Istenem, mond meg, mostanság merről fúj az őszi szél? <br>Érzem hűvös fuvallatát… csak tudnám, miről mesél. <br>Talán ő, sárgára és rozsdásra festi a fák koronáját <br>És összegyűri hűlő levegővel a levelét, fák haját. <br> <br>Alkonyi fényében elmúlik a nyári mámor <br>És a nyár már eltávozik, mint elfáradt vándor… <br>Az ősz merről jött, honnan jött és a nyár merre megy? <br>Talán ítéletidő lesz? Nekünk már egyre megy… <br> <br>A nyári napsütés, nekünk örök garanciát ígért, <br>De majd csak lesz az őszi szüret… mikor a szőlő beért! <br>Akkor majd a szőlő lugasban talán együtt szemezgetünk, <br>Őszi szélben beszélgetünk, meséljük eddigi életünk… <br> <br>Közben nézzük, merről fúj az őszi szél, <br>Igyekszünk megfejteni, miről mesél. <br>Jól felöltözünk, mert hűvös már az őszi szél <br>És lombokat mozgatva a fülünkbe zenél. <br> <br>Ha már elér és itt lesz az ősz, az biz' a nyár hanyatlása. <br>Mivel erőtől duzzad ő, az a meleg nyár pusztulása… <br>Az őszi szél, barnuló levelek búcsúdalát hozza felém, <br>Nekem kántálják: barátom, jövő májusban, majd gyere elém… <br> <br>Elteltek a hónapok, múlnak a színek, remények, <br>Eltesszük ezeket őszbe, télbe, mik a szekrények… <br>A szelíd, aranysárga napsugarak, már olyan fázón, <br>Erőtlenül, elhalóan gurulnak szét az avaron. <br> <br>Már látom, az ő nyugalma átjárja a lelkem, <br>Rozsdabarna őszben, kószálni mindig szerettem… <br>Most én majd jól megmártózok a must illatú csendbe, <br>És elbúcsúzok nyári naptól, lazán integetve. <br> <br>Már nem vadítóan sokszínű zöldek a lombsátrak, <br>Rájuk dőltek tán’ a rozsdás, barnás, festékes tálak… <br> <br>Merről fúj az őszi szél? <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 4. – Kustra Ferenc József <br>

Nehéz a nyárvéggel, közeledő ősszel szembenézni, <br>Bár nagyon jó az új, szép színekre ámulóan nézni. <br>Jön még az is, hogy zenét játszik a finoman szitáló eső <br>Mi esernyő alól hallgatjuk, sétálunk… arcunkba verdeső. <br> <br>Cinkos mosollyal a Nyárra kacsint a közeledő Ősz, <br>Most kezdi illegetni magát, kacérkodik, mint dizőz, <br>De tudjuk azt is, hogy csak álnokoskodik, mielőbb jöhessen, <br>Mert át akarja venni a hatalmat… Nyár helyett úr lehessen. <br> <br>Térdelhetünk, bár fújhatják aranyharsonát angyalok, <br>Őszkapu előtt megadja magát a nyár... elandalog. <br>Még táncol a napsugár a csúnyán rozsdásodó leveleken, <br>De fáradt már a tánc… látszik is már hajnalban a leheletem. <br> <br>Tudjuk mit hoz, lehullott levelet, szemerkélő esőt, <br>És az udvarunkba lehullott levelet szedni kell, sőt <br>Van jó azért benne, le kell szedni sok finom érett gyümölcsöt… <br>Aztán meg békességben várhatjuk nagy, fekete varjú felhőt. <br> <br>Lesz majd köd is, hideg is és az Ősz is, majd készül tova, <br>Kacérkodott, majd elkullog... lesz bizonytalan, tétova. <br>Akkorra várjuk nagyon, már talán a mustból is finom bor lesz, <br>Nekünk meg jön már egy új... jeges és kemény tél, hideg évszak lesz… <br> <br>A nap, szórja sugarát, még erőlködik, vigyázna rám, <br>De én közben látom, észlelem, az Ősz meg kacsint reám... <br>Öreg! Szólít meg bizalmasan: vedd már föl a vastag dzsekidet, <br>Már nem való legénykedni, ne fázítsd öregedő testedet… <br> <br>Ülök a lugasban, hallgatom a vándorló madarak dalát, <br>Úgy tűnik, mennek, kis időre felkeresik a másik hazát… <br> <br>Vecsés, 2012. szeptember 3. – Kustra Ferenc József <br>

Hétköznapi pszichológia. <br> <br>Manapság, nagy divat lett az önfejlesztés, -és hisznek- egy jobb élet <br>Reményében, de ez nem az érték, ez csak egy szelete az életnek. <br>A tudatos változásnak sok módja van, de bonyolult az élet, <br>És <br>Így nem várható, hogy a szabadság lesz ura, jól-változott léleknek. <br> <br>Mert mi lesz közben a részekkel, mert azokból áll össze az élet. <br> <br>Vecsés, 2020. június 10. – Kustra Ferenc József <br>

Szemem csukva, álmodok Bori, <br>Rád várnak virágok bibéi. <br>Gyere közel, lelkünk <br>Érjen össze nekünk… <br>Várok jőj… szerelem lényegi. <br> <br>Testem remeg, a percek telnek, <br>Imádkozok a jövendőnek… <br>Hétköznap küszöbén <br>Ülök és várlak én. <br>Érzelem tüzek hevítenek. <br> <br>Szavad már elszállt, ó, Boriska, <br>Maradsz csak álombeli vágya… <br>Gyönyörű a hajnal. <br>Nélküled a nappal? <br>Éledhet remény, szívem vágya? <br> <br>Vecsés, 2021. szeptember 21. – Kustra Ferenc József – íródott: romantikus LIMERIK csokorban. <br>

Az égen a felhőség úgy néz ki, mint egy lötty, lassan. <br>Összetöredeznek az alapok, szegélyek… lassan. <br> <br>A sötétedő alkonyat, árnyék dús, sejtelmes fényei <br>Csak jőnek, beterítenek, mint az idő másodpercei… <br> <br>Én, mint hullócsillag, nézem a hullócsillagokat kihunyni, <br>Próbálom, végtelen elmúlását, véglegesen elfogadni… <br>Képzelek egy másik világot magamnak… ezt, ki tárja elém? <br>Ahol nincs kín, félelem, magány, reménytelenség! Remélhetném? <br> <br>A lét és a gyász extenzív lobogásában megszült verseim <br>Egyedi hangvételű soraim, vajh’, a lélekdallamaim? <br>Olyan a lelkem, mely az öröm, búbánat alatt... erősödik! <br>Gondolatim… szárnybontók! Írhatok égre… nem elfelhősödik? <br> <br>A homokórán a perc és a másodperc gyorsan lepereg, <br>Az este gyorsan éjszaka lesz, beterít, mint a fergeteg… <br> <br>Vecsés, 2015. február 21. – Kustra Ferenc József <br>