Idő 
Értékelés 
Értékelés Meditálás a szerelemről…
Fiatalon te lány voltál vagy fiú, mindegy most már… édes,
Ha, egyszer te voltál a tántoríthatatlan hősszerelmes…
Elsodort az érzés, kiélvezted minden pillanatát,
Ha megláttad, máris érezted a torkod szorítását…
Legfontosabb volt, hogy a kebled duzzadt a jó érzéstől,
Közben meg nem tudtad, eltávolodtál a józan-észtől…
Évek, azonban nem állnak meg, elszaladnak,
Emberek és a világ mind-mind megváltoznak…
Ha szerelmes típus vagy, akkor a szerelem tovább él,
És a lelkedben, a sok-sok régi emlék… tovább mesél!
Megöregedtél, talán már párod sincs…
De benned van a szerelem, még nagy kincs…
Igazad is van, nehogy lemondj róla,
Még ha, már nem is ülsz Te… többet lóra.
Ki tudja, hogy még öregen is, nem ér-e utol a szerelem,
Mert, ha mégis, akkor lesz boldog öregséged… nagyon végtelen…
Test öregszik, de szerelmes lélek, tovább feszíti a kebled,
Este, ha egyedül lefekszel, úgyis rád tőr a sok emléked…
Az évek, nem állnak meg, nem is várnak rád, messzire szaladnak,
Benned az érzés még fiatalos, ne látsszál vigasztalannak…
Vecsés, 2015. február 2. - Kustra Ferenc József
Fiatalon te lány voltál vagy fiú, mindegy most már… édes,
Ha, egyszer te voltál a tántoríthatatlan hősszerelmes…
Elsodort az érzés, kiélvezted minden pillanatát,
Ha megláttad, máris érezted a torkod szorítását…
Legfontosabb volt, hogy a kebled duzzadt a jó érzéstől,
Közben meg nem tudtad, eltávolodtál a józan-észtől…
Évek, azonban nem állnak meg, elszaladnak,
Emberek és a világ mind-mind megváltoznak…
Ha szerelmes típus vagy, akkor a szerelem tovább él,
És a lelkedben, a sok-sok régi emlék… tovább mesél!
Megöregedtél, talán már párod sincs…
De benned van a szerelem, még nagy kincs…
Igazad is van, nehogy lemondj róla,
Még ha, már nem is ülsz Te… többet lóra.
Ki tudja, hogy még öregen is, nem ér-e utol a szerelem,
Mert, ha mégis, akkor lesz boldog öregséged… nagyon végtelen…
Test öregszik, de szerelmes lélek, tovább feszíti a kebled,
Este, ha egyedül lefekszel, úgyis rád tőr a sok emléked…
Az évek, nem állnak meg, nem is várnak rád, messzire szaladnak,
Benned az érzés még fiatalos, ne látsszál vigasztalannak…
Vecsés, 2015. február 2. - Kustra Ferenc József
Fájdalmamat… a tengerbe szórom,
Könnyedségemet aztán… kék égbe kiáltom
És erőt merítek… sivatag homokjából,
Meg… puszták bokor sokaságából.
Vecsés, 2013. január 30. – Kustra Ferenc József
Könnyedségemet aztán… kék égbe kiáltom
És erőt merítek… sivatag homokjából,
Meg… puszták bokor sokaságából.
Vecsés, 2013. január 30. – Kustra Ferenc József
Aki becstelen
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
Elnyerheti „jutalmát”.
Lehet, megvetik...
*
Ki gazlelkű
És várja jutalmát
Tán’ megbecsülik?
*
Ember, de milyen?
Gaz, lator, lehet ilyen!
Neki van joga…
*
Üvegkristály vagy?
Vagy Te kristályüveg vagy?
Nem tudod mi vagy?
*
Üres fej, falad!
Lelked előre halad?
Ész nincs, nem segít…
*
Van-e józanész?
Ez ellen Te mit tehetsz?
Ha így születtél…
*
Élet peremén
Is élnek, jó emberek;
Lehet… a jobbak.
*
Értékek nélkül,
Érdekek dominálnak!
Beállsz a sorba?
*
Főnök is porban,
Lenn, igavonó sorban.
Ő is megtudta…
Vecsés, 2013. április 11. – Kustra Ferenc József– íródott: senrjú csokorban.
Megöregedtem, időm biztos nem áll meg, gyorsacskán kihalunk… vének,
Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…
Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…
Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…
Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…
Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…
Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…
Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…
Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…
Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…
Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…
Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
Hamvainkat szétszórják a semmibe… mit okos telefonon néznek.
Utánunk jönnek új nemzedékek, heves, bizony tudatlan világpolgárok,
Ők életet élni erővel sem tudják, ésszel se nagyon, annyira mások…
Írásban: Mi még porból lettünk és porrá is leszünk,
Ezt bizony tudomásul kell venni, van ennyi eszünk.
Hamvainkat, ha lehet, viharos szélben szórják a semmibe,
Porom nehogy egybeálljon, ha szél megáll, várjanak ízibe…
Ha elmegyek, lakásom is itt hagyom, az egy lakatlan akol,
Disznókat már rég megettük, nekem meg itt, pár egész csak, papol.
Ide még ágy sem jutott, párna meg takaró, sőt fűtés sem,
Volt szalma derékaljam, de súlyommal zúztam, van törekem…
Megvan még a régi betonvályú, de moslékot már nem abban kapom,
Csak belökik rozoga ajtón, én meg kopott lábosból nyalogatom.
Ha van benne valami darabos, szeretettel dobok egereknek,
Kik cincogva köszönik és látom szemükben, vinnének gyerekeknek…
Szakadozott ing, gatya, sarok-nélküli zokni, meg e luk, az öregségi jussom,
Így élem szeretetteljes életem, de közel-távol senki, akinek átadom.
Hosszú életem, szeretet tűzében éltem, de erre sose találtam vevőt,
Olyan meg sokat is, ki bántott, még a verseimért is… heves lélekelverőt…
Mi a fenét várhatok még én, a várva-várt megváltó halálon kívül,
Mi a francot akarhatok én még a porrá kifeküdt töreken kívül?
Félnek tőlem az egerek, de a múltkorában, egyet sikerült megsimogatni,
Jólesett ez a meleg közelség, a szeretetemből ennyit másra pazarolni…
Szeretett anya-ági nagy tanítóm, nagypapám mondta is nekem sokszor,
Öregember örüljön, hogy luk van a fenekén, hatvan fölött... sokadszor.
Szegénykém, biztos vár már, nem is váratom roppant-nagyon sokáig,
Fölmegyek, megkeresem, de nem gondolok vissza, akol-lakásig.
Az én nagypapám is az igaz nagy-szeretetű ember volt,
Így bízok, ha rálellek, a szeretetlen életem… csak volt…
Néha előfordul, csak úgy beszélgetek magammal, hangosan,
Közben kinézek deszka résein… ott vannak hallgatózóan.
Kémkednek, ellenőriznek, kínomban ezen hő-hőzők,
Közben van, hogy bosszantásukra jó hangosan röfögök…
Minek is élek még, üres disznó ólba kiverve nem valami nagy siker.
Csendben le kéne lépni, eltűnni, el sem köszönve, ez lenne nagy-kis siker!
Magány nem zavar, engem fölöttébb szeretetre neveltek,
El is indulok tán’, fiatalok, ti meg hambit egyetek…
Rájöttem, nekem nem kell feltámadás, nem lenne jó, újra ólban lakni,
Mennem kell a nagypapám után, benne tudnák szerető társra találni…
Vecsés, 2020. december 21. – Kustra Ferenc József – önéletrajzi írás.
…az élet színpadán…
Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.
Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…
Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.
A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?
Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.
Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…
Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!
Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.
De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.
Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…
Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…
Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…
Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
Zarándok lelkem, eredendően, velem együtt útra kélt,
Stikában, bőszen reménykedett, velem együtt jobbat remélt.
Lépteim a színpad deszkáján lépre csalták az éveket,
Jöttek is egymás után, így ők adták össze az életet.
Eljátszom a színpadon, hogy szív romjain születtem,
Életem maga volt az én keserűvíz tengerem…
Fuldokoltam a vad vihar magas légnyomásában,
Mezítláb és boldogan sétáltam, lélek álmában.
Páncélozott szó sem védett soha,
Élet vad volt velem és mostoha…
Sokszor gondoltam én, hogy majd tán' a következő hajnalon
Reménnyel ébredek, s áttörök a festett, díszlet falakon.
Az élet, öblös hangon, lekushadva csak hallgat,
Várnám, hogy vigasztaljon, de ő nem olyan alkat.
A pokol kapuja nekem, velem szemben lévő súgólyuk,
Onnan ordítják, mit akarok én… szól, mint egy robbantólyuk…
Nem hallották meg kesernyés, édes esdésem, tomboltam, sírtam,
Pedig volt, hogy fejemre darabos, szürke, meleg hamut szórtam.
Ordítottam belül, de nem hatott a szavaim fürtös hada,
Mi kellene még, hogy messze hallatszana szavam csengő hangja?
Az életkalitkát a létem, legott rám is zárta, gyorsan…
Én meg dalolgattam csak úgy magamnak, halkan, tán' boldogan…
Amikor megesett, nem volt gumicsizmám, maradtam a sárban,
Egyedül… térdig maradtam, nem múló, gallytörő szélviharban.
Volt, hogy hidegben hallgattam, mit dobolt a didergő fák ága,
Lehet, hogy azért nem aludtam jól, mert jaj, hideg volt a párna?
Látomásomban tüzek gyúltak és láttam, hogy ül tort a halál,
Közben le-föl röpködött egy fekete madár! Ez volt, teszthalál…
Angyalok, lehet, hogy közben pihentek, kószáló felhők szélén,
Füstokádó kéményű házaknak, közben meleg volt a mélyén.
Láttam azt is, hogy csillag-éket vett fel a meleg éjszaka,
Hold meg eljött otthonról, nem volt körülötte az udvara!
Nap is elszundított, ebbe kényszerítette az életemet,
Az volt nekem sorsom, hogy folyton csak kóstoljam a végleteket.
Életem, oly’ derűs időt, halk, selymes fuvallatot nem hozott,
De volt vihar, és fejem fölé súlyos esőfelhőket rakott.
De nagyon szeretném, ha még láthatnám azt a kis reménysugárt…
Ím, vágyálom marad… pedig árgus szemmel figyelem láthatárt.
Reggelenként, ha ébredtem, kinéztem, vagy kimentem udvarra,
Csak hóvihar volt, esőfelhő, jég, így emlékszem pirkadatra.
Lehet, hogy kortyolgatnom kellett volna a reggeli harmatból?
Vagy még van jobb is! Átölelnem egy csokrot a napfény sugárból…
Nem akarok látszani legrosszabbnak, a legjobbnak, vagy másnak,
Csak lenni akarok, csak úgy a világnak, és élni a mának.
Senki sem szólt előre, hogy fájni fog, vagy nem fog fájni,
Nekem még mennyi adatik meg? Lehet, nincs időm várni…
Nem kell majd sírnotok értem, jó emberek…
Öröm lesz majd nektek, ha én már elmegyek…
Majd cinkosan kacsintanak a verebek…
Vecsés, 2015. március 29. - Kustra Ferenc József- írtam: önéletrajzi írásként
