Vitustáncot jár a szép lelkem, <br>Eszem megáll mindent feledek, <br>Mert öröm érte, óh, a lelkem... <br>Az ész megállt, nézek… ébredek! <br> <br>Ébredéskor, ha kiderül, az nem egy örömforrás, <br>Hanem az életben ez a körforgás, veszélyforrás... <br>A nap is csak szembesüt, így más nem maradt... hunyorgás. <br> <br>Vecsés, 2014. április 26. – Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként. <br>

Tűnő boldogság oly' messzi foszlányai jutottak eszébe, <br>Nem emlékezett, pedig majd’ beleszakadt az erőlködésbe… <br>Sunyin próbált régi időből, valami másra emlékezni, <br>Mivel átkötheti emlékeit, köd-függönyt kikerülheti… <br> <br>Szemében az aggodalom köde és remény fénye csillogott! <br>Valamerre el kellett hajolni, de válaszolni nem tudott. <br>Énje letagadta, ki ő, betegsége tréfát űzött vele, <br>Nincs meg semmi, eltűnt, mintha nem lett volna előző élete. <br> <br>Vecsés, 2015. február 28. – Kustra Ferenc József <br>

Sors olyan, hogy van nála sokkal fiatalabb, kit a lét nem marasztal… <br>Érdekelne, hogy nekem mennyi van, amit még a sors nekem kiutal? <br>Olyan ez, mint a régen volt tanácsi lakásigénylés, <br>Van ki soha nem kapott, csak elutasították! Na! És? <br> <br>Van-e még kis remény, van-e még hátralévő lét? <br>És meddig ázom-fázom még az életem telét? <br> <br>Aki elesik, az megüti a járda kövét, <br>Meddig feszíti még a szenvedő járda tűrtét? <br> <br>Tenyered már lágy, meg puha, száraz, már nincs bőrkeményedésed, <br>Hátad már görnyedett, de már nem a kapa húzza le a kezed. <br>Az életben valaki most megy még csak kapálni, <br>Valaki megy otthon ebéd után alukálni. <br>Neki már nincsen más, mert már véglegesen elfáradt. <br>Csahosod, még ott van melletted, jó, hogy ő nem fáradt. <br> <br>Talán tisztelik a korodat, ha becsületesen élted. <br>Ha végleg elmész, lehet, hálaimát nem mondanak érted! <br>Szemgödrödből kiviláglik a leélt évek sokasága… <br>Lesz e még ebben a szemben életigenlés sokasága? <br> <br>Gondjaid mételye, nem tölt el örömmel, mert még várandós is, <br>Így itt már csak az segít, ha türelmes vagy, de mormolsz imát is. <br>Hiába mész Te még mindennap messzebb, egy kicsit kapálni, <br>Éveid sokaságát, még ezzel sem tudod eltörölni. <br> <br>Kínodba a múlton emészted magadat, <br>Felteszed a kendőt, vagy a kalpagodat, <br>Mész, de kiderült nem bírod a kapádat… <br> <br>Minden este hosszan imára kell kulcsolod a kezed, <br>Kéred esdekelve, adjon még egy napot, a végzeted… <br>Valaki elment és csoszogva itt hagyta a te léted. <br> <br>Velem is, mint másokkal is, gyorsan körbe forog a Föld, <br>De engemet meg már körbe ölel, az öregségi köd… <br>Te is velem, csak egyre emlékszel… még a múltat őrződ. <br> <br>Vannak biz’ sorstársak látok erre-arra, lehajtott fejjel, <br>Parázsként elhamvadó, már fel nem éledező tervekkel. <br>Valaki meg valahogy eltévedt, jaj, mi is lett szegénnyel. <br> <br>Tetszik vagy sem, legnagyobb öröm, hogy eszel, ha kijössz a nyugdíjból, <br>És ha van, a karácsonyi halszálkát ki tudod venni a szádból. <br>Kérsz még-még egy-egy napot, de már nem vársz senkit a messzi távolból. <br> <br>Amíg lehet, addig naponta akarsz kapálni, <br>Elmész löszös talajra, azt kicsit megforgatni. <br>De már két húzás után minden rád fog izzadni. <br> <br>Hiába, no, az élet ilyen, el kell fogadni, <br>Forog ma Föld, kapaszkodunk, nem tudunk mit tenni, <br>Majd mossál hajat is és ondolálj, <br>Múltból meg valamit nagyon csodálj. <br> <br>Idő és a világ elmegy, dehogy kezdenék újat… <br>Lehet, meggondolom! De, hogy kezdhetnék én már újat? <br> <br>Vecsés, 2014. december 11. – Kustra Ferenc József <br>

Estefelé hízik a sötét, pocakot ereszt, <br>Hogyha volna gyertyám küzdenék, de így nem ereszt. <br>Árnyékot sem látok, biztos elmentek aludni, <br>Csak gong óránk üt, ő tud sötétben is mulatni… <br> <br>A szuszogó csend is eltette magát holnapra, <br>Zaj is csak reggel ébred, holnapra virradóra. <br>A csillagok is látom, álmosan pislákolnak, <br>De teli Hold vigyáz, ennyi kell a horkolóknak. <br> <br>Nem vagyok én az olyan nagy-nagy mondatok bajnoka, <br>De valós, sötét élményemnek igaz minden sora. <br>A tűz sürgetett, s már leégett, éjjelre kialszik. <br>De holnap velünk a szerelem, élet újra játszik. <br> <br>Lesz most majd időm, elleszek a kályha melege lebegésben… <br>Merengek vagy alszok a vaksötét, élő tunya létezésben… <br>Utolért az este oly’ lusták e sötét órák… <br>A reggellel meg elfutnak, mint üldözött hetérák… <br> <br>Ah, napszámra csak nézni fénytelen, kékes eget... <br>Bámulni könnyeivel küzdő esti felleget... <br>Tudva, hogy éjjel semmi vagyok álomnyi létbe... <br>Tudva, hogy senki nem vagyok a nagy sötétségbe… <br> <br>Vecsés, 2014. február 12. – Kustra Ferenc József <br>

Ülök, elmélázok és bennem új gondolat született, <br>Ilyenkor a régiek, előkeresték pergamentet… <br>Én a famentest, sietve, míg a gondolat nem veszett. <br> <br>Mint hithű fűzfapoéta írhatnék… mert ezek is témák, <br>Hogy nézik az útszéli akácerdőből a virágzó fák, <br>A halálba menők kezeiben… vannak szép orchideák… <br> <br>Vagy írhatnék szép verset nektek, mindenkinek meg magamnak, <br>Vagy csinálhatnék én, üres számban helyet a várt falatnak… <br>Rájöttem, éhező poétában nincs helye bámulatnak. <br> <br>Ablakon kinézek és látom, a háztetőkre napfény sugarak hullanak, <br>Ilyenkor, csak úgy felmerül bennem, hogy minden életutak egyszer elmúlnak… <br>Pedig az esti égbolton, továbbra is a kis csillagok… sorban kigyúlnak. <br> <br>Eszembe jutott az is, hogy kergetőzhetnék én viharos élet-széllel, <br>Közben meg elbeszélgethetnék a rohamosan közeledő végzettel… <br>Ha megállnék, közben írhatnék egy szép verset, egy nagy lélegzetvétellel. <br> <br>A famentesre le kéne írnom, rám, meddig vetül élet sugara, <br>Mi vár még rám… vajon milyen egy öregedő poéta-tanonc sorsa? <br>Nem is hordok kalapot, de jól megbújik alatta a gondolat... <br>A gondolat, meg elméletben nekem segít, ledönti falakat... <br> <br>A nap, ha meg rám süt, csak nézi, ez az öreg bolond meg vajh' mit csinál... <br>Én fecnire verset írok nektek, nekem az élet már mást nem kínál… <br>Pergamentem nincs, írok rizspapírra, nektek írni maga a Vitál… <br> <br>Úgy vélem, rendben, becsülettel végig mentem én a hosszú utamon… <br>De egyszer ideér a kaszás, és vad suhintása lesz a jutalom… <br>Utána már, hogy nektek írjak, sajnos nem lesz többé... semmilyen alkalom… <br>Igazából… bármilyen is az életvég, ezt előre, nagyon sajnálom… <br> <br>Szemem a messzi távolba néz, érzem, hogy még van hitem a jövőbe, <br>Nagy vágyam már csak egy van, sokat írhassak Nektek… élet, akkor rendbe. <br> <br>Vecsés, 2016. május 1. – Kustra Ferenc József <br>