Csak ülök csukott szemmel és aggyal… írok a balkonon,
Két sor között kitekintek, látom elállt a forgalom…

A papír csak nem vet le, mint a szilaj ló?
Viseljen el, mert tollal vagyok kardozó!
Szúrok, döfök, sajnálkozok a leírt szavakkal,
Hová megyünk, én és a lúdtoll… apró pacákkal?
Papíron hagyjuk a nyomunkat,
Örökül hagyjuk a szavunkat…

Ki majd sokára, talán olvassa a soraimat,
Nem tudja, ki is voltam. Gondolkozik utca hosszat?
Érdekli-e majd, hogy én most hogyan gondolkozok, írok?
Milyen most a világ, az emberek és én még mit bírok?

Gondok barázdálják orcámat, sok terhet cipelek a vállamon,
Amikor tükörbe nézek, látom, eluralkodott a szánalom.
Írás közben csak támadjon, és majd kifonom a szófonatot,
Gyorsan leírom, hogy meg ne szakadjon, nem hagyom, gondolatot.
Az új gondolat olyan, mint egy gyorsvonat
Megjön és robog tovább, mint tehervonat.

Én érzem, hogy legyőz! Illúzió az élet?
Jó és rossz történik, de csak ez, mi két véglet?
Nem vagyok süket, csak nem hallom ez a létet.

Legyen hitünk, írjunk, ha a lelkünkben ott bent szorító,
Mert ha nem írod le, elfeleded ez elszomorító!
Sőt! Nagy gondolatot elfeledni, léleknyomorító!

Amikor a szellő a lelkemben feléleszt egy szép dallamot,
Békés poétává válok, el is felejtek minden haragot.
Rögvest fel is szállok az alkotás zakatoló vonatára,
Itt van aztán szükség az író poéta teljes tudatára.

Néha, végighúzod ujjadat a papíron végtelenül,
Mert nem jut eszedbe semmi, csak üldögélsz… nem fesztelenül…

Szúrok, döfök, írok, sajnálkozok, mint elkalandozó!
A papírom, csak nem vet le, mint betöretlen, szilaj ló?
Viseljen el, mert régi vitéz vagyok, tollal kardozó!

Vecsés, 2015. június 24. – Kustra Ferenc

Hívogató a kedvesemnek…

Kívánom szerelmed, ó, Gitta!
Elhagyott engem a Franciska!
Ments ki engem mélyből,
Bánat mély gödréből…
Most biz’ vár engem, lelked kútja…

Kívánom szerelmed, Ciluska!
Légy már a párom, állandóra!
Együtt nyaralhatnánk,
Ott együtt alhatnánk…
Vennéd estét, simogatóra…

Kívánom szerelmed, Te Mátka!
Szívesen éreznélek máma.
Fognánk egymás kezét,
Éreznénk szellemét.
Bálint nap kéne, veled még ma…

Vecsés, 2019. február 17. – Kustra Ferenc – romantikus LIMERIK csokor, kedvesemhez!

Az író

Ha képzeletről, az alkotás belső lelki folyamatáról
Az íróra gondolunk, és beszélünk, a lelki folyamáról...
A nyelv és a kifejezés olyan szellemet feltételezhet,
Mely nélkül ma, igazi irodalom és író nem létezhet.

A betű és az írás, régen nem volt az irodalom velejárója,
De ma már, megörökítő az írás, mint az irodalom fő fogalma.
Az igazi író... névtelen-tömeg közösséget szolgálja,
És hűségre, igazságra kényszeríti a ragaszkodása.

A közösség alázatos, névtelen szolgálata mellett,
Megjelenik az írói egyéniség, és egyéb helyett
Lelki keletkezés-pillanat tanúi leszünk... felsejlett.

A ma írójánál már végleg elszakadtak a közösséggel őt összekötő szálak.
A ma írója a közösség lelki-életébe, annyira kapcsolódik, muszájnak,
Amennyire maga is a közösség lelki életének a része, ha nem lazsálnak.

A mostani író, már nem igen rejti el önmagát,
Inkább mindent kiad önmagából. Irodalombarát.
Folytonos öntépés, analízis a fegyvere... nahát!

Mindjobban a lélek legmélyére akar behatolni,
Még a tudatalatti bányászását is megkísérli,
Ezzel akar irodalomnak, közösségnek használni.

Ezzel az író nem fordul el az ő közösségétől, sőt most fordul feléje,
És nem hiányzik így belőle a másoló ős-író, közösség tisztelete,
És a régi másoló-írók, önfeláldozó, igazság iránti hűsége.

A jó író nem elégszik meg a nyelv eszközének a felhasználásával,
Nem elég neki az érzés-figyelés, operál a kifejező szavakkal...

A lélekraktára készletéből a jó író jól kiválasztja,
Ami az irodalmivá alakulás, avató motívuma…
Ebben van az író régebbi lelki kincseinek a halmaza…

Trenírozd magadat, a szellemnek és a tudásnak embere leszel,
Írhatsz még olyan műveket, hogy benne a szellemiség magad leszel…
A tudás is látszani fog rajtad és ok nem lesz, többet nem feszengel…

Rengeteg kérdés és sok gondolat, még sarjadhat bennünk,
Amikre a választ, egyedül nekünk kell megkeresnünk.

A jó íróban benne van: a közösség… szabadság…
A hűség… az önfeláldozás… és a tudatosság…

Vecsés, 2015. november 22. – Kustra Ferenc – amikor az emberek még beszélgettek egymással…
Kenyeres Imre: Rejtelmes irodalom c. műve alapján. 1931.

Magas, szürke a fal velem szemben, ködből kiépítve,
Látom én, hogy ennek aztán nem lehet menni hegyibe?
Itt az ismeretlent, nem világítja meg a boldog nyárias nap.
Jókat eszik, alszik, megáld és küld a halálba, a tábori pap!
Itt a ködből jön a halál, egy nagy repeszakna, vagy csuló képébe?
Ha felrobban, elrepít minket a purgatórium másik végébe?
Szokatlan fény, itt bizony nem bántja a ködtől nem látó szemet,
De ne nézd a robbanást és fényét... katonaölő elegyet?
*
Arcát fürkészem
Tél tábornoknak. Kemény!
Hideget sejtet.
*
Miért vagyok én még itt?
Miért is mennék haza?
Miért hiszek a küldetésben?
Miért hiszek még győzelemben?
*
Haza, nincsbe tűnt...
De, szívem egy gyöngyszeme?
Emléked? még él!
*
(Anaforás, belső rímes, bokorrímes)
Mert haza csak ott van, hol valamikor megszülettél?
Mert haza csak ott van, hol a családod téged vár, él,
Mert haza csak ott van! Enyém helyett hideg orosz tél.
*
A
Haza
Nincsé vált!
Szívem őrzi
?Leheletemig?!
*
Miért van üresség a szívemben?
Miért van üresség a lelkemben?
Miért van repesz a bőröm alatt?
Miért lő orosz rám? Percek alatt?

Miért vagyok itt a fronton, ahol megölhetnek?
Miért vagyok alanya itt, csak, nehézségeknek?
*
Tél, álcát tépi?
Nem finomkodik, fagyaszt!
Katonahalál.
*
Miért van, hogy futnál innen, de mély hóban szó szerint nem lehet?
Miért van, hogy még a lépés is lassú, de életed kergeted?
Miért van, hogy a gondolatod mindig a múltban csavarog?
Miért van, hogy a gyermeki éned is folyvást még itt kopog?
*
Becsvágy? Nem lelé!
Tegnapot már túlélte?
Merre jár halál?
*

Hóviharos, vad, arcfagyasztó széllel szemben,
Aknavetős gránát -halálos- küzdelemben
A hirtelen halál, biz? kikerülhetetlen?

De én ágyban szeretném otthon... merevedjen az arc!
De itt mínusz negyvenben nem hamis az öldöklő harc?
Arcbőr tépően, erről régen lehullott az álarc!

Itt még a nem létező villám is, lövedéket kikerülve cikázik,
Katona a derékig érő hóban bármit tesz is, kihűlve bénázik.
*
Én
Haza
Őrzője!
Rendülten és
Rendületlenül!
*
Nem tudjuk, hogy még mi lesz itt holnap! Meddig tart a háború?
Miért van itt a katona, hogy legyen nyomorék élete?

Látvány is tisztul,
Ágyú lőporfüst lebeg.
A halál röpköd.
*
(Anaforás, belső rímes)
Miért van, hogy itt hónapok múltával elfelejted, keresed a szót.
Miért van, hogy a tudatodból még mondani akarsz, keresed a jót?
Miért van, hogy már elfásultál, nem tudod már, hogy mit is akarsz?
Miért van, hogy magadba roskadsz, keresve... a lelkedben kavarsz?

Reményteli félelem eluralja a lelkeket!
Reménybeli életvágyak szaggatnák a fékeket...
Reménytelen pillanatok mérgezik a lelkeket!
*
Ide a fehér-pokolba, több ezer kilométeres utam vezetett,
Jöttem, mit tehettem mást, hatalom szerint, más utam nekem nem lehetett?
*
Percek, oly? vadul
Henyélnek! Ágyútűz él?
Sohse lesz vége?

Vecsés, 2016. október 7. ? Kustra Ferenc ? íródott; versben, senrjú -ban, apevában?
?Csuló? ? kézifegyver lövedéke.

1942 telén? eredeti Bashó féle haiku-stílusban írva.

Nagy pelyhekben
Hull az első. Nyirkos sár.
Nap elolvasztja.
*
Hó bolyhok fákon,
Mélybe hulló ősvények.
Szél, nyirkot áraszt.
*
Hitvány az idő,
Havas eső, hózápor.
Lefagyás veszély.
*
Ködbe feszülő
A tél. Zuhanó pihék.
Fent mereng a Nap.
*
Hűvös-gonosz szél.
Esőcseppek, ősvényen.
Víz, földön megfagy.
*
Szél, bőszen zenél,
Nyers hangjai szúróak.
Szél? hideg kabát!
*
Első fagynyomok,
Fenyőknek sűrűjében.
Hideg hajnalok.
*
Hideg dalocska,
Szakadékba hallatszik.
Fázó állatok.
*
Tölgyerdő, ködben
Kezdi a didergését.
Nagyon soká tart!
*
Erdőben sok a
Tapasztalt fa-emberke.
Kopaszak ágak.
*
Üvöltő vad szél,
Sziklahasadékokban.
Félelmesítő.
*
Lombtalan fejű
Fák felett a szél sem jár.
Álló, hideg tömb.
*
Sombokrok fagyos
Hálóján szarvas fut át.
Fanyar, megfagyott.
*
Kemény tél lehet,
Ha a som bő termést hoz.
Som csak tarkállik.
*
Hófelhő-torony
Sötéten emelkedik.
Baljós előjel.
*
Széllel és jéggel
Fagyasztó havas erdők.
Titokrejtő hegy.
*
Fehérek biz? a fák
Nincs világ, hol a világ?
Lét, maga szürke.
*
Sötét éjszaka.
Lombtalan fa, kóró ág.
Nagy a fehérség.
*
Csend előfordul.
Félelmetesebb zajnál.
Viharszél surrog.
*
Sátorlap kunyhó
Fehér, dérbevonattal?
Kacaj, nem hallik.
*
Sátorlap alatt
Még nyűtt lóca sincs. Jégpad.
Zord, hideg magány.
*
Dühöngő szelek,
Mindent beterítő hó.
Felhőfolyamok.
*
Hófehér a tél.
Erdők, hideg-szárazak.
Mindenből jég lett!
*
Színek megfagytak,
Felhők eljegesedtek.
Megdermedt világ.
*
Hideg, hegyi szél.
Átkozott krimi jálja.
Nagyon erős fagy.
*
Deres mindenség,
Jég borította ősvény.
Jeges sziklapad.
*
Jégszerű, kemény,
Összeállt hó utakon.
Megcsúszás veszély!
*
Levegő ködös,
Mindent belep zúzmara.
Teljes a szélcsend.
*
Rideggé válik,
Kopasz lesz az egész táj.
Víznek fagyveszély.
*
Farkasordító
Hidegben esik a hó.
Fehér táj-lepel.
*
Tél csendvilága,
Dermesztőn hideg, jeges.
Hóban vetett ágy!
*
Fagyos hópihék
Hozzák hideg változást.
Egyujjas kesztyű.
*
A viharos szél,
Jégcsap orgonán játszik.
Jéghideg dallam.
*
A hótakaró
Élőt, élettelent fed.
Andalító csönd?
*
Fehér látványa,
Szemvakítóan mesés.
Hószemüveg nincs.
*
Ébredő hajnal,
Sok-sok hóakadályt lát.
Hó, derékig ér?
*
Hóval fedett hegy.
Köd borította fennsík.
Lavina csusszan.
*
Jégbe borultak
Sok hó alatt, bokrok, fák.
Kristálytakaró.
*
Összesereglés
Fennsíki vadludaknak.
Hóban élelem.
*
Mátyásmadarak
Kiáltanak, nem fáznak.
Hidegtűrőek.
*
Hópihe roham,
Föld fehér takarót kap.
Hógolyó verseny.
*
Hópehely attak.
Szél kavarta hóvihar.
Lavina veszély.
*
Fehér takaró.
Síkság, végig szikrázik.
Hóvakság veszély.
*
Meredek utak,
Szédítő szikla-szélen.
Havas és csúszós.
*
Utakon menni,
Nagy hótorlaszok között.
Fagy és jeges hó!
*
Kőrisfa erdő
Csikorgó, hegyi fagyban.
Jéghideg reggel.
*
A fenyves fölött
Fölkúszott a Hold. Hó-fény.
Hóban árnyjáték.
*
Január násza,
Kopasz fákkal karöltve.
Hó fátyol? szépség!
*
Homály takarja
Fényes csillag sereget.
Láthatatlan fény.
*
Vastag hóesés,
Hó-híd is kialakul.
Hideg összeköt.
*
Szél, hó szemcséket,
Szürke hófelhőket fútt!
Nedves hózápor.
*
Szakadatlanul,
Erővel tomboló hó.
Ősvényt betemet.
*
Tiszt-egű éj,
Hófödte fedezékek.
Nyomorgó élet.
*
Égető a fagy.
Átfúj mindent? jeges szél.
Erőfeszítés.
*
Éj, mély és vastag,
Hideg, húst lemarkoló!
Mindenhol jégcsap.
*
Jégkéreg kemény,
Ágak, bolyhos csuklyában.
Fényességesek.
*
Minden időknek
Legkegyetlenebb tele.
Rekord a Krímben.
*
A Nap, borzasan
Remeg a hegyek fölött.
Jég! Havas síkság..
*
Hold, fényesedve,
Havas hegyekre világít.
Baljós árnyjáték.
*
A hajnali fagy
Jégvastagítóan tart.
Felette, ködfolt.
*
Hajnal. Hóvihar.
Elemek tombolása.
Test szinte jeges.
*
Kegyetlen fagy.
Kétszáz éves tölgy reccsen!
Mínusz harminc fok.
*
Hirtelen vihar.
Égbeforgó hó tornyok.
Támadás lanyhul.
*
Védett erdőkben
Februári viharok.
Nincs hátra sasszé.
*
Három napos szél.
Vihar, mint Himaláján.
Sérülés, fagyás.
*
Ég, teljesen vak,
Rég nincs csillagragyogás.
Hóesés könnyed.
*
Szétoszló felhők,
Vakítóan fehér hegyek.
Repülő sem jár.
*
Tág térségeken,
Vak botorkálás. Porhó.
Hirtelen szűnik.
*
Régi, erdei
Út bokrokkal. Olvadás.
Szürkés víz folyik.
*
Erdő melegszik.
Fenyvesekbe, olvadt hó.
Fekete földsáv.
*
Szédítő sziklák,
Öreg erdők rügyeznek.
Bő hegyi folyók.
*
Előbujt a nap,
Űzte reggeli ködöt.
Jégcsap olvadás.
*
Holdtányér kitört
Felhőből, tisztásra néz.
Még fagyos a szél.
*
Márciusi szél,
Délről, felhőket kerget.
Eső, hó vegyes.
*
Fekete színnel
Átitatott felhők úsznak.
Zivatar könnyek.
*
Április. Hó nincs,
Elolvadt hegyekben is.
Kiadós esők.
*
Húsz öles fenyők
Magas hegyek díszei.
Lent füves mezők.
*
Vizes pára ül
Füvön, fán, szakadékban.
Lesz még napsütés?

Vecsés, 2016. január 20. ? Kustra Ferenc
Ilja Vergaszov: Történetek a Krímből c. dokumentumregénye alapján?