Tarna folyó Zúgva vágtat,
Messzire sodorja a reszkető vágyat.
Szennyes viskó a Tarna partján,
Gyakran jártunk oda az év sok napján.

A napfényes, harmatos vágyak ölén
Üzen a napfény, s elhallgat a tiltott ködén.
Tüzet varázsló, gonosz napszerelem.
Benned rútul halálomat lelem.

Azok az évek már eltűntek,
Néha-néha még visszanéznek.
Az én bánatom csendes magány,
Elhal lassan a múltunk nyomán.

Felettünk sokat beszéltek terólad!
Te megaláztál, megcsaltál, s én nem hittem a szónak!
Elmúlt, régvolt, viselem a sorsunk,
Mind a ketten nagy bolondok voltunk.

Arannyal, ezüsttel kedveskedtem volna,
De a mély, vérző sebemet vissza-visszahozza.
Szerelmünk sziklafalát leostromoltátok!
Bennem az érzelmet is legyilkoltátok.

Igaz történet alapján.

Új korszak hajnalán

Néptelen városok, falvak,
Kopár világ.
Lehullt rózsák között
Nem ballag most a vén deák.

Bezárták kapuit az iskolák,
Új korszak, talán elmaradnak idén a diplomák.
Porba hullt könnyein,
Otthon olvashatjuk könyveink.

álmodozások kora

Hajtottam vajdánk lovait,
Száguldó, szép paripák nyomai
Felverték a szép tájnak aranyporait.
A végtelen, vad tájban haladtunk egyre tovább.

Szekereink zörgése messzire hallatszik,
Szép lányok víg dalain a Nap hajnallik.
Szívünkben új remény ébred talán,
Vándorló élet, fejünk fölött szállt a madár.

Isteni, szép tájakon
Törzsünk meg-megállt.
Tábortüzeinknél táncot lejt sok szép leány.
Szólt a zene, a füst messze szállt.

Így éltünk egykor, hajdanán,
A középkor fénylő hajnalán.
Szabadon éltünk, mint a sas,
Álmaimban keresem a múltat, mint egy sötét lovas.

Esik az eső odakinn,
Elmossa a könnyeink nyomait.
Cigányok vagyunk, ez a baj,
Ezért gyűlölnek minket oly sokan,

Nem vagyunk mi magyarok a magyarnál,
Nem illet meg minket ez a boldogság.
Magyarok vagyunk és cigányok,
Ezért ha gyűlölnek, én nem bánom.

Cigány származásúak vagyunk,
Hazánknak csak a boldogságát akarjuk.
Nem akarunk rettegésben élni!
Eztet` a világ mégse nagyon érti.

A roma integráció segítségéért, Heves megye - Tarnazsadány, Északkeleti régió

Álmaim útján

Hűvös felhők messze tájon,
Hó szállingózik a Hold fényében távol.
Tél csendjén dermedt ágak,
Lelkem mélyén könnyek áznak.

Árnyékom fut a szélben,
Éjszellemű, sötét éjben.
Bolyongok méla magányomban
Emlékektől kábulatban.

Visszatérek kis viskómba,
Madárúton nádasokba.
Ott hajlékot ad minden kunyhó
Lélekpihentetőn, nyugvón.