Szamuráj kardja
Élet végét jelenti?
Élet vagy halál…
*
Szamuráj kardban
Láthatod a villámot.
Az győz, aki gyors.
*
Szamuráj „régi”
Katona. Urához hű!
A végletekig!
*
Szamuráj igaz…
A bushidó szerint él.
Alapja: hűség!
*
Szamuráj maga…
Igazság és becsület!
Hűség: életcél.
*
Szamuráj szellem
Mai emberben már nincs.
Embertömegek…

Vecsés, 2014. május 9. - Kustra Ferenc József – íródott: klasszikus -anaforás- senrjú csokorban.

Ősszel, hideg a hajnali eső…

(Oximoronos versszak)
Őszben sétálok, gyűjtőm a heves esőcseppeket mindenhol,
Van már az arcomon, folyik a hátamon, zsebben szinte lángol…
Korán keltem a hajnali hűvösben, így aztán fázok, reszketek,
De a dolgom kell elintéznem, most vagy soha oda nem mehetek!

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Óriási tölgyfa
Ága, most nagyon erős még.
Őszi levél, majd hull…
*
A gondtalan napok
Után, fák megritkulása…
Rothadó lesz avar.
*

(Anaforás, belső rímes, 3 soros-zárttükrös)
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell ázva fáznom,
Nincs is gondolatom, hogy miért kell hajnali hideg esőben ezen méláznom?
Nincs is érdemben gondolatom, hogy miért ilyen a sors, miért kell, ázva fáznom.

(Oximoronos, senrjú -s HIAQ duó)
Épp' vadul fújdogál,
A csípős, hajnali szellő.
Nem gyengéd ébresztő.
*
Kertkapu is zajong…
Vad szél, csak ki-be csapkodja.
Nyekergő a rozsda.
*

(Anaforás, belső rímes)
Mindenki csak várjon, és adjatok választ, miért nem várnak az esőben,
Mindenki csak várjon, hogy miért vannak zárva… én meg a hideg esőben…
Mindenki csak várjon, kérek egy választ, mér' nem értesítettek, ne menjek,
Mindenki csak várjon, mondjátok meg nekem, miért ilyenek az emberek?

Vecsés, 2020. szeptember 1. – Kustra Ferenc József -írtam: az őszi elfoglaltságról!

Hajnal dereng csipkézett már,
Vacog a táj halkan.
Eső nélkül dagad a sár,
Köd hömpölyög lassan.

Birka bőgés a karámban,
Pásztort várja reggel,
Kong a kolomp nyáj nyakában,
Mire a nap felkel.

Kalyibában birkát fejik,
Füst illata terjeng.
Csurran a tej, kondér telik,
Macska oda cselleng.

Szellő leng a völgy ölében,
Fűben a dér csillan.
Árnyékból a fény szökésben,
Vak sötétség illan.

Nap előbújt, párát vedel,
Nincsen rajta csorba.
Puli vakkant, fürgén terel,
Tömörül a csorda.

A korai friss levegő
Gőzöl patak partján,
Jószággal telt dús legelő
Csaholástól harsány.

Suba alól csipás szemmel
Bojtár botra hajlik,
Itt a dolog minden reggel
Hasonlóan zajlik.

Útnak a szélén,
Erdőnek mélyén
Néma vakságban árnyék haladt.
Suttog a szellő,
Tüsszög a felhő,
Reccsen az ág, tán léptek alatt.

Éjnek sötétje
Ösztönök fészke,
Tágra nyílt szemben izgalom nő.
Bátor is félénk,
Játszik az érzék,
Lüktet a szívben sebes erő.

Rejtelmes szándék
Lapulú árnyék,
Arctalan mélység titkokat rejt.
Bozótban koccan,
Valami moccan,
Éj szárnya keleszt csöndes zörejt.

Neszt hint avarba
Halkan szuszogva,
Huppan a földre ázott levél.
Természet hangja
csendet zavarja,
Sötét erdőről regét mesél.

Ha pillangó lennék, feletted repdesnék,
a virágos réteken lépteid keresném,
pitypang-koszorúdra szállnék, a fejed tetejére,
és néha, hogy megérints; a kezed-tenyerére.

Ha szellő lennék, a bőröd simogatnám,
a hajad közt járnék, s az ajkad csókolgatnám,
kebleid közt suhannék a hasad hajlatáig,
az éjszakán át a vágyad hajnaláig!

Ha kósza felhő lennék a zivatar után,
s rohannék a réten feletted sután,
minden egyes esőcsepp a szádra hullna,
olyan lenne, mintha az ég néha megcsókolna!