>(Életem bolygó utján) <br>Ott kisért ez apró szolga, <br>Ez a semmi: a Halál. <br><br>Lehet: Élet se volna, <br>Hahogyha nincs Halál, <br>Holott ott van mögöttük <br>Titokzatos Uruk, <br>Valami ős és vad, szörnyű <br>Szabálytalan Szabály, <br>Egy nagyon nagy Üldöző. <br><br>A Halál bogárosan, <br>Szeszélyes vér-nyomokban <br>Követi az Életet <br>Egy nála nagyobb Úrnak <br>Úri nagy parancsából. <br><br>De a Halál csak festék <br>Haván a gyáva Életnek. <br>(Az én kis életemnek is, <br>Mert, ni, hogy szaladnak, <br>Mint lázbeteg arcán a rózsák, <br>Kinek porokat adnak.) <br><br>Óh, Halál, én szeretlek <br>(Százszor, sokszor vallottam) <br>És mégse vagy más, <br>Mint véres kisérője, <br>Csöppekre hullott mása, <br>Ártatlan kisérője, <br>A menekülő Életnek, <br><br>(Az én Élettel menekülő <br>Fehér, árva és fagyos <br>Üldözött életemnek is), <br>Kik után jön űzve, szünetlen <br>A nagy Üldöző: az Ismeretlen.<br>

Fájdalmas betegség, <br>Örökös, barna cikkázása <br>A Halál-villámoknak, <br>Ki szereted a jaj-muzsikát, <br>Az átkozódó Jóbokat, <br>A sebes Lázárokat, <br>Fájdalmas, hosszú betegség, <br>Te vagy az Élet. <br>Mert te vagy az Élet <br>Hű várnagya, ki jól vigyáz <br>A portyázó vár-úr <br>Kikapós, léha asszonyára. <br>Hajh, fájás nélkül <br>Az volna az Élet, <br>Ami a fáradt kurtizánnak <br>A legszebb ifjú <br>Szerelmi, szent dühe: <br>Semmi. <br>És én jajgatva is, <br>Egeket káromolva néha, <br>Mardosva, tépve, <br>Sujtva a Halál-villámoktól, <br>Érzem benned az Életet, <br>Érzem, hogy te vagy az Érzés, <br>Akit azért kaptam, <br>Hogy az Életet soha-soha <br>Érezni el ne üttessem, <br>Míg élek. <br>Óh, Élet hű várnagya, <br>Fájdalmas betegség, <br>Köszönöm, hogy rámlakatoltad <br>Élet-uramnak <br>Szemérem -övét.<br>

Bibor-palásban jött Keletről <br>A rímek ősi hajnalán. <br>Jött boros kedvvel, paripásan, <br>Zeneszerszámmal, dalosan <br>És mellém ült le ős Kaján. <br><br>Duhaj legény, fülembe nótáz, <br>Iszunk, iszunk s én hallgatom. <br>Piros hajnalok hosszú sorban <br>Suhannak el és részegen <br>Kopognak be az ablakon. <br><br>Szent Kelet vesztett boldogsága, <br>Ez a gyalázatos jelen <br>És a kicifrált köd-jövendő <br>Táncol egy boros asztalon <br>S ős Kaján birkózik velem. <br><br>Én rossz zsaketben bóbiskálok, <br>Az ős Kaján vállán bibor. <br>Feszület, két gyertya, komorság. <br>Nagy torna ez, bús, végtelen <br>S az asztalon ömlik a bor. <br><br>Ó-Babylon ideje óta <br>Az ős Kaján harcol velem. <br>Ott járhatott egy céda ősöm <br>S nekem azóta cimborám, <br>Apám, császárom, istenem. <br><br>Korhely Apolló, gúnyos arcú, <br>Palástja csusszan, lova vár, <br>De áll a bál és zúg a torna. <br>Bujdosik, egyre bujdosik <br>Véres asztalon a pohár. <br><br>Nagyságos úr, kegyes pajtásom, <br>Bocsáss már, nehéz a fejem. <br>Sok volt, sok volt immár a jóból, <br>Sok volt a bűn, az éj, a vágy, <br>Apám, sok volt a szerelem. <br><br>Nyögve kinálom törött lantom, <br>Törött szivem, de ő kacag. <br>Robogva jár, kel, fut az Élet <br>Énekes, véres és boros, <br>Szent korcsma-ablakunk alatt. <br><br>Uram, kelj mással viadalra, <br>Nekem az öröm nem öröm. <br>Fejfájás a mámor s a hírnév. <br>Cudar álmokban elkopott <br>A büszke oroszlán-köröm. <br><br>Uram, az én rögöm magyar rög, <br>Meddő, kisajtolt. Mit akar <br>A te nagy mámor-biztatásod? <br>Mit ér bor- és vér-áldomás? <br>Mit ér az ember, ha magyar? <br><br>Uram, én szegény, kósza szolga, <br>Elhasznált, nagy bolond vagyok, <br>Miért igyak most már rogyásig? <br>Pénzem nincs, hitem elinalt, <br>Erőm elfogyott, meghalok. <br><br>ťUram, van egy anyám: szent asszony. <br>Van egy Lédám: áldott legyen. <br>Van egy pár álom-villanásom, <br>Egy-két hivem. S lelkem alatt <br>Egy nagy mocsár: a förtelem. <br><br>Volna talán egy-két nótám is, <br>Egy-két buja, új, nagy dalom, <br>De, íme, el akarok esni <br>Asztal alatt, mámor alatt <br>Ezen az ős viadalon <br><br>Uram, bocsásd el bús szolgádat, <br>Nincs semmi már, csak: a Bizony, <br>Az ős Bizony, a biztos romlás, <br>Ne igézz, ne bánts, ne itass. <br>Uram, én többet nem iszom. <br><br>Van csömöröm, nagy irtózásom <br>S egy beteg, fonnyadt derekam. <br>Utolszor meghajlok előtted, <br>Földhöz vágom a poharam. <br>Uram, én megadom magam. <br><br>S már látom, mint kap paripára, <br>Vállamra üt, nagyot nevet <br>S viszik tovább a táltosával <br>Pogány dalok, víg hajnalok, <br>Boszorkányos, forró szelek. <br><br>Száll Keletről tovább Nyugatra, <br>Új, pogány tornákra szalad <br>S én feszülettel, tört pohárral, <br>Hült testtel, dermedt-vidoran <br>Elnyúlok az asztal alatt.<br>

Virágosak bár ma is a mezők, <br>Elmaradtak a híg gerjedezők <br>S csak a gyűlölők dühe gyűlt meg. <br><br>Lelkendezők hangos hadja szaladt <br>Utánam a nevető Nap alatt, <br>Jó voltam nekik: dicses és bátor. <br><br>S mégis és mégis ma vagyok: Magam: <br>Olcsó szegődtek hadja odavan <br>S gyönyörüen és sokan üldöznek. <br><br>Ez a királyi: a számüzetés, <br>Ez a királyi: büszke megvetés, <br>Mikor eliszkol az olcsó gárda. <br><br>Szeretem, hogy így majdnem egyedül, <br>Bolond szivem még egyre hegedül <br>S megsokasodtak vad üldözőim. <br><br>Igy jár az ember, aki valaki, <br>Igy kell bátoran, szépen vallani: <br>Egy ál-barátnál száz dühödt inkább. <br><br>Életem: vallás, gőg és szerelem <br>S az üvöltőket jobban szeretem <br>Hizelkedő s divatra jötteknél. <br><br>Barátok múltak s én megmaradok, <br>Régi hibám és mégis csak adok: <br>Van miből és az üldözés: áldás. <br><br>Királyi, dús és mindig ugyanaz, <br>Megmaradtál s megmaradsz, vén kamasz: <br>Barát sem kell s nem ijjeszt ellenség. <br><br>Amit adtam: örökség s nem divat <br>S addig is, mig a Halál elhivat, <br>Magam vagyok: adó, jó s virágos.<br>

Az emberi nemen óh mely méltó jussal <br>Sírhat az érzékeny szív Heráklitussal! <br>Óh mely méltán lehet keserű könnyeknek <br>Forrásivá válni a síró szemeknek. <br>Méltán nem engednek véget a nyögésnek <br>Sok bajai ezen nemes teremtésnek, <br>Melyek számosabbak a fövenyeknél is, <br>Többek a mezőben lévő fűveknél is. <br>Könnyebb számbavenni a tenger cseppjeit, <br>Könnyebb a zőldellő fáknak leveleit, <br>Mint ezen kérdésre adni feleletet, <br>Keserűvé amik teszik az életet. <br>Nem szóllok hát róllok, ezzel, hogy bánatom <br>Nagyobb, hogy mint szólni tudnék, megmutatom. <br>A kisebb fájdalmak nyögnek és jajgatnak, <br>A nagyobbak némák, bámúlva hallgatnak. <br>Ti temető helyek gyászos sírhalmai, <br>Ti holtaknak bennek heverő csontjai, <br>Ti gyászos oszlopok, melyeket a hűség <br>Emelt, kiken írva van a keserűség, <br>Légyetek helyettem bőlcs prédikátorok, <br>Légyetek ékesen szóló orátorok. <br>Mondjátok meg, hogy tireátok csorgának <br>Könnyhullatásai sok édesanyának! <br>Mutassátok meg az itt általmenőknek, <br>Rajtatok oly fűvek mely számosan nőnek, <br>Melyeket kóstolnak sok árvák anyjaik <br>Szemeikből áradt könnyhulltásaik, <br>Melyeket sok özvegy jajos párázatja <br>Megnedvesít, mikor hív férjét siratja. <br>Ne tagadjátok el, hogy bizony nagyon sok, <br>Akikkel az égnek vagytok már adósok. <br>Akiket az égnek mind vissza kell adni, <br>Mikor az utólsó nap fel fog virradni. <br>Te a többek között, óh síralom halma, <br>Melybe temetve van sok árvák oltalma, <br>Te szólj s add tudtára az itt útazónak, <br>Tartsa az életét hogy változandónak. <br>Javai, amiket csak azok tartanak, <br>Míg élünk, bennünket sokszor megrontanak. <br>Melyek, míg életünk van legjobb korába, <br>Megjelennek nálunk egy nem várt órába. <br>De ha egy kevéssé hanyatlik életünk, <br>Örömünk közűl csak egyet sem lelhetünk, <br>S azok, amelyekbe találtuk kedvünket, <br>Már akkor elhagyják megúnt életünket, <br>Mint az oly madarak, amelyek nyárára <br>Hozzánk jőnek, de elmennek nemsokára, <br>Elhagyják főldünket, messzire repűlnek, <br>Mihelyest az idők egy kevéssé hűlnek. <br>Minden gyönyörűség így szalad előlünk, <br>A jókedv, az öröm így tűnik el tőlünk. <br>Szóljad, gyászos halom, ez igazságokat, <br>Megtanítván rájok az itt útazókat. <br>Vagy mivel te nem tudsz szólni e táblának, <br>Amely állíttatott egy édesanyának, <br>Amely emeltetett az emlékezetnek <br>Kezei által a buzgó szeretetnek, <br>Légy hív őrzője, hogy ebből megtessék a', <br>Hogy ez élet csak a szerencse játéka. <br>Tartsd meg, hogy tudják meg, akik itt elmennek, <br>E sírba hogy kinek tetemi pihennek. <br>- - - - - - - - az, ki ide tétetett, <br>Óh mely sok jó vele sírba temettetett. <br>Nemes - - - - - - hűséges atyának <br>És - - - - - - - szerelmes anyának <br>Hív gondviselése között neveltetett, <br>A nemeslelkűség útán vezettetett. <br>Ezek hűségeket, mivel mentek porba, <br>Maga köszöni már az égi táborba. <br>A szeretet őtet - - - - - - - - hozta, <br>Hogy - - - - - - - - - - - - áldozta <br>És páros életek, míg az Úrnak tetszék, <br>A megért gabonát - - - - - - metszék, <br>Mert az ezt követő jajos esztendőbe <br>Esküdt férje ment a gyászos temetőbe. <br>Így vált el egymástól két szív, mely lett eggyé, <br>Mikor - - - - - - - lőn síralmas özveggyé. <br>Fél esztendő vala, amíg gyászosságba <br>Élt, már most férjével van a mennyországba. <br>Ilyen a szív, amely igazán szerető, <br>Társától sokáig messze nem lehet ő. <br>Amíg az élőknek seregében éle, <br>- - - nyarakat, teleket szemléle. <br>Számos esztendők, de óh bizony azoknak, <br>Kik halálán sírnak, nem látszanak soknak. <br>Szerelmes magzati, titeket végtére <br>Hív hideg karjai megölelésére. <br>Rebegő nyelvének haldokló szózati <br>Titeket szólítnak, kedves magzatjai. <br>Jertek, ez egy-két szót, melyet szól hozzátok, <br>Kegyes szívetekre híven felírjátok, <br>- - - - - - tudom, hogy veled a bánat <br>Engem, hív anyádat, keservesen szánat, <br>Tudom, hogy jó szíved érettem hidegszik, <br>Hogy a koporsóba testemet szegezik. <br>De szűnjék bánatod; e siralmas eset <br>Mert a bőlcs Istennek tetszéséből esett. <br>A hatalmas Isten minden veszedelem <br>Ellen légyen neked őriző védelem. <br>Szerelmes - - - kedves férjed párja, <br>Szakad szemeidből gyöngykönnyeid árja, <br>Hogy árvává lettél, de bízzál, az egek <br>Szomorú szívedhez nem lesznek hidegek, <br>Mivel áldott férjnek bízálak kezére, <br>Én érettem a' lesz életed vezére. <br>Híven ápolgassad kis unokáimat, <br>Így újíthatod meg elmúlt napjaimat. <br>- - - - - - - - forró hűségedért <br>Adják meg az egek a megérdemlett bért. <br>Bánatos árváim - - - most már <br>A veszély rajtatok második ízbe jár, <br>Mert könnyes szemekkel, ím, megholt atyátok <br>Mellé temetitek szerelmes anyátok. <br>Már minden óltalom eldűlt mellőletek, <br>Ím! védelem nélkül maradt életetek, <br>De bízzatok, bizony a siralmas árva <br>Előtt a jó egek nincsenek bézárva. <br>Úgy légyen intézve ifjú életetek, <br>Hogy mi, megholt szülék, éljünk tibennetek. <br>Menj el már, útazó, de forgasd eszedbe, <br>Amit utóljára mondok, életedbe. <br>Hogy nyomorúságos, kétséges az élet, <br>Hogy bajra született, aki emberré lett.<br>