Valahol távol, a föld egyik zugában,
A párok, házasság előtti szertartásban,
Bizonyítanak szerelem próbájában.
Szellemi tanításokat követve,
Áldást kérnek frigyükre.
Az áldást, tanító mestereik adják,
Vagy nem, ahhoz mérten,
Mit ír lelkük a sorskönyvében!
Ezt mindig csak a férfi kérheti,
A szertartást, csak ő kezdeményezheti.
Templomban, szellemi tanítók előtt kér áldást,
Párjának adni kívánt gyűrűkre.
S az áldás után engedélyt kapnak frigyükre.
Ha a tiszta szándék három hónapon át megmarad,
A szellemi tanítók előtti eljegyzés áldott marad.
Ám, a földi esküvő legalább még egy évet várat,
Hiszen a szerelmesek próba évük alatt,
Szellemi vezetés által követik csillagzatukat.
Amikor a férfi lelke megérett arra,
Hogy szerelmét és életét párjának felajánlja,
Karikagyűrűjét nőjének elfogadásra ajánlja.
Amikor a nő e gyűrűt elfogadta,
A férfi gyűrűje szívét körbefonta.
Viszonzásul a nő is felajánlja,
Így kettejük szíve van gyűrűbe zárva.

Atlantiszon régi szokás,
Főpap előtti szertartás.
Létezik egy élő könyv,
Melyet, ha egy akarattal olvasod,
Betűi fénylőn lángoló sorok.
Két lélek szabad akaratú döntése,
A lelkük egyesítése!
Így, frigyük nem csak egy életre szól,
Hanem, elkíséri őket a halálon túl.
Legyenek itt e földi világban,
Avagy, legyenek a szellemvilágban.
Lelkükkel egyesültek, s így egymástól,
Ők soha, el nem kerülnek!
Együtt róják élet sorozataikat,
Míg fejlődésükben haladnak.
S, ha valamilyen oknál fogva,
Valamelyik lélek, úgy gondolja,
A lélekegyesítő rítust feloldja,
Főpap előtt, újra egy akarattal,
Az élőkönyvet olvasva,
Lelkük szabadságukat visszakapja.

Hallottam hírét dicső elhullásnak,
igaz hősként, harcban elesetten,
s kik téveszmék áldozatává váltak,
saját vérük árulói lettek.

De azon szív, mely kihívta a halált,
Szabad Honért, s a Szeretettekért!
Nem hatalmi vágy volt, miért hadba szállt,
szebb jövőért küzdött, mit úgy remélt.

Érzékeny, haladó szellemű lelkek;
ily nemes tettre bárki nem képes,
a legdrágább kincsük adták önzetlen,
ama függetlenség érdekében!

Harcosok ők, akik jövőt álmodtak
mert szerettek, s szerették a hazát!
Mert mélységes mély alázattal voltak
eme földért, őseik talaján!

Borongó felhők szállták meg az eget,
takarva a Napot, patakzottak,
dúltak mennydörgőn a sötét elemek,
s az utcákon véres tócsák folytak.

Tudom, tudták gyötrődve, haldokolva,
hogy a golyó nemhiába talált,
s amiért haltak sebzett fájdalomban:
ha megkésve is, de valóra vált.

2014.

Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek
Itt van néhány szösszenet, megosztom most veletek.


Egyszer régen angyal voltam, felhők között kóboroltam.
Édesanyát kerestem, mikor rátaláltam, megszülettem.
Utána meg tündér voltam, egész nap csak varázsoltam.
Búra, rögtön derűt hoztam, kacagással gyógyítottam.
Aztán királylány is voltam. Trónon ülve uralkodtam.
Szolgák hada óhajom leste. Mind kegyeim kereste.
Voltam én már vihar is. Tomboltam keményen.
Aztán gyenge szellő lettem, hogy tőlem senki ne féljen.


Egyszer kismadárka voltam, óvó néniknek daloltam.
Először keserves volt dalom, de később elmúlt minden bajom.
Ezután erő bajnok voltam, apámat esténként lebirkóztam.
Vicces volt szegény pára mikor legyőzve esett az ágyra.
Máskor meg modell voltam, anya ruháiba pózoltam.
És ha netán bepiszkoltam én, akkor is ártatlan voltam.
Néha bizony felnőtt voltam, komoly dolgokról szónokoltam.
Ha nem értették háborogtam, azt hiszem ilyenkor tenger voltam.


Egy nyáron én gomba lettem, eső nélkül növekedtem.
Egyik napról a másikra kerültem be az osztályba.
Ó itt aztán minden voltam, nagyon gyorsan váltakoztam.
Reggel még szuperhős voltam, zsámolyokon ugrándoztam,
Délutánra táncművész lettem, népzenére illegettem.
Voltam festő, zongorista kézműves és humorista.
Előfordult, hogy bűvész lettem, ceruzákat eltüntettem.
Olykor meg turista voltam, idegen kultúrát tanultam.


Néha bizony óriás vagyok, ilyenkor felnéznek rám a nagyok.
s mielőtt elérném az eget, anyucinak összemegyek.
Voltam vígan futó patak. Kanyarogtam hegyek alatt.
Itattam part menti bokrokat, szomjazó kis állatokat.
Voltam énekesnő ünnepelt sztár hatalmas primadonna.
Virágcsokrok százai repültek a színpadomra.
És most éppen színésznő vagyok, közönségnek szavalok.
A végén mikor tapsot kapok, ha kell, autogramot adok.


Szép dolog a képzelet, tőle bármi lehetek.
Képzelődjetek velem, maradjatok gyerekek.

„NE KÍVÁND A MÁSÉT!”
Írta: Poór Edit

„ Ne kívánd a másét!”
Ez az utolsó parancsolat,
Elköveti már a gondolat,
Ne kívánj semmit, ami másé!

Mozgatórugója kapzsiság,
Irigység és birtoklási vágy,
Meg kell tanulni lemondani,
Megelégedni, elfogadni.

Ellentét egyik erőssége,
Az embernek önzés törvénye,
Az irigy telhetetlensége,
Mindenben mértéktelensége.

Isteni kegyelem többet ad,
Mint, ahogy azt, megérdemeljük,
Így ne elégedetlenkedjünk,
Adjunk hálát, azért ami van.

Alázatra és szerénységre,
Megtanít elégedettségre,
Földi vágy elengedésére,
Hiábavaló törekvésre.

Kapjuk, mi sorsunkban adottság,
Mi nincs, az hiábavalóság,
Az elégedettség boldogság,
A szívnek, léleknek nyugodtság.

Ne fájjon, ne szomorkodjatok,
Ha most le is kell mondanotok,
Isten megadja azt majd nektek,
Amikor rá nem is számítotok.

Út végén a lélek haza tér,
Kérdezi majd értem mit tettél,
Az én részemre mit szereztél?
Csak földi javat teremtettél.

Földi javak porrá hullanak,
Fent táplálékul nem szolgálnak,
Szomjazó, éhező lesz lelked,
Ha nem tisztítod át jellemed.

Az Úr szellemi törvényei,
Ebben segít eligazodni,
Földi embernek megtartani,
Ehhez imával erőt kérni.